A 20 legjobb szakember kültéri festéshez Nagykőrös, 2026
Gyorsan reagált, rugalmasan igazodott az idobeosztásomhoz, és a szakértelme tényleg visszaköszön a frissen festett falakon. Jó érzés volt látni, hogy nem csak odaken egy réteget, hanem precízen dolgozik, még közben is magyarázta miért csinál így-úgy
Köszönöm szépen, Igazán megtisztelő
Minden a megbeszéltek szerint zajlott. Bármi felmerült mindig kommunikáltunk a megoldásról, amit kértem mindent megcsinált. Megbízható és hozzáértő szakember.
Köszönöm szépen a bizalmat
Pontos, megbízható, csak jót mondhatok róla.
Meg voltam vele maximálisa elégedve. Korrekt, precíz, szavahihető szakember. Nagyon lelkiismeretes.
Nagyon jó munkát végzett, elégedett vagyok vele
Elégedett vagyok, szép munkát végzett.
Nagyon szimpatikusak voltak, igyekeztek, rendben voltak, kulturáltak. Amit megbeszéltünk árban, az úgy volt, nem volt olyan, hogy még 50 ezer forintot rászámoltak volna valamire. Korrektek voltak, elégedett vagyok. A rákövetkező héten a szomszédban is festettek egy kerítést az én ajánlásommal.
Nagyon megbízható és kiváló munkát végeztek. Legközelebb is újra őket fogom hívni.
Még nem zártuk le a projektet.
Elégedett voltam velük, korrekt munkát végeztek.
Egyértelműen elégedettek vagyunk a munkájával. A munkája terén látszik és üvölt róla, hogy szereti a munkáját, amiben a figyelem, az alapos pontosság, a szakértelem is jelen van. Ha valakinél valami baj adódna a bojlerrel, akkor nyugodt szívvel ajánlom nektek, mert nem mellesleg iszonyat jófej, rendes, precíz is az úr.
Vízvezeték szerelő volt nálam. Ismerte a hidrofor rendszereket! Könnyen kicserélte a tartályt, amit Ő hozott!! Beszerelt egy leeresztő csövet!! Így tél előtt leüríthető a rendszer a fagy beállta előtt!! Gyorsan, szakavatottan végezte a munkát és reális árat kért!! Egy fiatalember csak bemondta a 200E és várt a válaszra! Ő nemet kapott!! Búvár szivattyút is ellenőrizte!! Köszönöm a munkáját, másnak is ajánlom, Balogh Norbertet, a vízvezeték szerelőt!!
Nagyon korrekt volt, segítőkész , megbízható és orecíz is egyben.Csak ajánlani tudom a szakembert.
Maximálisan meg voltam elégedve a Péterrel, rugalmas volt minden értelemben. Csak ajánlani tudom a szakembert!
Köszönöm szépen
Nagyon elégedett vagyok, szép munkát csináltak.
Nagyon szorgalmasan dolgoztak nagyon elégedett vagyok.
Alapvetően a munkával elégedett voltam.
Folyamatosan hívogatni kellett őket, fél óra, óra késéssel érkeztek meg.
Egyik legjobb élményem volt a tetőszigeteléssel: minden határidőt tartottak, sőt még előbb is végeztek. Rugalmasságuknak köszönhetően könnyű volt egyeztetni, amikor a gyerek miatt módosítani kellett az időponot. Látszik a szakértelem, azóta se ázik be a padlás, és az ár is teljesen baráti ehhez a minőséghez képest. Szóval bátran ajánlom őket
Tejles mértékben elégedett vagyok! Az ajánlatkérés és a munka is gyorsan zajlott, munkájára igényes szakember, igényeimnek megfelelően teljesítette a feladatot. Pontos, kedves, rugalmas. Köszönöm!
Szép munkát végzett és korrekt volt! Időben jött és a megbeszéltek alapján vegezte el a munkát!
Nagyon tetszett hogy a csapat végig rugalmas volt, bármikor tudtunk időpontot módosítani és nem számoltak fel extra díjat. Az ár tényleg kedvező volt, ahhoz képest milyen alaposan végezték a beltéri festést, szerintem kiváló ár-érték arányt kaptam. A színek fedése szép lett, a lakást is tisztán hagyták maguk után.
Egyetlen gond, hogy a megbeszélt határidőt végül két nappal túllépték, emiatt kicsit csúszott a költözésem.
Alapos , szép munka, határidőt tartották.
Pontos, precíz munka. Szakértő, megbízható. Határidőre elkészült a munka
Korrektek, a rájuk bízott munkát elvégezték. A lakásban is egyedül tudtam hagyni őket, nem volt gond.
Megbízható, korrekt, precíz.
Időben érkezett, együtt néztük át az elvégzett munkát és ha valamivel nem éretettem egyet, akkor javította. Nagyon kedves volt, csak ajánlani tudom.
Nagyon kedvesek, jó munkát végeztek, össze is takarítottak maguk után, meg vagyok velük teljes mértékben elégedve.
Megbízható, szavahihető, pontos.
Köszönöm szépen
Korrektül megcsinálták a munkát, a parketta szép összeségében.
Kommunikációs problémák voltak. A munka elvégzése után dupla annyiba került az előzetes megegyezéshez képest. A munka vége kapkodás volt.
