ErBa Immo Kft.

Tárnok
Melegburkolás
5+
Éve a szakmában
20+
Teljesített projekt
200+
Kiküldött árajánlat
Ellenőrzött szakember
Közönségdíj 2025
5,0
    
20 értékelés

20 ajánlatkérő már értékelte: ErBa Immo Kft.

Ügyfelek véleménye

    
K. Dávid, 4 hónapja

Együttműködés: Józseffel nagyon rugalmas és gördülékeny volt a kommunikáció, az építkezés ütemtervéhez teljesen alkalmazkodott, az előzetes felmérés során hasznos javaslatokkal látott el, amik mind hozzájárultak a magasabb minőséghez. Telefonon mindig elérhető volt, vagy rövid időn belül vissza is hívott. Tervezhetőség: Pontosan tartotta a több héttel előre megbeszélt határidőt, és a tervezett időn belül végeztek a munkával. Kivitelezés: Halszálkás laminált parketta lerakása volt a feladat, amit tökéletesen el is végeztek. Fontos volt számunkra a minta folytonossága, így a diletációkat utólag készítették el. Minden eszközzel készültek. Ahol szülség volt, ott javították a felületet, de mindenről előre tájékoztattak. A felületet előkészítették, majd a végén összetakarítottak és felporszívoztak maguk után. Ár: József már az alapanyagbeszerzés során sok jó tanáccsal és segítséggel látott el minket és házhoz is szállíttatta az alapanyagokat. Munkadíjat tekintve úgy gondolom, verhetetlen ajánlatot kaptam Józseftől. Összegzés: 100%-ban elégedett vagyok József és csapatának munkájával, hozzáállásával. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.

    
S. Éva, 5 hónapja

A lakás bútorozott volt, és így is ügyesen elvégezték a munkát rövid idő alatt. Meg vagyunk elégedve velük. Ajánljuk másoknak is.

    
S. Ildikó, 9 hónapja

Gyorsan, pontosan, megbízhatóan dolgoztak. Az ár és az elvégzett munka mennyisége, minősége optimális. Mindenkinek ajánlom. Köszönöm a munkájukat!

    
W. Ivett, 10 hónapja

Az első pillanattól az utolsóig profin dolgoztak. A legapróbb részletekre is figyeltek. Csak ajánlani tudom mindenkinek Erdélyi Józsefet! És külön köszönet a sok extra segítségért.

    
K.Krisztina, 11 hónapja

Köszönöm József, hogy Önre bízhattam a mai munkát. Ajánlani fogom az ismerősöknek, elmentettem a számát.

    
E. H. Irma, 1 éve

Pontosan jöttek,a ház adottságaiból adódóan problémák merültek ,amit sikeresen megoldották.Késő estig dolgoztak,a megbeszélt árhoz tartották magukat,a pakolásért nem számoltak fel külön díjat.Preciz első osztályú munkát végeztek.Ha a jövőben szakemberre lesz szükségünk csak hozzá fordulunk

    
P. Renata, 1 éve

Kiváló kommunikáció, jó ár-érték arány. Csak ajánlani tudom, ha korrekt, megbízható szakembert keresnek!

    
K. Rudolf, 1 éve

Pontosan érkeztek reggel, mindent a megbeszéltek szerint csináltak, és rendkívül szépen dolgoztak. Ritka ilyen jó kivitelezőt találni.

    
T. Kiss, 1 éve

Nagyon sok jelentkező közül végül az Erba Immo Kft., Erdélyi József ügyvezető cége mellett kötöttem ki. Nem csalódtam! Ez az a cég, aki gyors, profi, minőségi munkát végzett úgy, hogy közben benn laktam a lakásban. Mindenben segítőkész, együttgondolkodó hozzáállással segítettek. Nem volt könnyű helyzet, de velük azzá vált. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Kft.-t.

    
L. Szalai, 1 éve

Felméréstől számítva maximálisan megvagyok velük elégedve. Roppant korrektek , segítőkészek, kitűnően elvégezték a rájuk bízott munkát.

Mutass többet

Rólunk: Üdvözlöm az Erba immo kft melegburkolással foglalkozik ha egy jó céget keres megtalálta próbálunk mindenkinek eleget tenni hogy megszépüljön otthona irodája vagy ahol pont önnek szüksége van.

Még több ilyen szakember Tárnok közeléből

Más szolgáltatás Érden és környékén

Legújabb ajánlatkérések

5 m² melegburkolás PVC padlóval

  • Mivel kell burkolni?: PVC/Vinyl/Linóleum padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 5 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 150.000 Ft

25 m² parketta melegburkolás és 15 járolap lerakása

  • Mivel kell burkolni?: Parketta
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 25 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 850.000 Ft

1 szoba 25nm +konyha kb 15 járolapot kéne le rakni bácsalmáson

28 m² laminált padló melegburkolása

  • Mivel kell burkolni?: Laminált padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 28 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 280.000 Ft

Nappali konyha előszoba

130 m² PVC padló burkolás nappaliban, konyhában és hálószobákban

  • Mivel kell burkolni?: PVC/Vinyl/Linóleum padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 130 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 1.300.000 Ft

nappali,konyha, hálószobák - mindenhol kivéve a fürdők és a gépészeti helység

28 m² PVC padló burkolás vizes helyiségekben

  • Mivel kell burkolni?: PVC/Vinyl/Linóleum padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 28 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 280.000 Ft

vizes helyiségek, most csempe van

40 m² laminált padló melegburkolása

  • Mivel kell burkolni?: Laminált padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 40 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.200.000 Ft

2 gyerekszoba

36 m² laminált padló melegburkolása

  • Mivel kell burkolni?: Laminált padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 36 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 540.000 Ft

Szoba , galéria es konyha

9 m² PVC padlóburkolás konyhában

  • Mivel kell burkolni?: PVC/Vinyl/Linóleum padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 9 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 135.000 Ft

Konyhában jelenleg is pvc padló van,amire egy 31× 31cm-es lapokból álló,ragasztóval ellátott pvc padlót kellenne letenni.

130 m² PVC padló burkolás teljes házban

  • Mivel kell burkolni?: PVC/Vinyl/Linóleum padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 130 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.300.000 Ft

Teljes haz

30 m² laminált padló melegburkolása

  • Mivel kell burkolni?: Laminált padló
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 30 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 450.000 Ft