Hat csillagot adnék, ha lehetne. A nyári hőhullám közepén kerestünk klímaszerelőt, amikor minden szakember be van táblázva. Náluk felszabadult egy időpont, rögtön hívtak és elvállalták a szerelést, aminek már önmagában is nagyon örültünk. A klímát a nyár egyik legforróbb napján, közel 40 fokban szerelték fel, mégis végig rendkívül alaposan, türelmesen és lelkiismeretesen dolgoztak. A helyszínen részletesen átgondolták velünk, hová érdemes kerülnie a beltéri egységnek ahhoz, hogy a több helyiségből álló kis faházat a lehető leghatékonyabban hűtse. Az általuk javasolt elhelyezés azóta tökéletesen bevált. Már majdnem elkészültek (megvolt a vákuumozás, beállítás), amikor kiderült, hogy a könnyűszerkezetes, szigetelt fal a gumibakok ellenére is brutálisan felerősíti a hangos (olcsó) kültéri egység rezgését. Mondhatták volna, hogy majd egy másik alkalommal visszajönnek, de inkább leszerelték a fali konzolt, új helyet alakítottak ki az egységnek a fedett teraszon, és ismét elvégezték a szükséges munkákat. Addig nem mentek el, amíg a rendszer hibátlanul, zavaró rezonancia nélkül nem működött. Délután ötig dolgoztak az embertelen melegben azért, hogy ne csak „fel legyen szerelve”, hanem hosszú távon használható legyen. Ritka az ilyen szakmai igényesség és problémamegoldó hozzáállás. Minden szép, rendezett és pontos lett, Tamást és a csapatát teljes szívből ajánlom mindenkinek!
Szeretnék két külön működtethető, két kültéri egységgel rendelkező klímára is ajánlatot kérni! Köszönöm!
Csak fűtésre optimalizált klímát keresek beépítéssel
9. emelet,van erkély
A felmérés során további megbeszélés szerint tervezem a hűtés és fűtés egység mennyiséget.
2 darab 16 negyzetmeteres lakrész futése és hutése
Főleg fűtésre szeretném használni,erergía takarékos és halk legyen.