A 20 legjobb szakember kőművesmunkához Gyál, 2026
A főnökkel beszélve egy segítőkész csapatot láttunk magunk előtt, szimpatikus volt amikor megérkezett a felmérésre. Többször tudtunk vele beszélni, hogy mit és hogyan szeretnénk, azonban a munka végére teljesen elkeseredtünk amiatt, amit láttunk.
Többszöri határidő eltolás történt, majd amikor 'késznek' tekintette a munkát és mentünk, hogy véglegesen átvegyük, akkor találtunk olyan falat, aminél nem vették észre, hogy az elő sem lett készítve. A plafon festésével kapcsolatban 'izlés kérdésének' nevezték, hogy a sarokig ki van-e festve a szín. A falak több helyen foltosak maradtak, a kábel csatornák nem lettek leragasztva, folyamatos porban festettek és nem takarítottak közben. A padlót minden szobában újra kellett takarítanunk a lecsepegett/leesett anyag miatt (értsd felverni a már előkészített alapot megint). El se merem mondani, mennyibe kerül a munka javítása utánuk.
Nem lett befejezve a munka ez igaz mert kellett volna még 2 óra apró hibák javítására A lakás 60% televolt bútorokkal anyagokkal stb.. igy nehéz dolgozni A nappali 70% ba televolt sittel mindennap ígértek hogy elviszik nem lehetett haladni Majd egyeztetve a megrendelővel bevállaltuk hogy inkább mi elhordjuk a sok szemetet csak lehessen haladni x ezer ft ért (jelképes összeg volt) miután elvittük a szemetet közölték hogy úgy gondolták hogy majd ha a festéssel végzünk akkor fizetik a sitt szállítást is meglepett de azt mondtam rendben majd amikor elkészült a munka szoltam hogy nézzek meg és ha bármi nem tettszik arról készítsünk egy hibalstát jöttek is és közölték hogy nem kérik a befejezést és x összeggel kevesebbet fizetnek de aztis csak akkor ha majd következő hétvégén kapnak szóval volt itt minden … de nem akarok jobban belemenni Volt néhány hiba de 2 óra alatt lehetett volna javítani itt inkább a nem fizetés volt a lényeg ( vállaltam volna a felelősséget a hibákért sőt azért hívtam fel őket hogy közösen nézzük átt a felületeket) A határidőből nem voltunk kifutva 2 hétről volt szó, igaz többször mondtam hogy lehet ha hamarabb elkészülünk de a 2 hét a biztos Ma felhívtam a megrendelőt és közöltem vele hogy én nem szívesen megyek bele egy ilyen sárdobálásba de mivel nem értettünk egyet igy én is írok véleményt.
Szuper kommunikáció: mindig gyorsan válaszoltak és tisztáztuk a beltéri festés minden részletét, így nyugodt voltam.
Kisebb javítási munkákhoz kértem a segítségét. Nagyon jól elvégezték a munkát. Csak ajánlani tudom.
A kisebb kőművesmunka során pontosan érkeztek és precízen dolgoztak, időben elkészült a munka. Rugalmasak voltak az időpontokkal és könnyen alkalmazkodtak az apró kérésekhez. Összességében korrekt, megbízható munka.
Nagyon precízek,pontosak,és szépen dolgoznak.Elégedett vagyok a végeredménnyel.
Elégedett vagyok,minden rendben volt
Nagyon megbízható, pontos és rugalmas szakember. Gyorsan jelentkezik,ingyen felmért és árajánlatot adott. Nagyon precízen dolgozott, abszolút megbízható, ajánlom.
Nagyon elégedett vagyok a beltéri ajtó munkával: pontosan érkeztek, rugalmasan alkalmazkodtak, és tényleg minőségi, precíz kivitelezést kaptam. Alaposak voltak, szakértelem látszott minden lépésnél, segítőkészek és megbízhatóak, kommunikáció végig rendben volt, az ár-érték arány is kiváló.
Alapos, minőségi munkát végeztek.
Nagyon profi cég, alaposak voltak a felmérés során. Bár végül nem kötöttünk szerződést, egyértelmű volt a hozzáértésük.
