A 20 legjobb szakember klímakarbantartáshoz Győr, 2025
Felmérés és üzletkötés a megbeszélés után korrekt módon történt. Folyamatosan hívtak, élő kommunikáció volt a jellemző és nyugalommal várhattam a klíma beszerelését. Statikai tanúsítványt is kaptam. A beszerelést nem a felmérést végző üzletkötő hajtotta végre. Tisztán dolgoztak.
Mivel a beépítést végző két fős csapat egyik tagja sem az üzletkötő volt így adódtak eltérések. Időben hamarabb érkeztek, mivel dolgoztam így számomra fontos lett volna a pontosság, tekintetbe véve, hogy a beszerelő csapat teljesen más műveletet szorgalmazott, mint az eredetileg üzletkötéskor javasolt verzió. Én nem vagyok szakember, így elfogadtam az új verziót. Tamaszkodva továbbra is a már említett statikai engedélyre. A telepítés hatékonyan és tisztán zajlott. Működik, csendes , alapvetően elégedett vagyok.
A klíma felszerelés meg történt, nagyon meg vagyok elégedve por kosz nem volt gyorsan megtörtént a beszerelés mindenkinek ajánlani tudom.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotPontossága! Munkája.
Anyaghiányra hivatkozva azt ígerte, hogy másnap befejezi a munkát. Január 23.-án volt a szerelés. Két hét múlva telefonon tudtunk beszélni. Betegségre hivatkozva azt igérte, hogy napokon bellül befejezi a munkát, de azóta sem találkoztunk.
Abszolút elégedett vagyok, a szakember nagyon érti, amit csinál. Precíz és korrekt volt.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotRugalmas, gyors A megbeszélt árat tartotta Tiszta munkát végeztek
Tiszta munkavégzés.
Rólunk:
Kérj árajánlatotMár az első egyeztetésnél látszott a profizmus: percre pontosan érkezett, és végig tartotta a határidőt. A klímát alaposan átvizsgálta, minden csavar a helyére került, tényleg minőségi munkát kaptam. Közben elmagyarázta, mire figyeljek a jövőben. Örülök hogy őt választottam, legközelebb is őt hívom!
Minőségi munkát végzett, korrekt árban is, csak ajánlani tudom!
Rólunk:
Kérj árajánlatotMinden rendben ment, korrektül megcsinálták a munkát.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotTeljesen elégedett vagyok a klíma telepítési szolgáltatással! A csapat nagyon pontos és alapos volt, minden részletre figyeltek. A szakértelmük kiemelkedő, és látszott, hogy tudják, mit csinálnak. Ráadásul a jó ár-érték arány is megnyugtató. Minden határidőt pontosan betartottak, és a segítőkész hozzáállásuk igazán kiemelendő. Kiváló minőséget kaptam, bátran ajánlom mindenkinek, aki klímát szeretne telepíttetni vagy szervizeltetni!
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon elégedett vagyok az új klímám vásárlásával és telepítésével! A szolgáltató rendkívül pontos volt, minden időpontot betartott. Ráadásul rugalmasan alkalmazkodtak az igényeimhez, ami különösen fontos volt számomra. A kommunikáció is kiváló volt, minden kérdésemre gyorsan és érthetően válaszoltak. Csak ajánlani tudom őket, ha minőségi klíma szolgáltatásra van szükséged!
Pontos, megbízható, gyors,
Rólunk:
Kérj árajánlatotKészséges volt, és megbízható.
Pontos, szakszerű munkavègzès. A határidöt tartotta. Tisztán adta át a lakást. Csak ajánlani tudom.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotProblémamegoldó és együtt gondolkodó, így szaktudásáról és segítőkészségéről automatikusan, kérés, kérdés nélkül támogatott.
Precíz, pontos munkát végzett. Szívesen ajánlom másoknak is.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon elégedett voltam a munkájukkal. Korrektek és pontosak voltak.
Semmi negatívumot nem tudok mondani. A szakember jól és időben elvégezte a munkát.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotPontos, precíz, megbízható.
