A 17 legjobb szakember irodaköltöztetéshez Debrecen, 2026
A munkát 95 %-ban elvégezte. Udvarias. Elérhető
A kialkudott árat drasztikusan megemelte (a 2. napon) amikor a munkának még a felét sem végezte el. A kialkudott ár 650.000.- Ft volt. 900.000.- forintra akarta megemelni végül 800.000 forintot fizettünk. 5 Mercedes sprinter lett megrakva a lommal. Kénytelenek voltunk az áremelésbe beleegyezni, mert egy másik vállalkozót hívni és vele újra megegyezni sem lett volna már kedvezőbb az ár, 3 nap dolgoztak, naponta 5-6 órát. Az első nap 300, a második nap 200, a 3. nap 300 ezer forintot fizettünk. Az ígért időpontra egyik nap sem ért oda, csak órákkal később. Az ingatlanon maradt sarokkanapé, kombi hűtő, hordó elszállitásához kétszer egyeztettünk időpontot, azóta sem jött értük. Már nem is fog jönni.
110 m³ szemét lett el szállítva igen ezt így ott maradt egy kanapé és egy hűtő mivel a megrendelő tudta hogy sajnos a teherautón tönkrement iszonyat nagy mennyiség szemét volt és ahogy lett pakolva folyamatosan csak jött jött jött a szemét ezért lett megemelve az ár de szerintem megfelelően dolgoztunk az hogy késtünk az azért volt mert sok munkánk van de próbáltuk hogy a munka el legyen végezve el is lett végezve amit kértek
Minden rendben volt, aranyos volt, tisztelettudó , ajánlom mindenkinek!
Nagyon szépen köszönjük
Hasonló szolgáltatások Debrecenben
Gyakori kérdések
-
Mennyi idő alatt zajlik le általában egy irodaköltöztetés?
Egy kisebb iroda költöztetése gyakran néhány óra alatt elvégezhető, míg egy nagyobb iroda költöztetése akár egy teljes napot vagy több napot is igénybe vehet. Az időtartam elsősorban az iroda méretétől, a berendezések mennyiségétől és a költözés körülményeitől függ.
-
Hogyan történik az irodai számítógépek és technikai eszközök szállítása?
A számítógépeket, monitorokat és egyéb technikai eszközöket általában külön csomagolva, védőanyagokkal ellátva szállítják. A kábeleket és kiegészítőket célszerű külön jelölni, hogy az új helyszínen gyorsan újra üzembe lehessen helyezni az eszközöket. A szállítás során a berendezéseket stabilan rögzítik a járműben a sérülések elkerülése érdekében.
-
Mit érdemes előkészíteni az irodában a költöztetés megkezdése előtt?
Az irodaköltöztetés előtt érdemes rendszerezni a dokumentumokat, személyes tárgyakat és irodai eszközöket. Hasznos lehet a dobozok felcímkézése, valamint az egyes munkaállomásokhoz tartozó eszközök külön csomagolása. Emellett célszerű előre kiüríteni a fiókokat, szekrényeket és eltávolítani az olyan tárgyakat, amelyek nem kerülnek át az új irodába.
-
Hogyan lehet megszervezni az irodaköltöztetést úgy, hogy minél kevesebb legyen a munkakiesés?
Az irodaköltöztetés megtervezésekor érdemes előre meghatározni a költözés időpontját és a feladatok sorrendjét. Sok esetben a költöztetés munkaidőn kívül vagy hétvégén történik, hogy a vállalat működése minél kevésbé álljon le. A munkaállomások, eszközök és dokumentumok rendszerezett csomagolása szintén segít abban, hogy az új irodában gyorsabban újra elkezdődhessen a munka.
-
Hogyan történik az iratok és dokumentumok biztonságos szállítása?
Az irodai iratokat és dokumentumokat általában dobozokba vagy zárható tárolókba rendezve szállítják. Fontos, hogy az iratok rendszerezve és felcímkézve legyenek, így az új irodában könnyebb lesz a visszarendezés. A szállítás során a dokumentumokat elkülönítve és stabilan rögzítve helyezik el a járműben.
Tájékoztató árak irodaköltöztetésre, 2026
Szakemberek irodaköltöztetéshez országosan
- Abony - Irodaköltöztetés
- Budapest - Irodaköltöztetés
- Békés - Irodaköltöztetés
- Békéscsaba - Irodaköltöztetés
- Cegléd - Irodaköltöztetés
- Dabas - Irodaköltöztetés
- Dunaharaszti - Irodaköltöztetés
- Dunakeszi - Irodaköltöztetés
- Eger - Irodaköltöztetés
- Fót - Irodaköltöztetés
- Gyula - Irodaköltöztetés
- Gyál - Irodaköltöztetés
- Gyömrő - Irodaköltöztetés
- Göd - Irodaköltöztetés
- Gödöllő - Irodaköltöztetés
- Hajdúböszörmény - Irodaköltöztetés
- Hajdúszoboszló - Irodaköltöztetés
- Hatvan - Irodaköltöztetés
- Hódmezővásárhely - Irodaköltöztetés
- Karcag - Irodaköltöztetés
- Kazincbarcika - Irodaköltöztetés
- Kecskemét - Irodaköltöztetés
- Kisvárda - Irodaköltöztetés
- Makó - Irodaköltöztetés
- Mezőkövesd - Irodaköltöztetés
- Miskolc - Irodaköltöztetés
- Monor - Irodaköltöztetés
- Nagykőrös - Irodaköltöztetés
- Nyíregyháza - Irodaköltöztetés
- Pécel - Irodaköltöztetés
- Salgótarján - Irodaköltöztetés
- Szeged - Irodaköltöztetés
- Szentendre - Irodaköltöztetés
- Szolnok - Irodaköltöztetés
- Tiszaújváros - Irodaköltöztetés
- Törökszentmiklós - Irodaköltöztetés
- Vecsés - Irodaköltöztetés
- Veresegyház - Irodaköltöztetés
- Vác - Irodaköltöztetés
- Ózd - Irodaköltöztetés
