Kisebb fürdőszobai villanyszerelési munkára lenne szükségem Szombathelyen, A képen látható fürdőszobában jelenleg csak a képeken látható tükör feletti világítás van, ami egyrészt nem ad nagyon sok fényt, illetve mint a képeken is látható hajlamos nem világítani. Az égőt ugyan kicseréltem nemrég, de ennek ellenére valami érintkezési hiba lehet, mert ha megmozgatom akkor világít egy darabig. Szeretnék egy "normális" fali vagy mennyezeti lámpát felszereltetni, amivel jobban meg van világítva a helyiség. Az áram el van már húzva a tükör mögé, ezt fotóztam. Egyúttal a tükrös szekrényt is szeretném kicsit lejjebb tetetni, tudom, hogy ez nem villanyszerelési munka, de mivel jelenleg csatlakoztatva hozzá ez a vezeték hátul, ezét jó lenne együtt megoldani és annak a lámpáit csak a rajta lévő kapcsolóval kapcsolni (balra fent van egy kis kapcsoló ehhez) - felszereltetni egy rendes világítást (ez lehetne akár fali is, ha lejjebb kerül a szekrény akkor bőven fölé fér és talán szerelés szempontból egyszerűbb mint a mennyezet, de szívesen fogadok tanácsot) amit a fali vllanykapcsolóval lehet felkapcsolni.
Egy nm-es régi ház villamos hálózatát szeretném teljeskörűen felújíttatni. Az épülethez tartozik egy kb 12 nm-es tároló is, oda is szeretnék áramot. Továbbá az internetet szeretném a házba bevezettetni, nem tudom most mi van ott. Internet és Tv kiállásokat szeretnék 3 szobába. A jövőben a kültéri világítások kialakítására is szükségem lenne.
A lakás panellakás eredeti villamos hálózattal, padlóhoronyba szerelt vezetékekkel, részben falon kivüli szerelvényekkel. Teljes cseréjét kérném az alábbi terv alapján. A lakásban végig álmennyezet lesz kialakítva és mindenhova süllyesztett szerelvényeket szeretnék. Kivéve: A konyhapult felől, falon kívüli szerelvények is megfelelnek a konyhabútor mögött. A 2 db klíma kiállás is megfelel falon kívüli szereléssel. A kábelszolgáltatónak kérnék egy külön dobozt a kismegszakító doboza mellé. A fürdőszobában és wc-ben megmaradnának az eredeti kapcsolók és hornyok helyei, ha lehetséges!
3 szintes családi ház ( nm) vilanyhálózatának korszerűsítése. A jelenlegi hálózat rézkábeles. A munka tartalma: Kötések átnézése, wagozása, kábelek bevésése 3 db klímához, Infra szauna betáplás előkészítése pincébe, mérőhely cseréje (dupla szekrény földkábeles becsatlakozással) és 24 amper vásárlása és csengő és külső világítás kiépítése
Hálózat bővítés 32 Amperre.Eon al szerződött villanyszerelő re van szükségem, plomba bontás... A teljes 3 szobás lakás újravezetékelése a legújabb szabványok szerint. Az erkélyre is kihúzni egy konnektort. Legrand márkájú-tipusú villanykapcsolókat és konnektorokat szeretnék. A maximum keretem rá anyaggal munkadíjjal mindennel együtt 1 millió forint. Vésni kell, a falba szeretném csövekben, nem falon kívül.
Velencén közműhálózatfejlesztést írt ki a megvásárolt telekhez, amire már jogerős építési engedéllyel rendelkezünk. Olyan elektromos hálózatépítő csapatot keresünk, aki képes megterveztetni és kiépíteni, vagy kiépíttetni a m-re lévő, erre már bevizsgáltan alkalmas utcai trafóról az új gerincvezetéket kiépíteni (kiépíttetni), majd arról a villanyszekrényünké az új órát szintén elhelyezni. Erre 10-12 hónap határidő áll rendelkezésre. Természetesen ennek teljes költségét fizetjük és lehetőséget kap az új, exkluzív házunk erős- és gyengeáramú teljeskörű villanyszerelésére.
Árajánlatot szeretnék kérni újépítésü könnyűszerkezetes családi házunk, villanyszerelésére. Mellékeltben csatolom az alaprajzot amin jelöltem az lámpák és kapcsolók elhelyezkedését. A körök spot lámpát jelölnének a vonalak ledeket. Az elosztó a gépészeti/háztartási helységben lenne elhelyezve. Hőszivattyunk lesz padlófűtéssel és mennyezet hűtéssel + szellőztető géppel. Ezek mind a háztartási helységben lesznek majd. A végleges elrendelés a Konnektorok.jpg alapján lesz, a világításban az eredeti elrendezés látható. Köszönöm
Új 3 fázis H tarifás teljeskörű kiépítése, és belső hálózat újraépítése.teljeskörű ügyintézéssel. Hálózat terhelése 3 db klima 2,5 Kw-os ,3 db elektromos fütőtest Watt /db alkalmanként, és villanybojler, 2db,éjszakai áramJelenleg 1 fázis és 16Amp van.Regisztrált,számlaképes,referenciával rendelkező vállalkozó jelenkezését várom.Előzetes felmérés és ármegjelőlés szükséges,.A munka kezdése időjárástól függően április közepétől esedékes.
Pécs-Vasas településrészen, sorházi lakásban szeretnénk a jelenleg 16A bővítését, korszerűsítését, több áramkör kialakítását. Az ingatlant most vettük, ez lenne az első fontos munka. Fontos az is, hogy fiatal egyetemista pár költözik be, ár-érték arányban kedvező megoldást keresünk. Szeretnénk olyan mesterrel dolgozni aki kreatív, az igényeinknek megfelelően ötletel. Kompromisszumokra készek vagyunk, ám a biztonság és az e-on megfelelőség a legfontosabb számunkra. Budapesten lakunk, így nehezítettebb a felújítás. Február 22-én és 23-án leszünk legközelebb ott. Fontos lenne, hogy akkor egy felmérés, egyeztetés meg tudjon történni.
Az egri Mátyás király úton található ingatlanokban, egy beázás során a gipszkarton mennyezetbe süllyesztett 3 db LED fényforrás zárlat miatt kiégett. A beázás hetekkel ezelőtt megszüntetésre került, a gipszkarton kiszáradt, már a helyreállító festés is megtörtént. A 3 db tönkrement lámpatest újra cserélése szükséges. A költségeket a lakás biztosítás terhére el fogom számolni, ezért számlára és írásos szakvéleményre is szükségem lesz. Kérem, küldjenek árajánlatot a munka elvégzésére.