
Oldalról nyitott, fedett kocsibeállót szeretnénk fából készíttetni. A mérete kb. 3x5 méter lenne, zsindely fedéssel. Csatoltam pár képet, a beépítési területről. A bal oldali kis tetőrészt visszabontva, a már meglévő lábakat használnánk kiindulási pontnak, a gerendát pedig, egyik oldali szarufa támasztéknak.
terasz a kocsibeálló tetején van, amire az első emeletről lehet kimenni, mintegy lapostető. viszont két nyeregtető (két szomszédos ház) között, van ezek ereszei benyúlnak a terület fölé. lehet-e a négy tartó oszlopot a rövidebb oldalakon kicsit beljebb tenni, mint a tető téglapja (az túlérne a két nyeregtető fölél)?
Nem kifejezett előtetőt szeretnék, hanem egy családi ház első emeletére vezető kültéri lépcső teljes fedését, oldalról és felülről is. A szerkezet fém, a fedés lehet UV álló polikarbonát. A csatolmányban van a tervrajz a méretekkel. Ott ugyan fa a borítás, de lehet tényleg polikarbonát, valamint csatoltam képeket is a jelenlegi állapotról. Csak a lépcsőt kell zárttá tenni.
5 szintes panelház 5. emeletén lévő lakás erkélyére szeretnék polikarbonát előtetőt szereltetni. Ezenkívül feladat lenne még az erkély falának felújítása, mert mállik, pattogzik a vakolat, valamint az erkélyajtóra egy külön szúnyoghálós ajtó felszerelése. Az árajánlatot írásban kérném, köszönöm előre is.
Árajánlatot szeretnék kérni egy terasz előtetőre: - min 10 mm polikarbonát borítás - 5x 3 méter. Nincs szükségünk oldalfalra, de a jövőben ez változhat,így olyat szeretnék kérni, ami később beépíthető. 13. Kerületben 4. Emeleti teraszunkra lenne amin kb 5 cm vastag térkő van. Jelenleg egy elektromos napellenző van felszerelve, amit nem is szeretnénk levenni, ez alá vagy fölé szeretnénk a tetőt. Csatolok pár képet róla.
A csatolmányban látható képeket a kivitelezés miatt küldtem. A kocsibeálló körbe kerített, ugyanolyan kőtömbökből állna, mint a képen, arra menne a tartószerkezet és a tetőfedés. A beálló alapja 5,7m x 6m x 7,7m x 6,3m lenne, egy trapéz alak. A fedésének vagy lemezfedést vagy pedig polikarbonátot gondolnánk. Tudom, hogy nagyon egyedi a méretek miatt, de a ház adottságai miatt szeretnénk így. Előre is köszönöm a segítséget!
déli fekvésű garázslejáró fölé, (azaz lejtőre) szeretnék egy tető fedést. a lejáró szélessége 3m, hossza kb 4 m (mert részben egy terasz "lóg" a lejáró fölé. Lapos tetőre gondoltam elsősorban. Amennyiben megodlható, talajcsavar használatát kérném a betonás helyett - természetesen, ha a beton alap elengedhetetlen, akkor azt is el tudjuk fogadni. Önkormányzati engedélyeztetés/jóváhagyás szükséges a megrendelés előtt, amelyet az elfogadott ajánlat alaján intézek.
déli fekvésű garázslejáró fölé, (azaz lejtőre) szeretnék egy tető fedést. a lejáró szélessége 3m, hossza kb 4 m (mert részben egy terasz "lóg" a lejáró fölé. Lapos tetőre gondoltam elsősorban. Amennyiben megodlható, talajcsavar használatát kérném a betonás helyett - természetesen, ha a beton alap elengedhetetlen, akkor azt is el tudjuk fogadni. Önkormányzati engedélyeztetés/jóváhagyás szükséges a megrendelés előtt, amelyet az elfogadott ajánlat alaján intézek.
A pergola hossza 4 m szélessége 3 m Az egyik oldalára láb nem szükséges, falra lenne szerelve, és ott kijárat van tolóajtón keresztül. A 3m rész lenne a toloajtónál, onnan lenne 4 M kinyúlás, azaz a hossza. A kijárattal szemben állva, a pergola bal oldalára és a 3 m szélességre az ajtóval szembe, szükséges lehúzható árnyékoló. Led világiítás opcionális. Időben rugalmas vagyok, de júniusban szeretnlm megvalósítani.
Üdv.! Pergolával kapcsolatban árajánlatot szeretnék kérni a következő paraméterekkel: Pergola méretek 6x2.6x3 m falhoz rögzített kialakìtásban, antracit szürke színben. A teteje vagy forgatható lamellás verzió lenne, vagy fix átlátszó polikarbonát belső elhúzható rolós. Belső led világítással. Szeretnék árajánlatot nyitott verzióra és elhúzható üvegfallal. Sopronban kéne telepíteni. Köszönöm előre is.