A 20 legjobb szakember kültéri árnyékolókhoz Gödöllő, 2026
Minden szuperül ment.
Nagyon meg vagyok elégedve, másoknak is fogom ajánlani. Kedves, szép munkát végez
Sürgős ablakcserére volt szükségem, több szakemberrel is beszéltem, de egyedül Kósa úr tudott gyors megoldást találni a problémámra. Minden kérdésemre válaszolt, korrekt árat szabott, a megbeszélt időpontokban megjelent és a társával jó munkát végzett, a határidőket tartotta, adott mindenről számlát. Lelkiismeretes, illemtudó, segítőkész szakembert ismertem meg a személyében, szívesen ajánlom.
Mindennel elégedett voltam,normálisan felszerelték,feltakaírtottak.
Pontos árajánlat, személyes kapcsolatfelvétel
Ügyesen megcsinálták,a párkányt is megcsinálták végül pedig az nem volt megbeszélve,mindennel elégedett vagyok,nagyon szép lett.
Kedves volt az úriember, gyorsan végzett, tanácsot is adott, az ára pedig kedvező volt.
Pontos volt és a megbeszéltek szerint dolgozott.
Visszahívott és pontosan akkor érkezett, ahogy ígérte. Maximálisan elégedett voltam a munkájával, árban pedig kifejezetten kedvező volt. Csak ajánlani tudom!
Nagyon elégedett vagyok az új klíma vásárlásával és telepítésével. A szolgáltatás során rendkívül pontosak és rugalmasak voltak, így minden kérdésemre szívesen válaszoltak. A munkavégzés minősége kiemelkedő, alaposan dolgoztak, és látszott, hogy igazi szakértelemmel rendelkeznek. A csapat segítőkész és megbízható volt, a kommunikáció pedig folyamatos és világos volt. A határidőket pontosan betartották, és az ár-érték arány is megfelelőnek bizonyult. Mindenkinek ajánlom őket, ha klíma szolgáltatást keres!
A klíma kül- és beltéri egysége is fel van szerelve, be van üzemelve, tökéletesen működik. A felmérés, ajánlatadás gyorsan megvalósult, igazán jó a cég kommunikációja. Mindenképpen ajánlom a Neo klíma csapatát. Tisztaságot, rendet és egy működő készüléket hagytak maguk után a szerelők akik igazán tisztességesen dolgoztak.
Közvetlen stílusa Az ajánlat egyszerű, érthető volt (kaptam mástól 10! oldalast) Mindig tájékoztatott, hogy hol tartunk, nem nekem kellett hívogatni...
Gyorsan, pontosan dolgozott
Nincs
Teljesen elégedett vagyok a kertgondozással: minőségi, alapos munkát végeztek, egyértelmű szakértelemmel. A határidőket pontosan tartották, az ár-érték arány pedig nagyon korrekt volt — megérte, bátran ajánlom.
Nagyon elégedett vagyok: precíz, minőségi munkát végeztek, tényleg odafigyeltek a részletekre. Segítőkészek voltak és készségesen válaszoltak minden kérdésemre, megbízható, pontos csapat, folyamatos, érthető kommunikációval.
Nagyon rendesek voltak, profin, pillanatok alatt megoldották, annyiért, amit megbeszéltük.
Köszönjük !
Pontos szép munka
Nagyon elégedett vagyok! HIbátlan munkát végeztek és nagyon kedvesek voltak!
Gyorsak ügyesek kedvesek. Verhetetlen ár érték arány!
korrekt áron kaptam profi beltéri árnyékolókat. Péter végig segítőkészen magyarázott, minden mérést pontosan végzett, és a határidő is mindíg stimmelt. A munka minősége kifogástalan, semmit sem kellett utólag igazítani. Jó volt érezni, hogy megbízható szakemberrel dolgozom, legközelebb is őt hívom.
Korrekt árajánlat és ismertetés a kiválasztott termékkel kapcsolatban. A munkavégzés során ügyelt a tisztaságra, cipővédővel jött be a lakásba , eddig ilyennel nem találkoutam.
Megbízható, precíz szakember, munkájára nagyon igényes.
Teljesen elégedett voltam a szolgáltatással, Horváth Ferenc profi hozzáállása lenyűgöző volt. Az árnyékolók beszerelése problémamentesen zajlott, a rugalmasságának köszönhetően minden kérdés gyorsan megoldódott. Kiváló kommunikáció, mindig elérhető volt, így igazán gördülékenyen ment minden. Köszönöm a kiváló szolgáltatást és a figyelmes hozzáállást! Erősen ajánlom mindenkinek, aki professzionális kültéri árnyékolókat keres.
Nagyon jó munkát csináltak, elégedett vagyok.