Teljes mértékben meg voltam elégedve a munkájukkal.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotA kivitelezés még zajlik, az eddigi tapasztalataim pozitívak, minden gördülékeny.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotKorrekt pontos munkát végzett.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotHasonló szolgáltatások Győrben
- Győr - Festés
- Győr - Szobafestők
- Győr - Tapétázás
- Győr - Takarítás
- Győr - Takarítók
- Győr - Lakástakarítás
- Győr - Apartmantakarítás
- Győr - Szobafestés
- Győr - Takarítócégek
- Győr - Nagytakarítás
- Győr - Tisztasági festés
- Győr - Infrapanelek
- Győr - Mennyezeti infrapanelek
- Győr - Infrapanelek fürdőszobába
- Győr - Infrapaneles fűtés
- Győr - Bojlerek és vízmelegítők
- Győr - Villanybojlerek
- Győr - Gázbojlerek
- Győr - Elektromos bojlerek
- Győr - Gázkazánok
- Győr - Kondenzációs kazánok
- Győr - Kombi gázkazánok
- Győr - Álló gázkazánok
- Győr - Fali gázkazánok
- Győr - Kazánok
- Győr - Elektromos kazánok
- Győr - Villanykazánok
- Győr - Elektromos kazán bekötése
- Győr - Bojlercsere
- Győr - Gázkazáncsere
- Győr - Infra fűtőpanelek
- Győr - Infrafűtés
- Győr - Bojler bekötése
- Győr - Gázkazán bekötése
- Győr - Kondenzációs kazán bekötése
- Győr - Szolár rendszerek
- Győr - Napelemes rendszerek
- Győr - Napelemek
- Győr - Napelem telepítése
Gyakori kérdések
-
Ingyenes a Tudjukki.hu szolgáltatása?
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
-
Hogyan biztosíthatom a klíma hosszú élettartamát?
A klímát érdemes évente szakemberrel átnézetni, emellett pedig rendszeresen ellenőrizni kell, hogy a kültéri egység működését nem gátolják falevelek vagy felhalmozódott kosz. A klíma túlmelegedését megakadályozhatjuk azzal, ha sötétítőket használunk, így csökkenthetjük a meleg bejutását.
-
Átlagosan mennyi az élettartama egy klímának?
A legtöbb klíma megfelelő karbantartás mellett akár 15-20 évre szóló befektetés is lehet.
Tájékoztató árak klímakarbantartásra, 2025
Szakemberek klímakarbantartáshoz országosan
- Ajka - Klíma karbantartása
- Balassagyarmat - Klíma karbantartása
- Budakeszi - Klíma karbantartása
- Budapest - Klíma karbantartása
- Budaörs - Klíma karbantartása
- Dunaharaszti - Klíma karbantartása
- Dunakeszi - Klíma karbantartása
- Dunaújváros - Klíma karbantartása
- Esztergom - Klíma karbantartása
- Fót - Klíma karbantartása
- Gyál - Klíma karbantartása
- Göd - Klíma karbantartása
- Keszthely - Klíma karbantartása
- Komárom - Klíma karbantartása
- Mosonmagyaróvár - Klíma karbantartása
- Mór - Klíma karbantartása
- Oroszlány - Klíma karbantartása
- Pilisvörösvár - Klíma karbantartása
- Pomáz - Klíma karbantartása
- Pápa - Klíma karbantartása
- Siófok - Klíma karbantartása
- Sopron - Klíma karbantartása
- Szentendre - Klíma karbantartása
- Szigethalom - Klíma karbantartása
- Szigetszentmiklós - Klíma karbantartása
- Szombathely - Klíma karbantartása
- Százhalombatta - Klíma karbantartása
- Székesfehérvár - Klíma karbantartása
- Sárvár - Klíma karbantartása
- Tapolca - Klíma karbantartása
- Tata - Klíma karbantartása
- Tatabánya - Klíma karbantartása
- Törökbálint - Klíma karbantartása
- Vecsés - Klíma karbantartása
- Veresegyház - Klíma karbantartása
- Veszprém - Klíma karbantartása
- Vác - Klíma karbantartása
- Várpalota - Klíma karbantartása
- Zalaegerszeg - Klíma karbantartása
- Érd - Klíma karbantartása
Klíma karbantartása - Kapcsolódó cikkek
A legjobb klímák 2025-ben: ezeket ajánlják a szakemberek
Nemrég feladott ajánlatkérések klímakarbantartásért, Győr
Két beltéri klíma vásárlása és telepítése 62 m²-re.
Szigetelt len panel 8.emelet.
Split klíma beszerelése
Jó napot egy új klímát kéne beszerelni Split klímát
Új klíma vásárlása és telepítése 56 m²-re.
A kültéri a nappali ablak bal oldalán a homlokzati síktól a szigetelés vatagságát cca 20cm. -re telepíteni, beltéri hosszirányba fújja a levegőt,