
Teraszt szeretnék burkoltatni x60 es burkoló lappal. Jelenleg van lent másik burkolat az fél lesz szedve.
Veszprém környékén található 2 családi házunk befejező kis munkálataihoz keresünk univerzális, alapvetően festő szakembert vagy 2 tagú brigádot. Flekkelés, festés, homlokzatszinezés, Kis vakolás, gipszkarton ragasztás, pár burkolólap lerakása. Minden alapanyag a helyszínen, gyakorlatilag azonnal kezdhető. Beruházók vagyunk, a trógereket szűrjük, kérjünk ne raboljuk feleslegesen egymás idejét. Akik szeretik a kivitelezést elhúzni, szintén ne keressenek. Köszönöm.
19 m2-en 60x-as lapokat szeretnénk a padlóra (tároló, gépészet, fürdőszoba). A fürdőszobában 32 m2-en körben a plafonig is szükséges. Épített zuhanyzó is benne van. Valamint majd lesz egy 30 m2-nyi terasz. Első sorban a gépészeti helyiség leburkolása lenne sürgősebb (július vége), hogy folytatni tudják a gépészet beszerelését.
56nm-es a lakás, a azoba 2 falát rózsaszínre szeretném, de a festés előtt tapéta leszedése is szükséges kizárólag a falakról, mindehol máshol fehér falfestést szeretnék. A konyhában korábbi fűtési rendszer okozta beázásfoltok vannak a falon,ezt is szeretném eltűntetni. Szeretnék árajánlatot, valamint egy időpontot a kezdésre, nekem maximum 2 hét múlva szükségem lenne festőre.
Teraszon elkezdett feljönni a csempe, elvileg sima falazó habarccsal volt lerakva nem pedig csempe ragasztóval. Ezt kellene felszedni és ennek a helyére újracsempézni. Sajnos videót nem tudok csatolni, de recseg ropog több részen is, ahol elkezdett feljönni. Augusztus közepéig lenne szükségem a javításra.
Szép napot! 12. kerületi lakásunk tisztasági fehér festéséhez keresünk szakembert. A lakás alap paraméterei: 75m², belmagasság kb 2,7m, fürdőszobák 2,2m-ig burkoltak Az ingatlan nem lakott, de bútorozott, így kérem ezt vegye figyelembe. Amire szükségünk van: Festés árajánlat Pakolás+takarás+festés utáni takarítás árajánlat Alaprajzról fotót itt tudja elérni: https://drive.google.com/drive/folders/1ouKeHM3I0Vh_dm7Px7-Wb9xFOr-dwpgw?usp=drive_link Megkeresését várom!
Egy régi ipartelepen található, kb. 45–50 m²-es helyiségbe keresek ipari PVC melegburkolat szakszerű lerakására ajánlatot. A helyiségben kisüzemi mosoda fog működni, így olyan burkolatot keresünk, amely közepes vagy inkább erős ipari igénybevételre alkalmas, vízálló és könnyen takarítható. Kérném az ajánlatot az alábbi tételekre bontva: 1. PVC burkolat típusa és anyagköltsége – Kérjük, közepesen és erősen terhelhető kategóriákra külön is adjanak árat. 2. Aljzat előkészítés (kiegyenlítés) – A meglévő aljzat beton, de nem teljesen sík. Kérjük, jelezzék, szükséges-e kiegyenlítés, és ha igen, mennyibe kerül. 3. Burkolás munkadíja – A ragasztás, vágás, illesztés, szegélyezés díját is tartalmazza. 4. Várható kivitelezési idő, kezdés lehetséges időpontja. 5. Opcionálisan kérjük megadni a burkolat szállításának költségét Budapest XXII. kerületbe (ipari övezet). Célunk egy időtálló, jól tisztítható, vízálló, ipari igénybevételre alkalmas padló kialakítása. A helyiség fotóját csatoltan mellékeljük, szükség esetén személyes felmérést is egyeztetünk. Köszönöm előre is megtisztelő ajánlatukat!
Panellakásban, a tipikus 59 nm-esben a folyosó és a konyha van egy területen, egy a burkolat. Padloponon van vynil padló és azon van a konhyabútor. A vynil felrepedt így szeretnénk lecserélni. Olyan szakembert keresek, aki fel tudja szedni a vynilt úgy, hogy körbevágja a konyhabútor előtt, feltöri a padlopont hogy vynil helyett tudjunk lamináltat lerakni. Tehát a konyhabútor lába alatt maradna a régi burkolat, így nem kell szétszedni a bútort, de előtte fel kell vágni a vynilt, feltörni a padlopont, majd utána letenni az új burkolatot.
Sziasztok, A nappali bejárati részénél (xcm) és a konyhaszekrény előtt-alatt (x50cm) szeretném felszedetni a régi csempét és lerakatni egy új fahatású padlólapot ami passzol a laminált padlóhoz (laminált padló marad). A fali a parkettaszegélyeket cserélni a kérdéses helyeken, illetve a laminált padlóval való találkozásnál kicserélni a két szegőlécet. A repedt burkolólapok alatti részen talán a tágulási hézagot is aládolgozni Időpontban rugalmas vagyok. Az új padlólap még nincs meg, egyenlőre felmérem az opcióim.