Tetszett a szolgáltatás
Korrekt mind árakban és kivitelezésben. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kedvesek és nagyon profik.
Alapos, megbízható, gyors szakemberek. Mindenben könnyen megegyeztünk, nagyon profik voltak.
Tisztelt Kovács Ferenc! Nagyon köszönjük a megrendelést és a pozitív visszajelzést! Minden jót kívánunk!
Elégedett voltam a munkájukkal, másnak is ajánlanám.
Hasonló szolgáltatások Gödöllőn
Gyakori kérdések
-
Melyik a jobb választás: kézi vagy motoros redőny?
A kézi redőny olcsóbb és nem igényel elektromos csatlakozást, míg a motoros redőny kényelmesebb, hosszabb élettartamú és akár távirányítóval vagy okosotthon-rendszerhez csatlakoztatva automatizálható. Utólag is motorosítható, de ez plusz költséggel jár.
-
Lehet-e redőnyt felszerelni utólag?
Igen, a külső tokos redőnyök bármikor telepíthetők meglévő nyílászárókra. A vakolható tokos redőnyök esetében az előzetes kialakítás elengedhetetlen, ezért ezek utólagos beépítése csak nagyobb bontással lehetséges.
-
Miben különbözik a zsaluzia a redőnytől és a reluxától?
A zsaluzia egy kültéri árnyékoló, amely állítható lamellákkal rendelkezik, így pontosan szabályozható a bejutó fény mennyisége. Tartósabb és nagyobb méretű nyílászárókhoz is alkalmas, míg a reluxa inkább beltéri, a redőny pedig teljes sötétítést és jobb hőszigetelést biztosít.
-
Mennyire hatékony a zsaluzia hőszigetelés szempontjából?
A zsaluzia jelentősen csökkenti a bejutó hőmennyiséget, akár 5-7°C-kal hűvösebb lehet a helyiségben. Mivel a lamellák szabályozhatók, a fényt és a hőterhelést is egyensúlyban lehet tartani anélkül, hogy teljes sötétséget kellene létrehozni.
-
Mennyire befolyásolja a napellenző a beltéri hőmérsékletet?
A napellenző a közvetlen napsugárzás csökkentésével mérsékli a kültéri és beltéri terek hőmérsékletét, így növelve a komfortérzetet és csökkentve a légkondicionálás szükségességét, ami energiahatékonysági szempontból is jelentős. Ráadásul az UV-sugárzást is megszűri, ami nem csak a bőrünket védi, de a bútoraink sem fognak kifakulni a napon. A napellenzővel emellett esztétikusabbá is tehetjük az otthonunkat.
Tájékoztató árak kültéri árnyékolókra, 2026
Szakemberek kültéri árnyékolókhoz országosan
- Abony - Kültéri árnyékolók
- Balassagyarmat - Kültéri árnyékolók
- Budakeszi - Kültéri árnyékolók
- Budapest - Kültéri árnyékolók
- Budaörs - Kültéri árnyékolók
- Cegléd - Kültéri árnyékolók
- Dabas - Kültéri árnyékolók
- Dunaharaszti - Kültéri árnyékolók
- Dunakeszi - Kültéri árnyékolók
- Dunaújváros - Kültéri árnyékolók
- Eger - Kültéri árnyékolók
- Esztergom - Kültéri árnyékolók
- Fót - Kültéri árnyékolók
- Gyál - Kültéri árnyékolók
- Gyömrő - Kültéri árnyékolók
- Gyöngyös - Kültéri árnyékolók
- Göd - Kültéri árnyékolók
- Hatvan - Kültéri árnyékolók
- Jászberény - Kültéri árnyékolók
- Kecskemét - Kültéri árnyékolók
- Monor - Kültéri árnyékolók
- Nagykőrös - Kültéri árnyékolók
- Oroszlány - Kültéri árnyékolók
- Pilisvörösvár - Kültéri árnyékolók
- Pomáz - Kültéri árnyékolók
- Pécel - Kültéri árnyékolók
- Salgótarján - Kültéri árnyékolók
- Szentendre - Kültéri árnyékolók
- Szigethalom - Kültéri árnyékolók
- Szigetszentmiklós - Kültéri árnyékolók
- Szolnok - Kültéri árnyékolók
- Százhalombatta - Kültéri árnyékolók
- Székesfehérvár - Kültéri árnyékolók
- Tata - Kültéri árnyékolók
- Tatabánya - Kültéri árnyékolók
- Törökbálint - Kültéri árnyékolók
- Vecsés - Kültéri árnyékolók
- Veresegyház - Kültéri árnyékolók
- Vác - Kültéri árnyékolók
- Érd - Kültéri árnyékolók