Nagyon pontos precíz munka végzés
Köszönjük szépen
Minden a megbeszélt időben elkészült, a srácok teljesen rugalmasak voltak, még akkor is, amikor menet közben kitaláltam egy plusz mintát. A kivitelezés láthatóan minosegi, minden fuga tűpontos. Érezhető a komoly szakértelem, és végig rendben volt a komunikáció, nem kellett őket hajtani. Szívből ajánlom bárkinek, aki hidegburkolót keres.
Kedves Csaba! Nagyon örülünk hogy, elégedett a munkákkal.Köszönjük az értékelést. Üdvözlettel: László
Nagyon elégedett vagyok a térkövezéssel, tényleg jó ár-érték arányt kaptam. Az ár megérte, korrektnek tűnt a szolgáltatás ára a végeredményhez képest — bátran ajánlom annak, aki jó ár/értéket keres.
Elégedett vagyok a munkájával, ár-érték arányban is nagyon jó volt, a határidőket is tartotta.
Köszönöm szépen Lukács úr!
Minden rendben volt amit megbeszéltük megcsinálták.
Az egész beltéri festés igényes kivitelezéssel zajlott: precízen dolgoztak és tényleg alaposan fedtek. Megbízhatónak tűntek, időben végeztek, és az ár-érték arány is korrekt volt. összességében elégedett vagyok
Minden rendben volt, elégedett vagyok
Tartotta magát a megbeszéléshez, korrekt volt. Munkája elismerésre méltó.
Nagyon elégedettek vagyunk a minőségi munkájukkal.Pontosak,rugalmasak ,megbízhatóak.Márk kedvessége,munkabírása szervezési képessége kimagasló.Bármit kérhettünk mindenben partner. Összesítve csak pozitívan tudok róluk írni.Tiszta szívvel ajánlom a csapatot,nem fognak csalódni
Nagyon korrektek voltak. Mindig pontosan jöttek, segítőkészek voltak. Az volt a céljuk, hogy mindenki elégedett legyen. Kevés az ilyen megbízható cég, szóval ajánlom őket 🤗
Nagyon jó volt, gyorsan, szépen, precízen megcsinálták. Elégedett vagyok az elvégzett munkával, örülök hogy őket ajánlották és másoknak is szívből ajánlom!
Nagyon korrekt szakember, munkájának díjazásával és minőségével is elégedett voltam.
Profi hozzáállás, jó szakember
Szakszerű volt, mindenben segítséget nyújtott
Nagyon elégedettük vagyunk , szakmailag , emberileg a hozzállása illetve a munkájának a minőségével egyaránt .Csak ajánlani tudom !
Minden rendben volt elégedett voltam a szakemberrel , ajánlani tudom .
Nagyon megbízható, pontos, profi és kiváló ár-érték arányban dolgozik.
Gyors ,pontos alapos .Lehetett kérdezni,ötletelni.
Elégedett vagyok az elvégzett munkával, jó minőségben csinálta meg tartva a határidőt.
precízen érkeztek, percre pontosan tartották az időpontot, és munka közben is látszott a profi hozzáértésük. A kisebb faljavítások pillanatok alatt elkészültek, sehol egy felesleges törmelék. Jó volt látni ezt a szakértelmet, legközelebb is őket hívom.
Köszönöm szépen
Megbízható, a munkát jól átlátja, alapos, jól kommunikál, könnyű elérni, mindenre válaszol. A hibákat azonnal javította.
Korrekt javaslatot tett a hiba kijavítására, időben érkezett, megbeszéltek szerint megcsinálták a munkát.
Köszönöm
Elek nagyon segítőkész, jó meglátással mérte fel a munkát, rugalmas volt a projekt időzítésével kapcsolatban, időben érkezett minden nap, az alapanyag beszerzést nagyon becsületesen oldotta meg. Precízen, lelkiismeretesen dolgozott, gyönyörű lett a végeredmény. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Pontos, őszintén feltárta a problémát, a lehetőségeket, mit lehet és mit nem lehet megoldani. Megbízhatóan, gyorsan dolgozott.
Megbízható, jó munkát végzett.
Elégedett vagyok az elvégzett munkával, szakszerűen elvégeztek tőbb munkát is nálam.
Kedves, udvarias, szépen dolgozott. Én is szívesen kérném fel a jövőben burkolásra és másnak is jó szívvel ajánlanám.
Meg vagyok velük elégedve, nagyon keményen dolgoztak. Jó szakemberek.
Nagyon szépen köszönöm a megbízást,nagyon remek embert ismertem meg.
