A természetben tapasztaltak és a nyilvántartás jelentősen eltér. Az alap épület nem természetben tapasztaltak alapján van felrajzolva a földhivatali térképen , ezért az ingatlan jogilag rendezetlen, csak telek értéket kapott. A földhivatali térképen az épületek tükörképe van felrajzolva(a melléképület helyén van a fő épület és fordítva). Az ingatlan vízellátása fúrt kútról megoldott. Vízvételi jegyzőköny van-mellékelve.
m2 családi ház, meg van süllyedve, statikai vélemény már van róla. Födém és belső tervezésre lenne szükségem . Extra info a statikustól: Alább összefoglalom írásban is a szemle eredményét, sajnálom, hogy ezt nem tettem meg már a múltkor, általában nincs rá szükség, de most kellett volna, mivel külföldön vagy. Voltam ma kint a kivitelezővel, végig jártuk a házat, ahogy a szakvéleményben is jeleztem, az épület másik felével is kell foglalkozni, mert a nyaktag szakszerűtlenül van kialakítva, el kell bontani, és újraépíteni szakszerűen (Ezt Márknak is jeleztem az előző kiszálláskor, sajnálom, azt hittem, hogy az infó eljut, ő azt kérte kifejezetten, hogy csak a sarokrepedéssel foglalkozzak, a többit intézitek. Mondtam is neki, hogy bár az már egy komplexebb feladat, tágabb megbízás, de ha kifejezetten azt a bizonyos sarkot kéritek, akkor sem hagyhatom szó nélkül, amit láttam, így bele fogom írni a szakvéleménybe, hogy a másik résszel is kell foglalkozni. Úgy tűnt érti.). A 3 szintes épületrész szerkezetileg megfelelő, de megsüllyedt, és a nyaktag még nagyobb mértékű süllyedését okozta. A szerkezeti hiányosságokból adódnak a jelentős repedések. A nyaktag egyébként valamikor veranda lehetett, amit beépítettek. Mivel az épület ezen részét le kell bontani, az újraépítés tervezést kíván, ahogy a régebbi résznek a födémszerkezete is. A födémszerkezettel egyidőben koszorút kell készíteni, ami a födémtervezés része, és a nyaktaggal, a 3 szintes résznek a koszorújával megoldást kell találni az összedolgozásra, vagy dilatálva hagyni, ez több mindentől függ. A nyaktag mögötti terasz is, a lépcsővel, szerkezetileg nagyon rossz állapotú, a teraszlemez hasas (lehajlik). Ez a rész is utólag épülhetett hozzá, talán még a nyaktaghoz is. A pillérek, amiken áll, repedtek. Megfontolandó az elbontása a teljes résznek. A fa csigalépcsős részen fura a födém, mármint a lépcső körül fa lehet, de beljebb, a WC alatt gerendás, ezt a megoldást is meg kell vizsgálni, hogy mégis milyen szerkezeti megoldást alkalmaztak és az új rétegrendet eszerint kialakítani. A csigalépcsős rész alatti szoba aljzata felfagyott nagyon durván, ezt le is kéne ellenőrizni, hogy mi az oka. Összefoglalva a fentieket, a feladat komplex, a födém és koszorú tervezés elengedhetetlen és a nyaktag egyéb megerősítési lehetősége is felmerül, mert az is lehet, hogy a 3 szintes rész alapja mélyebbre került a nyaktagénál, ami fokozta a nyaktag süllyedésének mértékét. ezesetben itt is indokolt lehet aláalapozás. Érdemes lenne feltárni a nyaktag alatti pince alapját és a 3 szintes épületrész alapját a kettő csatlakozásánál. Ezt a két pincéből lehet megtenni. A feladat komplexitását tekintve javaslom építész tervező bevonását is. Ez már az új födém miatt is indokolt.
Szombathelyi családi házunk (kb. m2) energetikai felújítását tervezzük a KEHOP Plusz program keretében, ehhez keressük kivitelező partnerünket. Jelenleg fával és infrapanelekkel fűtünk, amit levegő-víz hőszivattyúra cserélnénk, kiépítve a szükséges hőleadókat is. A projekt másik kulcsfontosságú része a külső homlokzati hőszigetelés. Szeretnénk kérni Önöktől egy helyszíni felmérést a műszaki tartalom pontosításához. A célunk, hogy a beruházás beleférjen a program 10 millió forintos elszámolható keretébe. Kérdéseim: 1. Vállalnak-e kivitelezést ebben a pályázatban? 2. Szerepelnek-e az ÉMI regisztrált kivitelezői listáján? 3. Mikor tudnának kijönni hozzánk egy felmérésre? Előre is köszönöm a segítségüket!
