Elöl két fél szoba, konyha nappali egyben, fürdő WC külön hátsó részén terasz oldal bejárattal
Könnyűszerkezetes családi házat szeretnénk terveztetni a mellékelt kép alapján.
Szeretnénk a meglévő családi házunkhoz a mostani teraszunk helyére egy konyhával bővíteni a házat, illetve az oldalához egy iroda, mosdó, és kondi helyiséget csatolni, illetve ezek összekapcsolásaként egy teraszt.
Az alap egy régi épület, amihez egy komplett kádárkockát építettek később. A két rész falazata elvileg eltérő, viszont szeretnénk beépíteni a tetőteret. Mindenképpen szükség lesz a tetőszerkezet valamilyen fokú átalakítására. Egyelőre azt szeretnénk tudni, hogy statikailag lehetőség-e a régi alap és a falak miatt a tetőbér beépítése.
A mai napon végig rendezvényen leszek. Holnaptól már elérhető vagyok. Köszönöm!
Meglévő épülethez, még három helyiség hozzáépítése szendvicspanelből, nyílászárókkal.
Építendő alapterületet bruttóban adtam meg. A telek helyrajzi száma/4. Még nem vettük meg, mivel előbb tudni szeretném, hogy milyen házat lehet rá építeni,(értem ezalatt,hogy hány méter széleset) és hogyan lehet elhelyezni. A telek szélessége nem éri el a 10 m-t. teljesen pontosan még nem tudom, de 9,7m-t mértünk. Az önkormányzattól már megkérdeztem a lehetőségeket, meg is írták, de azt ajánlották, hogy beszéljem meg egy építész tervezővel, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ami a házat illeti 2 szoba,+ egy amerikai konyhás nappali, külön WC és fürdő, és nem lapos tetős.
Téglalap alakú a ház és 30 nm-el szélesítenénk meg 3* 10 meterrel