Tökéletes munka precíz kivitelezéssel és minőségi anyagokkal!
Ingyenes felmérés. Megbízható szakemberek. Minőségi munkát végeztek, megbeszélt határidőn belül.
Hasonló szolgáltatások Gyálon
Gyakori kérdések
-
Hogyan biztosítható a házépítés minősége és stabilitása?
A házépítés minőségének és stabilitásának biztosítása érdekében fontos a megfelelő tervezés és a kiváló minőségű anyagok használata. A kőműves szakértelme és tapasztalata is alapvető fontosságú. Emellett rendszeres építésfelügyeleti ellenőrzéseket is ajánlott végezni.
-
Milyen engedélyekre van szükség a házépítés megkezdése előtt?
A házépítés megkezdése előtt szükség van építési engedélyre, amelyet a helyi önkormányzattól kell beszerezni. További engedélyekre is szükség lehet, például környezetvédelmi engedélyre vagy közműcsatlakozási engedélyekre. Érdemes előre tájékozódni a helyi szabályozásokról.
-
Milyen munkákhoz szükséges kőművest alkalmazni?
Kőművesek alkalmazása szükséges többek között falazási munkákhoz, betonozáshoz, vakoláshoz, térkövezéshez, alapozáshoz, kandallók és kémények építéséhez, valamint házépítési, felújítási és javítási munkákhoz. Bármilyen építési projekt, amely szakszerű kőművesmunkát igényel, megköveteli egy tapasztalt kőműves alkalmazását.
-
Milyen hatással van az időjárás a kőműves munkálatokra?
Az időjárás jelentős hatással lehet a kőműves munkálatokra. Az eső, hó, fagy és túl magas hőmérséklet mind befolyásolhatják a munkafolyamatokat és az anyagok száradását, kötését. Fontos, hogy az időjárási viszonyokat figyelembe vegyék a tervezéskor, és megfelelő intézkedéseket tegyenek a munkálatok védelmére, például takaró ponyvákkal vagy fűtőberendezésekkel.
Tájékoztató árak kőművesmunkára, 2026
Szakemberek kőművesmunkához országosan
- Abony - Kőművesmunka
- Balassagyarmat - Kőművesmunka
- Budakeszi - Kőművesmunka
- Budapest - Kőművesmunka
- Budaörs - Kőművesmunka
- Cegléd - Kőművesmunka
- Dabas - Kőművesmunka
- Dunaharaszti - Kőművesmunka
- Dunakeszi - Kőművesmunka
- Dunaújváros - Kőművesmunka
- Esztergom - Kőművesmunka
- Fót - Kőművesmunka
- Gyömrő - Kőművesmunka
- Gyöngyös - Kőművesmunka
- Göd - Kőművesmunka
- Gödöllő - Kőművesmunka
- Hatvan - Kőművesmunka
- Jászberény - Kőművesmunka
- Kecskemét - Kőművesmunka
- Monor - Kőművesmunka
- Mór - Kőművesmunka
- Nagykőrös - Kőművesmunka
- Oroszlány - Kőművesmunka
- Pilisvörösvár - Kőművesmunka
- Pomáz - Kőművesmunka
- Pécel - Kőművesmunka
- Szentendre - Kőművesmunka
- Szigethalom - Kőművesmunka
- Szigetszentmiklós - Kőművesmunka
- Szolnok - Kőművesmunka
- Százhalombatta - Kőművesmunka
- Székesfehérvár - Kőművesmunka
- Tata - Kőművesmunka
- Tatabánya - Kőművesmunka
- Törökbálint - Kőművesmunka
- Vecsés - Kőművesmunka
- Veresegyház - Kőművesmunka
- Vác - Kőművesmunka
- Várpalota - Kőművesmunka
- Érd - Kőművesmunka
Kőművesmunka - Kapcsolódó cikkek
A falrepedések 5 leggyakoribb oka
Mire figyeljünk lakásfelújításkor? - egy kőműves szemével
Nemrég feladott ajánlatkérések kőművesmunkáért, Gyál
9 négyzetméteres plusz szoba építése
Egy plussz szobát szeretnénk építeni 9 nm méretben A csatolmányok között pirossal jelöltük ahová szeretnénk a szobát Május-június körüli kezdéssel keresünk szakembert



