
Napkollektorral szerettünk volna a meleg vízre rádolgozni, ehhez kerestünk HMV tárolót. A Tudjukkin kértem ajánlatot, és már másnap több kivitelezővel is tudtam beszélni. Aki először ki tudott jönni megnézni, nagyon szimpatikus volt, és az árajánlatot is hamar elkészítette az igényeinknek megfelelően, végül őt választottuk. A tároló azóta remekül működik a napkollektorral együtt.
Elégedettek voltunk mind a kapott árajánlatokkal, mind a szakemberrel, akit választottunk. A készülék gond nélkül működik, megérte váltani a kisebb bojlerről.
Nagyon hasznos volt a weboldal, több kivitelezővel is beszéltem, mindegyik segítőkész volt. Az egyiknek kifejezetten előnyös volt az árajánlata, így őt választottuk, és nem csalódtunk benne. A melegvíz-tároló szuperül működik.
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
HMV tároló választásakor a hatékony működés érdekében fontos figyelembe venni az igényeknek megfelelően a tároló kapacitását és méretét, valamint az anyagminőséget. Emellett fontso szempont a telepítési hely és a biztonsági előírások ismerete a megbízható és biztonságos múködéshez.
A megfelelő HMV tároló méretének kiválasztása attól függ, hogy hányan használják a melegvizet a háztartásban, valamint hogy mennyi melegvízre van szükségük a napi tevékenységeikhez. Átlagosan személyenként napi 40-60 liter közötti melegvízzel szokás számolni.
A bojlerek maguk melegítik fel a vizet, míg az indirekt tárolók más fűtőtestet, például kazánt használva teszik meg ugyanezt egy beépített hőcserélőn keresztül.
rendelkezem egy 5.2 kW névleges teljesítményű napelem rendszer, 4 darab hőszivattyús légkondíciós készülékkel és 5 darab fűtőpanellel felszerelve.
nyár közepi kezdéssel. Indulásként 50 tagos vákuumos rendszerrel puffertartájjal (HMV is) indulnánk. Nincs pályázat, nincs hitelre várás.
Fűtés rendszer korszerűsítésében kérnék segítséget.