Kedves Megrendelő, Kérem segítsen melyik munkáról van szó, mert hónapok óta nem parkettáztunk. Olyan pedig nálunk soha nem fordul elő, hogy a legvégén mondom ez 2x annyiba kerül. Esetleg az előfordulhat, hogy a parketta feltárása után kiderültek hiányosságok amiket korrigálni kellett, de ezeket mindig menet közben egyeztetjük, nem a legvégén.
Pontos, szimpatikus. Az eddigi munka gyorsan lezajlott. Mindenki gyorsan és pontosan érkezett pillanatok alatt reagáltak és a munka minősége is kiváló.
Nagyon elégedett voltam vele, a munkájára igényes, precíz. Másnak is ajánlom.
A munkával elégedett voltam, beszerezték az anyagot is és eltakarítottak maguk után, ami nekünk nagyon szimpatikus volt, sokat segített. Legközelebb is őt választom.
Teljes mértékben meg vagyunk elégedve vele, pontos volt, a megbeszéltek szerint csináltak mindent, úgy történt minden ahogy az az ajánlatban szerepelt.Segítőkész volt ő is és a csapat is. Tisztaságot, rendet hagytak maguk után. Örülünk hogy megtaláltuk ezt a vállalkozót, csak ajánlani tudjuk!
Készséges szinte azonnal megfogja tekinteni a dolgokat. Érzem hogy jól ért az épületgépészethez
Hasonló szolgáltatások Nagykőrösön
Gyakori kérdések
-
Ingyenes a Tudjukki.hu szolgáltatása?
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
-
Miért érdemes szakemberre bízni a festést?
A festés egy olyan feladat, ami sok türelmet és precizitást igényel, mivel számos olyan lépésből áll, amire laikusként talán nem is gondolnánk. Egy szakember többek között tisztában van azzal, hogy egy adott felület milyen előkészítést igényel ahhoz, hogy a kívánt eredményt kapjuk.
-
Használhatok-e beltéri festéket kültérre?
A beltéri és kültéri festékek összetétele eltér egymástól, mivel az utóbbi ellenállóbb az időjárás viszontagságaival szemben. Ez azt jelenti, hogy a hőmérséklet és a páratartalom változásait jobban bírják, ami tartósabbá teszi őket, tehát nem érdemes egyiket a másik helyett használni.
-
Hogyan tudom karbantartani a kültéri festéket?
Célszerű időnként körbejárnunk a házat és figyelni, van-e bármilyen nyoma a víz behatolásának vagy rothadásnak. A felhalmozódott szennyeződést évente lemoshatjuk nagynyomású mosóval, ami nemcsak látványos eredményeket hoz, de hosszútávon óvja a felületet is.
Tájékoztató árak kültéri festésre, 2026
Szakemberek kültéri festéshez országosan
- Abony - Kültéri festés
- Budakeszi - Kültéri festés
- Budapest - Kültéri festés
- Budaörs - Kültéri festés
- Cegléd - Kültéri festés
- Csongrád - Kültéri festés
- Dabas - Kültéri festés
- Dunaharaszti - Kültéri festés
- Dunakeszi - Kültéri festés
- Dunaújváros - Kültéri festés
- Fót - Kültéri festés
- Gyomaendrőd - Kültéri festés
- Gyál - Kültéri festés
- Gyömrő - Kültéri festés
- Gyöngyös - Kültéri festés
- Gödöllő - Kültéri festés
- Hatvan - Kültéri festés
- Hódmezővásárhely - Kültéri festés
- Jászberény - Kültéri festés
- Kalocsa - Kültéri festés
- Kecskemét - Kültéri festés
- Kiskunfélegyháza - Kültéri festés
- Kiskunhalas - Kültéri festés
- Kiskőrös - Kültéri festés
- Mezőtúr - Kültéri festés
- Monor - Kültéri festés
- Orosháza - Kültéri festés
- Paks - Kültéri festés
- Pécel - Kültéri festés
- Szarvas - Kültéri festés
- Szentes - Kültéri festés
- Szigethalom - Kültéri festés
- Szigetszentmiklós - Kültéri festés
- Szolnok - Kültéri festés
- Százhalombatta - Kültéri festés
- Törökbálint - Kültéri festés
- Törökszentmiklós - Kültéri festés
- Vecsés - Kültéri festés
- Veresegyház - Kültéri festés
- Érd - Kültéri festés
Kültéri festés - Kapcsolódó cikkek
Kültéri festés előkészítése
Gyors megoldások a mennyezeti penész megszüntetésére
Hogyan szüntessük meg a fal- és mennyezeti repedéseket?
Nemrég feladott ajánlatkérések kültéri festésért, Nagykőrös
Beltéri falfestés és glettelés 50 m² alatt
Szines
63 m² beltéri festés és glettelés
63m2 sima fehér színnel szeretnénk a festést. Mivel egy ismerősömnek segítek, első körben szeretnék majd ajánlatot kérni e-mailben, ami alapján tud majd döntést hozni. Köszönöm!
Komplett lakás faljavítása és festése 400 m² felett
Komplett lakás faljavítása, festése. Fehér és színes falfestés.


