60m2-es, 80-as években épült panellakás TELJES burkolatainak bontására kérnék árajánlatot. 2 szobában (kb 31m2) padlószőnyeg felszedés). kb 25m2-en járólap felszedés (előszoba, hall, konyha), illetve a WC-ben, fürdőben (kb 3,5m2) járólap és csempék leverése. Az előszobában beépített szekrény, konyhában teljes konyhaszekrény bontása (ajtók, polcok már le vannak szerelve). A burkolatok alatt lehet, hogy linóleum van - ennek felszedése is szükséges).
A ház egy régi Kádár-kocka, melyhez van egy kisebb melléképület hozzáépítve. Fő cél a tetőtér beépítése, ahová terveink szerint csak 2 hálószobát szeretnénk - ehhez viszont lépcső kialakítása, bontás szükséges. Illetve teljes tetőszerkezet csere. Továbbá szeretnénk az alsó szinten néhány falat kibontani, melyek nem fő falak.
Árajánlatot szeretnék kérni bontási munkálatokra. Csatoltam egy helyszínrajzot illetve fényképeket a meglévő épületről. Az épület Balatonalmádiban található, utcáról kertbe gépjárművel be lehet állni. Az épület kb 40 nm, téglából és vöröskőből épült, valószínűleg öntött beton födémmel. A bontott vöröskövet nem kell elszállítani, a területen belül deponálni kellene. A teraszt és az alapot is bontani kell, mivel az új épület alacsonyabban lesz. Kérem küldjön egy árat a bontási munkálatokra és a törmelék elszállítására, illetve, hogy mikor lenne szabad kapacitásuk elvégezni.
Kedves Szaki, Helyileg Nézsán szeretnénk mérőhelyet szabványosítani, illetve áthelyezni. Jelenleg 2 óránk van külön mérőhelyként, az egyik megszüntetésre fog kerülni. Nappali 32 ampert szeretnénk, egy fázis elegendő lesz nekünk. Amennyiben lehetőség van rá, szeretnénk vezérelt órát is felszereltetni, illetve később H tarifát, így 3 órás mérőhelyről lenne szó. Előkészítést, vésést, tetőátvezetést elvégzem.
EU-Solar -ban telepitett 1 fázisú KW/h éves teljesítményű napelemet. Ezzel és a -ig érvényes elszámolással elégedett vagyok. Kérdésem, hogy a tervezett szerint hogy alakul az elszámolásom ? Mivel bövitést nem tervezek és Growatt inverterem van lehet-e vagy gazdaságos-e akkumulátoros rendszerre áttérni. Esetleg igénybe tudom-e venni a napelemes támogatást ?
Villamosbiztonsági felülvizsgálat során az alábbi problémákat hiányosságokat tárták fel. Ezeket szeretném megjavítatni: bojler direkt bekötése, fíí relé beépítése, klímának külön áramkör(külön konnektorral, külön kis megszakító) , megszakító méretezés 16-ost 13-asra (2db), az egyik kötést szabványosítani szükséges. Lakás mérete: 33m2
Engedélyes villanyszerelőt keresek – napelemhez villanyóra és kiselosztó munkák Napelem telepítés miatt szeretném a villanyórát részlegesen szabványosítani, és felszerelni a ház, valamint a napelem felé menő kiselosztót és kisautomatákat. Munka tartalma: • 8 modulos Legrand Plexo kiselosztó, 3 db C20A (ház) és 1 db 3xC10A (napelem) Eaton kisautomata • Vezetékcsere a mérő és az új kiselosztó között, szükség szerint bontás • Napelem külön AC kör előkészítése • Plombabontás egyeztetése a szolgáltatóval • Címkézés, jelölés, földelési ellenállás mérése (max. 10 ohm) Egyéb információ: • További költségek: extra vezetékezés, földelés , Garancia: 1 év anyagra és munkára • Dokumentáció: biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyv lakáselosztóig. Kérem az engedéllyel rendelkező villanyszerelőket, hogy küldjék el részletes árajánlatukat.
