Egy IX., egy VI. és egy VII. kerületi üzlethelyiség hidegburkolására kérnék ajánlatot. Az összes burkolandó felület kb. nm. Aljzatkiegyenlítés is szükséges lenne. Normál méretű lapokról lenne szó. Számlaképesség szükséges. Első körben kérnék egy általános árajánlatot, melyet követően kerülhetne sor az üzlethelyiségek bejárására és az ajánlat pontosítására.
A telek hátsó kerítésének telepítésére keresek szakembert, aki az ezzel járó feladatok teljes körű intézését vállalná. A jelenlegi (betonból össze-vissza tákolt) kerítés elbontására lenne szükség, majd ennek helyére egy elemes betonkerítés (színezett, amennyiben megoldható) telepítése lenne az elképzelés. A talaj elég homokos, illetve a terület kissé lejtős, ami komplikálhatja a feladatot.
Jelenleg épített zuhanyzó van, melynek a csempézésén szivárog a víz és szépen lassan ázik a fal. A helyére szeretnék egy vagy vagy cmes fürdő kádat betenni, jelenlegi hely kb cm csempével együtt, nem tudom, hogy a kád peremének bevésésére van e lehetőség. Tulajdonképpen mindkét oldalról "fő fal" van, az egyik oldal talán tégla, a másik biztosan vert fal, és az a kb a fürdőszoba teljes szélessége
Siófok Somogyi utcai még eredeti kivitelezésű (10*10 m alapra épített, 80 m2 nettó alaptereületű) "Kádár kocka" családi ház belső átalakítása és udvari szárnyban terasz kialakítása az elsődleges igény. A meglévő családi ház 3 szobás, előszoba-étkező, konyha, kamra, fürdőszoba elosztású. Az ingatlan délkelet-délnyugat tájolású, az utcafrontra néz a két szoba (délkelet), a déli fronton van a bejárat, ahol fedett terasz is ki lett alakítva. A hátsó kerti, udvari frontra néz a konyha (délnyugat), melynek ablakából az udvar felé kijáratot terveznénk terasz kialakítással. Belső elrendezés módosítás is igény lenne, ehhez már konzultáció is szükséges.
Szeretnék ajánlatot kérni Balaton Plaza női mosdó pelenkázó álmennyezetének helyreállítására. Csatoltan küldök képeket, alaprajzot a mostani állapotokról. A tartószerkezet szélei három oldalon használhatóak, de a többi tartó megsemmisült. Küldök még egy táblázatot is, ebbe legyen szíves az árazást megtenni. Amennyiben még szükséges bármi a helyreállításhoz, az szabadon beírható. Felmérhető a helyreállítás a helyszínen előre egyeztetett időpontban.
Segítséget keresek! Olyan független klímaszerelőt keresek Dusnok környékén, aki vállalna egy műszeres (lakatfogós) mérést és egy írásos szakvéleményt egy hibás klímárol. A kiszállást és a szakértői díjat természetesen fizetem. Fontos, hogy a mérésre március 12. előtt sor kerüljön. Aki tud segíteni, kérem keressen privátban!"
m² alapterületű házat tervezünk, ami 4 külön egységre lenne osztva. Mindegyik lakrésznek külön bejárata és külön fürdőszobája lenne. A földszinten kb. 40 m²-en egy konyha-nappali és egy fürdőszoba lenne minden egységben. Az emeleten pedig 2 hálószoba lenne lakásonként. Könnyűszerkezetes tetőben gondolkodunk, betonkoszorúval, a falazat pedig Ytong vagy tégla lenne. Nagyjából ez az elképzelés.
Regi furdoszobankba szeretnenk a csempet es a jarolapot ujra burkoltatni az alapja a furdonek 1.92m x 1.53m a falakat nem szeretnem plafonig illetve az oldalso falakat se kell telibe csempezni.. a regi csempet bontani kell furdokadat szeretnem megtartani de viszont kellen egy uj takaro fal hozza mert a mostani mar elavult. A furdo amugy egy tipikus panel furdo. Varok ajanlatokat a tormelek elszallitasaval egyutt illetve, hogy mennyi ido alatt keszul el es mennyi ido utan lesz hasznalhato. Koszonom szepen. Keresre tudok kepet is kuldeni de jobb szeretnem ha tortenne az ajanlat elfogadas elott egy szemelyes felmeres is
Jelenlegi laminált padló cseréjére keresek minőségi munkát végző szakembert. A jelenlegi padló 5 évvel ezelőtt került lerakásra, mint utólag, a használat során kiderült, nem szakember által. Szinte az egész lakásban nagyon pontatlanok a vágások, illesztések, szegőlécek felhelyezése, illetve nagyon sok ponton hangosan nyikorog, recseg a padló (ez lehet nem a munkát végző ember hibája). A lerakási minta is bizonyítja, hogy rosszul van lerakva a burkolat. Aljzatkiegyenlítőre alátét került, arra a laminált padló.
1.9x1,1 m 2db legalább egyik bukó is és oldalra nyitható is párkánnyal ellátott (csempézett), 2.3x0.8m ajtó, műanyag a nappali erkélye felé, . A konyhába 2 db ablak kell 0,65x1,4m bukó és oldalra nyitható (szúnyoghálóval) és 1.3x1.4 m kétszárnyú ablak . belül csempézett vagy alu-lemezes külső burkolatú és mindegyik redőnnyel is ellátott.