Gyorsan, szervezetten dolgoztak, a bontás után mindent rendben hagytak. A területet másnap már elő is tudtuk készíteni az új építéshez.
Korrekt, megbízható csapat. A bontás gördülékenyen ment, nem volt semmilyen fennakadás, pedig elég régi épületet kellett elbontani.
Precízen dolgoztak, minden a megbeszéltek szerint zajlott. A törmeléket is szépen összegyűjtötték, nem maradt utánuk rendetlenség.
A bontási munka időtartama nagymértékben függ a bontandó épület vagy szerkezet méretétől, anyagától és a körülményektől. Egy kisebb fal vagy melléképület bontása néhány óra alatt elkészülhet, míg egy nagyobb épület bontása akár több napig is eltarthat.
A kézi bontás során szerszámokkal, emberi erővel bontják a falakat vagy szerkezeteket, ezt főleg kisebb munkáknál, beltéri falaknál vagy ott alkalmazzák, ahol óvatosan kell dolgozni. A gépi bontás nagyobb épületeknél vagy erősebb szerkezeteknél szükséges, amikor nagy mennyiségű anyagot kell gyorsan és biztonságosan eltávolítani.
A bontás előtt érdemes kiüríteni a területet, eltávolítani minden mozdítható tárgyat és bútorzatot. Célszerű a közműveket (víz, gáz, villany) is lekapcsoltatni vagy biztonságosan lezáratni. Kültéri bontásnál figyelni kell arra is, hogy a környezet ne sérüljön, ezért ha van kert, kerítés vagy közeli épületrész, azt célszerű védeni.
Teljes épület vagy nagyobb szerkezet bontásához általában bontási engedély szükséges, amit az illetékes önkormányzatnál kell beszerezni. Kisebb belső bontásoknál (például válaszfal eltávolítása) sok esetben nincs szükség engedélyre, de mindig érdemes előre tájékozódni a helyi előírásokról.
A bontás általában a terület lezárásával és a közművek biztonságossá tételével kezdődik. Ezután következik a szerkezet kézi vagy gépi bontása, majd a törmelék összegyűjtése és elszállítása. Végül a munkaterületet rendezik, hogy előkészítsék a további munkákhoz.
Árajánlatot szeretnék kérni bontási munkálatokra. Csatoltam egy helyszínrajzot illetve fényképeket a meglévő épületről. Az épület Balatonalmádiban található, utcáról kertbe gépjárművel be lehet állni. Az épület kb 40 nm, téglából és vöröskőből épült, valószínűleg öntött beton födémmel. A bontott vöröskövet nem kell elszállítani, a területen belül deponálni kellene. A teraszt és az alapot is bontani kell, mivel az új épület alacsonyabban lesz. Kérem küldjön egy árat a bontási munkálatokra és a törmelék elszállítására, illetve, hogy mikor lenne szabad kapacitásuk elvégezni.
Győr Gyárvárosban, 46 nm-es társasházi földszinti lakás felújításához keresünk kivitelezőt. Elvégzendő feladatok: bontási munkák sitt elszállítással, teljes ajzat csere 30 cm-es megfelelő rétegrenddel, víz-gáz-fűtés szerelés, kőműves munkák (ajtó nyílás kialakítása, befalazása). NEM része a feladatoknak: villanyszerelés, festés, burkolás.
Ezúton szeretnék árajánlatot kérni egy Mezőnyárádon található ingatlan bontási munkálataira. A teljes projektet több ütemben tervezem megvalósítani, jelen megkeresésem az 1. ütemre vonatkozik.Az elvégzendő feladatok az első ütemben:Egy kb. 40 m2-es vályogépület-rész teljes elbontása.A telken található kerti tusoló és egy kisebb tároló épület bontása.Az érintett épületekhez tartozó betonfelületek, járdák, alapok, valamint a telken lévő betongerendák felszedése. Minden bontási törmeléket (vályog, beton, sitt) elszállítással együtt kérek beárazni.A mellékelt fotókon láthatóak a munkaterület adottságai, beleértve a szomszédos épület közelsége is. Kérem, szíveskedjenek egy indikatív ajánlatot küldeni a várható költségekről. Amennyiben a pontosabb felméréshez helyszíni bejárásra van szükség, állok rendelkezésükre. Várom megtisztelő válaszukat!
27 nm-es lakás teljes kiürítésére kérek ajánlatot. Fürdő: * cm, magasig körbe csempe, járólap lenn Konyha: * cm, cm ig csempe, kb 7,5 folyóméteren, járólap lenn Szoba: kb 17-18 nmlaminált, parketta, talán salak Ablakok, ajtók kivétele, 1 ablak 2 belső, 1 bejárati ajtó konyhabútor, gáztűzhely, zuhanykabin, galéria vakolat leverése, mennyezet is. köszönettel:
Falbontás: 16m3 Csempebontás: 60m2 Ajtók kibontása: 9 ( Ebből 3 nagy polgári dupla ajtó keret) Parketta bontás párnafákkal együtt 70m2 Egyelőre nem tudni, de lehet az alját is ki kell szedni a padlófűtésnek a 70m2-en. Itt még nem tudom milyen vastagságban kell számolni akkor. Cserépkályha bontás 1db Fürdő szaniterek, vízmelegítők, konvektorok lebontása.
60m2-es, 80-as években épült panellakás TELJES burkolatainak bontására kérnék árajánlatot. 2 szobában (kb 31m2) padlószőnyeg felszedés). kb 25m2-en járólap felszedés (előszoba, hall, konyha), illetve a WC-ben, fürdőben (kb 3,5m2) járólap és csempék leverése. Az előszobában beépített szekrény, konyhában teljes konyhaszekrény bontása (ajtók, polcok már le vannak szerelve). A burkolatok alatt lehet, hogy linóleum van - ennek felszedése is szükséges).
Békebeli beton drót kerítés bontása, oszlopok 1-1,2 mélyen vannak 6-ot már kiszedtem, a közök 3 kivételével(nem tudni nem gyári köz külön betonozták) nincsenek mélyen, nyilván géppel rendelkezőket várok. 12db oszlop és 7db köz/lábazat kiemelése valamint közvetlenül mellette 3-4 db tuskó (szilva, bodza...) kiszedése. Komplett Árat e-mailben várom Törmelék elszállítással illetve nélküle, ha drágának találom akkor van hová raknom feltöltésnek. Kapu marad. Képeket csatolom. Köszönöm.
Kedves Vállalkozó! Kb. 70 m² alapterületű, családi ház egy részén, és az ahoz kapcsolódó melléképület belső szendvicspanel bontására szeretnék ajánlatot kérni Budapest XVII. kerületben. A bontandó elemek: – Mennyezeti és oldalfali szendvicspanelek – Hűtőegység és hűtőajtó – Belső ajtók – Rozsdamentes acél légszűrő / elszívó berendezés – Csapok, vízkiállások – Bojler – Egyéb belső szerelvények A feladat a belső elemek szakszerű bontása, elszállítása és a terület teljes kiürítése. Emellett a kertben található, egy korábbi tetőátépítésből származó fa- és fémhulladék elszállítása is szükséges, valamint kint letárolt szendvicspanelek elszállítása is a feladat részét képezi. Fontos, hogy a meglévő víz- és villanyvezetékek épségére figyelni kell. Megközelítés: családi házas övezet, az udvarba nagyobb platós teherautóval is be lehet állni. Elsősorban olyan kivitelezőt keresek, aki a bontott anyag értékét beszámítja a munkadíjba, illetve lehetőség szerint az anyagért vállalja a bontást. Kérem hozzávetőleges árajánlatukat és a várható kivitelezési időt.