Szeretnék szakembert találni egy körülbelül cm magas, cm széles, 20 cm mély radiátortok elkészítésére. A radiátortok felül és oldalt részben nyitott lenne, rácsos kialakítású, tölgyből (pácolt, de matt, semmiképp sem fényes). A tok egy franciaágy mögött lenne, így az ágytámlaként funkcionálna, ezért szükség van kárpitos munkára is, hogy az eleje szürke, bélelt kárpittal fedett legyen, aminek neki tudunk dőlni. A kárpitozásnak csak 60-70 cm magasan kell kezdődnie, ahol az ágy kezdődik.
Egy darab magyar szilva színű éjjeli szekrényt szeretnék készíttetni amit a képen mellékelek. 50 cm magas 30 cm széles 32 cm mély Jobb oldalon legyen a fogantyú és balra nyíljon. Felül egy nyitott rész legyen mint a képen is, alatta pedig egy ajtós rész. A képen fehér ajtóval van, de én úgy szeretném hogy az ajtó is magyar szilva színű legyen. A fogantyú ugyanolyan legyen mint a képen.
Egy újépítésű családi házról lenne szó. A háztartás havi fogyasztása eléri a kWh-t. (Elektromos autót is töltünk) A házban 3X25 A teljesítmény van bekötve. Az éves termelés meg kell haladja a kWh-t. A ház tájolása eléggé ideális. És több oldalra is el lehet helyezni paneleket. Árnyékhatás nincs. Tájolás DK és ÉNY is lehet. A panelek elhelyezésével több felületen biztosítható a teljes napi termelési volumen. A nap járása lekövethető a panelezéssel. A rendszerhez hibrid inverter lesz szükséges, mert majd akkumulátort is csatlakoztatni kell hozzá.
2 szintes családi házról van szó, érdekelne az a lehetőség, hogy a földszinten a padlófűtés, emelten radiátoros fűtés mennyibe kerülne, valamint a tisztán radiátoros fűtési rendszer kiépítés? Az ingatlanban van egy pár éves gázkazán (kérdés, hogy ezzel megoldható-e a fűtés), a csővezetékek régiek, és mindenképp cserélendőek.
Szia! Homlokzati hőszigeteléshez szeretnék árajánlatot és visszajelzést, az alábbi feltételekkel: – Nettó kb. m² homlokzati felület – Állványozás nem szükséges – Anyagot én biztosítom (program keretében kapott rendszer), tehát csak a kivitelezési munkára kérek árat – A kivitelezés tartalmazza: • EPS lapok felragasztását • dübelezést • üvegszövet hálózást • alapréteget • alapozást • 1,5 mm-es színezett vékonyvakolat felhúzását – A lábazati szigetelés nem része a munkának – Nyílászárócsere nem része, csak a meglévő ablakokhoz való csatlakozások kialakítása – Kérem jelezni külön: • a tiszta munkadíjat (Ft/m²) • illetve a szükséges kiegészítő anyagok (dübel, indítóprofil, élvédők, ablakcsatlakozók) becsült költségét Fontos, hogy a munkát iparkamarai regisztrációval rendelkező kivitelezőként végezd, mert a program ezt megköveteli. Várom a visszajelzésed, köszönöm!
Tisztelt Szakemberek! Székesfehérváron Feketehegyen található -as évek végén épült családi ház tetőfelújításával kapcsolatban érdeklődöm. Két szintes házról van szó, legjobb tudomásom szerint az emelet felett is betonfödém van. Jelenleg cserepes a tető, amin két kemény és két tetóablak található. A házhoz hozzá van építve a garázs, ezen is ugyanaz a cserép van, ennek a felújítása is érdekel. Mind a két épületen sátortető található, ház kb. 8 méter széles és 11 hosszú, a garázs kb. 5 méter széles és 8 méter hosszú, a tetők hajlásszöge számomra nem ismert. Továbbá az is érdekelne, hogy az otthonfelújítási támogatás keretein belül is tudnák-e vállalni a munkát. Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel,
Újépítésű lakásban villanyszerelési kiegészítő munkák elvégzésére keresek szakembert. A lakás szerkezetkész állapotban van, a konnektorok és kapcsolók alapkiállásai már kialakításra kerültek, a fűtési rendszer kész. Szükséges munkák:– Spotlámpákhoz mennyezeti kiállások kialakítása több helyiségben– Néhány meglévő konnektor áthelyezése a végleges bútorozáshoz igazítva– Vésési és javítási munkák az új nyomvonalak miatt– Kapcsolók / világítási körök ellenőrzése, szükség szerinti módosítása– Lámpakiállások előkészítése a későbbi lámpatestek fogadására.
Társasház pince födémjének hőszigetelése, megfelelő méretezéssel és előkészítéssel. Pince rekeszek felett is szükséges lenne a szigetelés, így itt is némi átalakítás lehet szükséges (a pince rekeszek fából vannak - régi) Van most is egy meglévő 5 cm-es szigetelés, de nem mindenhol. Valószínű ezt bontani szükséges.
Hőszivattyú telepítésre keresek szakembert. Az alsó szinten kiépített padlófűtés van gázkazánnal, az emeletre szeretnék 4 db fan coilt és az egészet egy levegő-vízes hőszivattyúval üzemeltetném, valamint HMV előállításra is ezt használnám. Az egész projektet 5+5 milliós KEHOP pályázat keretében valósítanám meg. Helyileg Szolnok.
Üdv! Levegő-víz hőszivattyút szeretnék telepíteni a Kádár kocka típusú családi házba Battonyára, illetve a HMV előállító rendszert szeretnénk korszerűsíteni. Mindezt az állam által támogatott 5+5 millió forintos energetikai korszerűsítési pályázat keretein belül. Kizárólag ÉMI regisztrált partner érdekel. Mivel szigetelés lesz a programban, ezért a keretem a fűtés korszerűsítés beruházásra 4-5 millió forint. Ebben lenne egy kb. 8-10 kW-os AUX ECO 10 kW osztott hőszivattyú, 3 db 3 soros radiátor ((pl.: Vogel & Noot, D-EG, Purmo) , rézcsöves megoldás helyett költséghatékonyabb (szénacél vagy minőségi ötrétegű műanyag, pl.: Uponor, Pipelife) csőrendszer használat. jából ennyi lenne a lényeg. Sajnos amit kaptam árajánlatot, túlárazott volt és nem pályázat kompatibilis.