Dunakeszin 70m2-es rendezett lakás heti egyszeri takarítása, négy havonta egyszer nagy takarítással (ablakok, szekrények kívül-belül, stb.) Helyiségek felporszívózása, polcok, szekrények, bútorok portalanítása, felmosás. Amennyiben szükséges alap rend rakás, hogy takarítható legyen a helyiség. Konyha, fürdőszoba és mellékhelyiség takarítása.
Nagyjából - m2-es kertet szeretnénk teljesen a nulláról kiépíteni. Újépítési családi ház, építkezés utáni kert, így szükség lenne tereprendezésre, termőfölddel töltésre, automata öntözőrendszer kiépítésére ahol indokolt, bokrok és fák telepítésére, az udvar előtti lejtőnél kisebb támfal építésére, de ez a tervektől is függ. A csatolt fájlban néhány alap adat, illetve kiegészítés, hogy a terasz és így a kert nagyobb része déli fekvésű. Előzetesen szeretnénk információt kapni arról is amennyiben lehetséges, hogy hozzávetőlegesen, nagyságrendileg milyen ársávban lehetne kivitelezni egy ilyen kertet átlagos növényzettel, fűvesítéssel, öntözőrendszerrel. Köszönöm!
Egy Panasonic KIT-PF3ZH8 3 fázisú 10kW-os (levegő-levegő hőszivattyú) készülék éves teljes karbantartására szeretnék árajánlatot kérni, ami az alábbiakat mindenképp tartalmazza: - Kültéri egység tisztítása. - Beltéri egység tisztítása az elszívó csonkoknál fertőtlenítő spray alkalmazásával. Szűrőket az elszívó csonkoknál helyezték el a telepítésnél. Azokat cserélem, így az kihagyható, csak ellenőrizni kell és dokumentálni, hogy megtörtént. Külső szigetelés növelés miatt (ami tavasszal esedékes) a cseppelvezető csövet kb. 12 cm-rel meg kellene hosszabbítani falra merőleges irányban. A rendszer egy családi házban 70 nm fűtését, illetve hűtését látja el, 7 helyiségben. Munka elvégzésének dokumentálása jótállási lapon . jan 31-i dátummal. Köszönöm!
Hódmezővásárhelyen található ez a 7. emeleti lakás. 1 + 2 fél szoba, külön fürdőszoba és WC, konyha és előszoba, erkély nincs. Az alaprajz egyelőre nem teljesen pontos. -ben a nyílászárók cserélve lettek, a bejárati ajtót leszámítva. A szobákban festés, ajtók cseréje vagy eltávolítása. Nappaliban álmennyezet. Konyha, fürdőszoba, WC teljes felújítása. Csempe burkolat teljes cseréje. Előszobába a beépített szekrény cseréje, felújítása. Vízvezeték rendszer -ben szintén fel lett újítva, a villanyhálózat nem.
Hét online üzletem van, jelenleg ebből három működik aktívan. Havi szinten körülbelül 15 /kimenő számla keletkezik. A vállalkozás jelenleg induló szakaszban van, ezért a bevétel egyelőre alacsony. A forgalom várhatóan a következő hónapokban növekedni fog.” A Wolt jutalékszámlát állít ki részünkre, azonban a NAV Online Számla rendszerben másodlagos technikai azonosító is rendelkezésre áll.”
Két darab szekrényről lenne szó, egy sarokgardróbról előszobába, valamint két darab ikeás gardróbszekrény sarokszekrénnyé alakításáról. Lentebb küldöm a rendelkezésemre álló információkat. Sarok gardrób előszobába Oldalfalak: - cm Felület, ahova a nyílóajtó kerülne: cm Plafonig érőt szeretnék, ennek magassága kb cm. A sarkába azt hiszem célszerű lenne polcokat tenni (belső csücsök), de örömmel fogadnám, ha lenne rá lehetőség, hogy akasztós rész is kerüljön bele. A belső kialakítással kapcsolatban bármilyen lehetőségre nyitott vagyok. Képet csatolok a szóban forgó előszoba részről. Ikeás gardrób Van két darab szekrényünk (ezek méretei: x60x cm) melyeket szeretnék sarokszekrénnyé alakítani (sarokösszekötővel) amennyiben van rá lehetőség. Szintén csatolok róluk fényképet. Hálószobába kerülnének, itt a falak a következő méretekkel adottak: cm és cm (kb)
m2 kertet kellene tavasztól késő őszig havi 2 alkalommal ellátni. Fűnyírás, sövénymetszés (4m max magasság) , növényápolás, kártevő írtás. Gyümölcsfék, veteményes nincs. Zöldhulladék elszállításra szükség van, amennyiben nem megy, akkor a zöldhulladékot kérem zsákokba gyűjteni aprítva, zsákokat természetesen adok. A munkavégzés helye: Dunakeszi, Ábrahám Pál utca, Toldi lakópark. Erre kellene nekem egy árajánlat, plusz a téliesítésre.