Gyöngyösön, egy távfűtéses lakásban a fürdőben törülközőszárító nem működik. A többi szobában a radiátorok megfelelően működnek. A fürdőben lévő egység javítására keresek szakembert. Üdv., Viktória
Egy xcm-es kőfurnér lap felrakása és ugyanekkora egy lap kb. félbe történő elvágása és a másik egész lap mellé történő felragasztása lenne a feladat. A felület kültéren van. A felület előkészítését, csiszolását és mélyalapozását már elvégeztük, a felragasztás és a vágás lenne csak a feladat. Gyári, a lap forgalmazója által ajánlott ragasztót vásároltunk. Az időjárás miatt fontos lenne a munka minél hamarabbi elvégzése, a ragasztó használata 15°C felett ajánlott. Várom megkeresésüket!
Büzemelés ill javitas
Szép napot. Érdeklődni szeretnék. Kosd településen, családi háznál szeretnék bejárót készíttetni majd aszfaltból. Befelé két nyom van az udvarba, kapu előtti rész van még, garázs előtti rész, úgy becsülöm hogy kb 70 - 80 nm-ről lenne szó. 6 cm vastagságban. Építőiparos vagyok, a szegélyeket kerti szegélyből és az aládolgozást murva helyett betonból elkészítem előtte, tehát tulajdonképpen csak maga az aszfalt és a bedolgozására lenne szükségem. Érdeklődni szeretnék hogy így mennyibe kerülne? Köszönöm.
5db x 2retegu 2szarnyu Feher
60 m² albérlet, a régi bérlő elhanyagolt állapotban hagyta a földszinti lakást. Egy teljes alapos nagytakarítást szeretnék, hogy utána már csak beköltözzek és semmit se kelljen súrolnom. Pl: festés után nem takarítottak évekkel ezelőtt, szegély, parketta festékes, konyhában a gáztűzhely és környéke zsíros nagyon....
30-35ezer
Olyan könyvelőt keresek aki a jobb kezem és segít nekem az adózás világában. Könnyen elérhető és készséggel válaszol a kérdéseimre. Jelenleg a az egyéni vállalkozóim szünetel, de januártól ismét szeretném indítani. (Másodállású, alanyi adómentes.) Bejövő-kimenő számlák, fizetendő adók értesítés, vállalkozás tevékenységeinek felvétele. Stb.