Kert végébe szeretnék egy 5x3 méteres betonalapot készíttetni. Kerti nyitott faház és egy jakuzzi kerülne rá,tehát a teherbírást eszerint kell tervezni. Szigetszentmiklòsi a cím Az alap mellett közvetlenül nem lehet keverni mert gyep és öntözőrendszer van, kb 20 m-ről kellene a betont deponálni! Köszönettel
Meglévő 10x10-es felújított házunkhoz kellene bővíteni kb. 30nm szoba+fűrdőszoba (zuhanyzó, wc, kézmosó) + kamra folyosó + a meglévő terasz elbontása és az új építmény mögé új terasz kialakítása. A meglévő ház vályog falazatú szigetelt színezve van tető teljesen le lett cserélve cseréppel fedett. Az új építményt alapozni kell tégla falazattal a belső tereket pedig válaszfal téglával kellen kivitelezni. A fűtés jelenleg gáz cirkó. Kép csatolva, piros színnel jelöltem a bővítendő részt illetve csatoltam egy képet a házról.
Teljes felújítást szeretnénk végezni. 2 szoba van, a korábbi 3. szobat összenyitottuk a konyhaval, ez utobbit bőviteni. A fürdő üres, teljesen burkolni alapozni, jarolapozni csempezni kell, a különálló WC-vel együtt. A konyha vakolása, burkolása jarolap, csempézés. Új ablakok vannak behelyezve, azokat burkolni kell. Némileg elkezdtük a változtatást egy kőművessel, de a tőle kért árajanlatot, akkor adta már, amikor végre elkezdte egy hete a munkát, a megbeszélt őszi kezdés helyett. Előzetesen szóban megegyeztünk, de a számlára már 20%-al többet írt, amely horror összeg volt.. Csalódtunk. Hagyjuk.
Kedves Címzett! 20 m² alapterületű teraszom betonfelülete (10-es betonacél hálóval erősítve, 12 cm vastag C20-as beton) az öntést követően sajnos nem lett megfelelően vízszintes. A felület kb. 10 m²-es részén szeretnék marásra árajánlatot kérni. A legnagyobb egyenetlenség mértéke körülbelül 4 cm. A munkát flexszel már elkezdtem, azonban időhiány miatt szakember segítségét szeretném igénybe venni. Kérem szíves visszajelzését az elvégezhető munkáról és az ajánlati árról. Üdvözlettel:
Kedves Címzett! 20 m² alapterületű teraszom betonfelülete (10-es betonacél hálóval erősítve, 12 cm vastag C20-as beton) az öntést követően sajnos nem lett megfelelően vízszintes. A felület kb. 10 m²-es részén szeretnék marásra árajánlatot kérni. A legnagyobb egyenetlenség mértéke körülbelül 4 cm. A munkát flexszel már elkezdtem, azonban időhiány miatt szakember segítségét szeretném igénybe venni. Kérem szíves visszajelzését az elvégezhető munkáról és az ajánlati árról. Üdvözlettel:
Vályogház, a belső falakat kellene helyrehozni, az egyik helyiségbe az ajzatot betonozni is kellene. A folyosókon is a falakat kellene megcsinalni, illetve van egy előtér, aminek betonozni kellene az alját illetve felfalazni, ablakokat es ajtot belerakni. A falak illetve az aljzatos rész kb. - 40m² Az előtér kb. 8-9 m²
Falazat bontása, hozzáépítés, alap bontás, beton koszorú végig a házon stb. meglévő tervdokumentáció alapján. Fontos, hogy a tervdokumentáció alapján pontos munkát végezzenek, a házra új szeglemezes tető kerül fel. Az építkezést folyamatosan felelős műszaki ellenőr fogja ellenőrizni. Részleteket személyesen.
– 8 db ajtónyílás profilozása/kialakítása – 2 db ajtó beépítése meglévő nyílásba – további 2 db ajtónyílás kialakítása és ajtó beépítése – kb. 80– m² alapterület szintbehozása, részben betonozással, részben padlóburkolattal Kérem, amennyiben lehetséges, külön bontásban tüntessék fel az egyes munkafázisok költségét, valamint a várható kivitelezési időt. Helyszíni felmérésre természetesen van lehetőség. Köszönöm előre is szíves visszajelzésüket!
Van egy nagyjából x As fal rész amit ki kellene cserélni,mert a vízesedes miatt elkezdett megrepedni és dőlni kifelé. B30 as téglával kéne újra rakni. Ez a egy fő fal. Van doka láb beton keverő minden hozzá plusz esetleg,ha úgy van tudok 2 embert is biztosítani a munkához. Csak a szakértelemre és a munkára lenne szükségem.
Kádárkocka házban a 2 "első" szobában a régi parketta felszedése, altta lévő valószínű sima kavicsréteg vagy döngölt föld kiszedése és betonozással egy szinte hozatala a ház többi részével. (Azok 12 éve már meg lettek csináltatva). Mivel a két szoba között egy cserépkályha van, amit a kályhás szét fog szedni a betonozás előtt és újra fog építeni a betonozás után és ő csak májusig ér rá, így mindenképpen márciusban vagy áprilisban kellene a munka.