Panel lakás nappali és egybefüggően a közlekedő folyosó burkolása. A feladat: a nappaliból fel kell szedni a régi laminátost és az alatta vélhetően ott lévő padlószőnyeget, ezt elszállítani (kidobni). Majd a felületet előkészíteni, padloponnal kiegyenlíteni, és végül laminátossal parkettázni, szegélyt feltenni.
Árajánlatot szeretnék kérni panel lakásban történő gipszkarton álmennyezet készítésére, elsősorban a meglévő villanyvezetékek esztétikus elrejtése céljából. Befedendő felület: Összesen kb. 64 m² - 1 db konyha - 2 db folyosó - 3 db szoba További igények és paraméterek: - Süllyesztett (spot) világítást nem tervezünk, az álmennyezetre hagyományos, nem süllyesztett lámpatestek kerülnének felszerelésre. - Az álmennyezetben oldalsó (rejtett) LED világítást szeretnénk kialakítani. - A három szobában az álmennyezethez rögzítve szeretnénk függöny- és sötétítő karnis(ok) elhelyezését. – A későbbiekben klímaberendezés telepítését tervezzük a 3 szobába, ezért kérjük az álmennyezet kialakításánál ennek figyelembevételét. - Az álmennyezetbe hang- és hőszigetelés elhelyezésének lehetőségéről is szeretnénk árajánlatot kérni, illetve kérjük jelezni, milyen vastagság javasolt a lehető legkisebb belmagasság-csökkenés mellett. - Célunk a lehető legvékonyabb álmennyezeti kialakítás, a műszaki lehetőségek figyelembevételével. Kérem, hogy az árajánlat tartalmazza az anyag- és munkadíjat, valamint – amennyiben lehetséges – a kivitelezés várható időtartamát is. Előre is köszönöm a visszajelzést.
A lakás teljes takarítása enyhébb időben, kb egy hónap múlva lenne aktuális, mert a külső felületek pl.ablakok tisztítása is szükséges. Ajtók (2 db nagyobb) , ablakok (3 db, magasabb méretű) lemosását és az üveg tisztítását is kérem. Szőnyegeket elvitetem átmosásra. Mindezekkel együtt kérem az ajánlatokat.
Jelenleg egy kb 10-12 éve üzemelő IMMERGAS zárt égésterű kombi kazán üzemel rendszeres karbantartással, hibátlanul. Kérdéseim: Ha kondenzációs kazánra szeretném cseréltetni, milyen jellegű utómunkálatokra kell számitanom. A keletkezett bontás, stb helyrehozatala. A helye maradna a fürdőszoba, a lakásunk az első szinten van, fölöttünk már csak padlástéri lakószint van. Érinti-e az átalakitás a szomszédokat /felettünk lakót/ Egy kb EFt érékű BOSCH kazánt gondoltam, de más javaslatot is elfogadok. Mindezt a fűtési idényt követően gondoltam elvégeztetni.
Hálózat bővítés 32 Amperre.Eon al szerződött villanyszerelő re van szükségem, plomba bontás... A teljes 3 szobás lakás újravezetékelése a legújabb szabványok szerint. Az erkélyre is kihúzni egy konnektort. Legrand márkájú-tipusú villanykapcsolókat és konnektorokat szeretnék. A maximum keretem rá anyaggal munkadíjjal mindennel együtt 1 millió forint. Vésni kell, a falba szeretném csövekben, nem falon kívül.
Pécs-Vasas településrészen, sorházi lakásban szeretnénk a jelenleg 16A bővítését, korszerűsítését, több áramkör kialakítását. Az ingatlant most vettük, ez lenne az első fontos munka. Fontos az is, hogy fiatal egyetemista pár költözik be, ár-érték arányban kedvező megoldást keresünk. Szeretnénk olyan mesterrel dolgozni aki kreatív, az igényeinknek megfelelően ötletel. Kompromisszumokra készek vagyunk, ám a biztonság és az e-on megfelelőség a legfontosabb számunkra. Budapesten lakunk, így nehezítettebb a felújítás. Február 22-én és 23-án leszünk legközelebb ott. Fontos lenne, hogy akkor egy felmérés, egyeztetés meg tudjon történni.
Veszprémben belterületi telken szeretnék családi ház mellé egy 35m2-nél kisebb fa könnyűszerkezetű tároló épületet építeni. Az alapterület kb 2.5*12 méter. Cserepes fedésű lapos vagy ferde tető. 2-3 helységre lenne osztva belül. A településképi bejelentési eljárás szükséges tervdokumentációhoz és a hozzá tartozó feladatokhoz elvégzéséhez keresek tervezőt.
3db * barna ablak, lehetőleg midnkét szárnya nyitható legyen. (3 nagy szoba( 2 db 85* barna ablak (konyha) 1 db 90*60 barna ablak (fürdő) 1 db 55*45 (wc) két fa ajtó van most jelenleg, óriási üveg ablakokkal. Ajtót is szeretnék cserélni, de azt lehetőleg műanyagot és a tetején csak kissebboylan ablakkal, ami átszűri a fényt. Mérete: 92* (2db)
Új (átalányadózó, alanyi adómentes) egyéni vállalkozásként keresek könyvelőt. Minden számlát digitálisasan (szamlazzhu) kezelünk. Az automatikus/On Line könyvelési kapcsolattartást részesítjük előnyben. Kimenő számlák: Egy automatikus webáruház (aszoftverponthu) készítí a szamlazzhu-s számlákat. A webáruházban számítógépes szoftver licencek kaphatók (pl.: windows, office). Egy évben kb. db kimenőszámla lesz. Ebben az évben, havi ezer - ezer Ft közötti bevételre számítunk. Várható helyszínen végzett informatikai/szerelési tevékenység, szamlazzhu-s számlázása is. Minimális bejövő számlák lesznek: Költségek: Szamlazzhu díj, internet havidíj Termékek: A szoftver licenceket kínából rendeljük és paypal-el fizetjük (áfamentes). Nincs fizikai termék és vám a beszerzés és az eladás kiszállítása is kizárólag e-mailban történik. Fizetési eszközeim: OTP bankszámlaszám, Barion banki kártyás fizetés szolgáltató, PayPal internetes bank.
Panellakásba komplett konyhabútor Szeretnék ajánlatot kérni egy panel lakás konyhájának egyedi bútorozására (tervezés + gyártás + szerelés). Helyiség méretei Konyha: 3,45 m × 1,95 m Bejárat: nyílás (nincs ajtó) Ablak: az ablakos falon középen 2,15 m, párkány: 90 cm Kiállások fixek (panel, nem mozdítható): Víz + szennyvíz a cm-es falon, a nyílástól kb. 45 cm-re Gáz kiállás az ajtóval szembeni ablakos falon, az ablak jobb oldalán lévő 60 cm-es falszakaszon, sarok közelében Elhelyezendő gépek / elemek Beépített hűtő-fagyasztó Gázfőzőlap + beépíthető villanysütő 45 cm-es beépíthető mosogatógép Mosószárítógép (pult alá) Mosogató + csaptelep Koncepció (irány) A vizes oldalra ( cm-es fal) kerülne: mosogató + 45-ös mosogatógép + mosószárító + szekrány rész (a fix kiállásokhoz igazítva). A cm-es falra “magas blokk”: 60 cm beépített hűtő + magas tároló/kamra. Az ablak alatt szeretnék reggeliző pultot (sekélyebb, kb. 35–40 cm mély), 1–2 bárszékkel. A főzőlap a gázkiállás miatt az ablak jobb oldalán lévő szakaszon / annak közelében