Alapvetően kb 20 darab tiszafának a tuskójáról lenne szó. Az összes ki van már vágva közel a talajszinthez, illetve átlag kb 15cm az átmérőjük. (van kisebb és nagyobb picit). A bejárat kb cm széles, ami azon befér, be lehet hozni, illetve kb a járdától a kertbe 30-35 méterre vannak. Ezek lennének a lényegesek, de van még 2 darab régebbi, elöregedett tuskó, azok inkább 30-40 cm-esek lehetnek.
Mind fenyőfa (kb. 6-7 méter magas) 2 méterig felgallyazva ebből 4 kidönthető(van hely,szabadon van). 1 db csak felgallyazva apró darabonként visszavágva lehetséges. Emelő kosaras géppel nem megközelíthető egyik sem.Föld felszínbe kell elvágni,tuskómarásra külön kérnék árajánlatot. Gallyakat kérném elszállítani,törzset 80- cm re összevágni.
kb - m2 füves területünk heti fűnyírása mellett szegélyek fűkaszálása néhány bokor és sövény időszakos nyírása, formázása, szükség szerint fűben kétszikű gyomirtás illetve árkokban teljes gyomirtás. Évszakonként fűtápozás. Kerítés melletti levendulasor rövidre metszése februárban, elvirágzott szárak metszése júliusban (kb 60 méter), hiányos részek pótlása. Csak olyan vállalkozótól várjuk az ajánlatot, aki tudja vállalni, hogy hetente lehetőleg ugyanazon a napon megjelenik telephelyünkön és a fűnyírás mellett az egyéb időszerű feladatokat is elvégzi. Köszönjük!
Amennyiben a következő hetekben van rá kapacitásuk, árajánlatot szeretnék kérni az alábbi feladatra: Családi ház kertjében kb - m2 területen füvesítésére lenne szükség. Ősszel az előző gyep vegyszeres kiölése megtörtént, most tavasszal az elhalt gyep eltávolítására, a föld felfrissítésére, termőréteg cseréjére/feltöltésére és a fűmag szakszerű elvetésére lenne szükség, ill 60 fm fűszegély lebetonozása szükséges. Öntözőrendszer telepítve van. Hely: Diósd
Kb. 80 m2-nyi kertben lenne szükségem fűnyírásra, 2 db. nagyon elterebélyesedett bokor (egyik rózsa) szakszerű rendbetételére, évelő virágok (liliom, nárcisz) megmentésére. Nem a helyszínen élek, ezért fontos lenne, hogy tudjunk időpontot egyeztetni az előzetes felmérésre. Ebben a hónapban 17-18-án biztosan Hévízen leszek. Előre is köszönöm a válaszukat.
Csatornafektetés miatt feltúrt, már helyreállított állapot, két keréknyom betonsáv autóbejáró összetöredezve, akár újrabetonozásra, akár térkőlerakásra ajánlatot szeretnék kérni. Minimális részen - a két betonsáv között - füves földterület, mely szintén egyenetlen. Ennek rendbehozásához keresek megoldást, az udvar esztétikai rendbetétele lenne a cél.
1db 25 cm átmérőjű ezüstfenyő 1db 25 cm átmérőjű meggyfa 1db 36 cm átmérőjű diófa 4db kb. 15 éves mogyoróbokor több kisebb hajtással Mindegyik könnyen megközelíthető. A mogyoróbokroknál arra kellene vigyázni, hogy betonfal mellett vannak, a kerítésalap miatt minimális földmunka lenne ideális. A többinél sem kellene nagyon mélyen kiszedni a törzseket, mert ugyanazokra a helyekre nem tervezünk mást ültetni. Köszönöm szépen előre is az ajánlatot!
Egy körülbelül 5 méter magas ezüstfenyőt szeretnék megmenteni. A házunkban lakó ismerős tegnap este vette észre, hogy az utcafront felőli része 3-4 méter magasságig felkopaszodott és a törzsén fehér lepedék (penész talán) indult el felfelé. Nagyon szeretjük ezt a fát, ha van még benne élet, szeretnék szakemberrel meggyógyíttatni. Kérlek titeket, ha tudtok segíteni, vagy ajánlani valakit, akkor jelezzetek vissza nekem. Köszönöm szépen!
Szeretnénk egy zöld, élhető területet kialakítani, első körben az udvar első felében. A kavicsokat mindenképp el szeretnénk tüntetni, helyükre füvet/mulcsot és haszon növényeket szeretnénk. Mivel délutan 5ig ide süt a nap, örülnénk valamilyen árnyékolásnak A pagoda nagyon tetszik, de gondolom az már nagyobb összeg lenne, így örülnénk ha több lépésben tudnánk felújítani a kertet. Elegünk van az örökös gyomlálásból és a sivatagból
A kertecske kb.5x5 m^2 területű. Formára kellene nyírni a fagylalt és a leindlandikat, illetve egy elpusztult tuja helyére kellene ültetni egy újat. Ágyásszegélyt kell cserélni, ami kb. 15 m hosszú. A zúzott murva követ felfrissíteni márvány kővel. A pici sziklakert e színes kúszó növényeket kellene ültetni. Minden zöldhulladékot elszállítani és takarítani.