Ajánlatot szeretnék kérni egy m2 alapterületű családi ház fűtési és használati melegvíz-rendszerének korszerűsítésére, tervezésére és kivitelezésére. Az ingatlan jelenlegi fűtése egy vegyes tüzelésű kazánnal és radiátoros hőleadó rendszerrel történik, a használati melegvizet egy külön, átfolyós működésű turbós gázkazán biztosítja. A kazánok körülbelül húsz évesek, ezért célom ezek korszerű, megbízható és energiahatékony berendezésekre történő cseréje. Szeretném, ha az új rendszer 2–3 fő melegvíz-igényét is biztonságosan ki tudná szolgálni. A tervezett fejlesztés főbb elemei: A meglévő átfolyós turbós gázkazán cseréje korszerű kondenzációs gázkazánra. A jelenlegi vegyes tüzelésű kazán cseréje vízrostélyos fatüzelésű kazánra. Egy, a rendszerhez méretezett megfelelő kapacitású puffertartály beépítése. A meglévő radiátoros fűtési rendszer megtartása. A használati melegvíz-ellátás olyan módon történő kialakítása, amely ár–érték arányban kedvező, és 2–3 fő számára megfelelő komfortot biztosít (pl. kondenzációs kazánról működő indirekt tároló, szükség esetén a pufferhez kapcsolva). Elsődleges elképzelésem, hogy a kondenzációs gázkazán és a fatüzelésű kazán egy közös, puffertartályos rendszerben üzemeljenek, megfelelő szabályozással és védelemmel kialakítva. Ugyanakkor nyitott vagyok az Önök szakmai javaslatára a közös, illetve részben szétválasztott hidraulikai kialakítással kapcsolatban. (előnyök–hátrányok, költség- és üzemeltetési különbségek). A puffertartály elhelyezése a kazánházban megoldható, de szükség esetén egy körülbelül 5 méterre lévő szomszédos helyiségben is kialakítható számára hely. Speciális igényem, hogy áramszünet esetére a fűtési rendszer keringető szivattyúja szünetmentes tápegységről átmenetileg tovább üzemeltethető legyen. A kivitelezést a fűtési szezonon kívül szeretném megvalósítani (május-augusztus). Fontos számomra a rendszer megbízhatósága, hosszú távú gazdaságos üzemeltetése, valamint az, hogy a minőséget szem előtt tartva a beruházás költséghatékony legyen. Kérem, hogy ajánlatukban térjenek ki az alábbiakra: A fenti igényeknek megfelelő, javasolt műszaki megoldás(oka)t bemutatása (kazántípusok, teljesítmények, puffer- és HMV-tároló méretezése, vezérlés, biztonsági elemek). A háztartási melegvíz-ellátásra vonatkozó konkrét javaslat (tárolós/indirekt megoldás, bekötés módja a teljes rendszerbe, várható komfort és ár–érték arány). A tervezés és kivitelezés várható költségei (anyag + munkadíj bontásban). A munkavégzés várható ütemezése, határidők. A jelenleg elérhető állami energiahatékonysági támogatások és esetleges egyéb kedvezmények igénybevételének lehetősége, illetve ennek ügyintézésében nyújtott segítségük. Kérem továbbá jelezni, hogy milyen további adatokra, tervdokumentumokra vagy helyszíni felmérésre van szükség a pontos, végleges ajánlat elkészítéséhez. Telepítési helyszín: Bőszénfa, Kossuth Lajos utca Válaszukat és ajánlatukat előre is köszönöm.
Jó napot ! A következőre lenne szüksegünk: Anyag: kovacsoltvas, vagy alu/fém. Ár kérdése. Helyszin: Balatonszepezd 2d kétszárnyú kapu mérete: cm egy -egy szárny. Az egyik kapu motoros, a másik csak simán nyitható -zárható zárral ,kilinccsel. Valamint 8db cm széles kerítésbetét. Várva visszajelzésüket, Üdvözlettel,
Üdvözlöm, nm es polycarbonát okos üvegházat szeretnék tervezővel terveztetni, hydrophonikus dísznövény termesztéshez. Már beadott pályázathoz kellene, melyre hiánypótlásban kell ezt beadni 10 nap van hátra. Nem azon a telken lesz megvalósítás amire be van adva a pályázat. Erre a gyors, de részletes tervezésre kérnék tervezőtől tervezésre árajánlatot. Köszönöm