Rólunk: Cégünk térkövezéssel, kisebb kőműves munkálatokkal foglalkozik, elsősorban Kecskeméten és annak környékén. Több éves szakmai tapasztalattal és fiatalos csapatunkkal garantáltan a megfelelő választás leszünk Önnek tervei megvalósításában. Keressen kérdésével bizalommal és beszéljük meg elképzelését az elvégzendő munkával kapcsolatban. A helyszíni kiszállás, felmérés céljából Kecskemét területén belül ingyenes, így pontosabb képet kap mind a két fél az előttünk álló munkával kapcsolatban.
Szeméklygépkocsi bejárat előtti leálló terület. Meglévő, rég(30 éves), már részben humuszos zúzottköves felület, alatta kohósalakos feltöltéssel. A jelenlegi szintet tartva ki kell szedni az anyagot, a burkoló kő és homok ágyazata számára szükséges mélységgel. AQ burkoló kő 8-10 cm vastag legyen, tégla formátum, szürke, keskeny elemes beton szegélyezéssel, homokolt hézagolással, 15 m2-es téglalap alakú felületen. A téli időjárást megelőzően. Az előtetős garázs előtti terület.
Semmelrock Citytop Elegance nero térkő lerakása. Ebből 50 m2 terasz térkövezés meglévő betonfelületre, 40 m2 garázs térkövezése betonfelületre, 10 m2 vízszintes járda valamint ~ m2 gépkocsi beálló és járda lejtés kialakítással. A járdánál és a gépkocsi beálló területén szükséges ágyazat, ckt készítése is.
3,76 (kerekítve 4) négyzetméter ( db) Barabáskövet (25x12x6) kellene lerakni a ház lábazata mellé. 10 sor + Szegő beton (1 méteres darabok). A kő és a Szegő itt van már a munka területen. A rétegrend kialakításához kellene anyag és munkaerő. Jelenleg itt gyep van (könnyen kézi ásóval eltávolítható a termőföld).
Garázs előtti rész burkolása kb 5m egyenes majd lejtése a garázs szintjéről a föld szintjéig.
Kb 90 nm meglévő betonra kellene a térkő. Nem tudom, mi van alatta, mert nem én tettem le, de feltételezhetően nem sok minden. Térkő anyaga, mérete, stb, rugalmas.
Szeretnék egy előzetes árajánlatot kérni az alábbi tételekre vagy nm árat: kb. nm kocsibeálló (ebből kb. 10 nm járda) min. 6 cm vastag térkövezése-szegéllyel, gyomfóliával mindenképp kb. 63 nm terasz (kicsit kiemelve-drénezve a faltól, jól aládolgozva-strapabíró legyen) kb. 25 nm kavicságyás 90- cm szélességben a ház körül, kicsit vastagabban kavicsozva Térkővel vagy térkő nélkül csak munkdíjra, ahogy megoldható. Ha térkövet biztosítja, akkor 3 különböző méretű szürke mintás vagy 3 különböző méretű picit barnás-szürkés/antracit árnyalat érdekel (képet csatolok-nem fix, de hasonló legyen) A területen minimális föld eldolgozható (azt megköszönném) , valamint a megmaradt föld elszállítását is kérném. Minden egyéb költséget is részletezzenek, ami felmerülhet. Helyszín : Érd Munka várható ideje: -április-május
Burkolandó terület mérete: 45 m² Térkő típusa: Semmelrock Naturo Színek: fekete + világosszürke Minta: adott, két színben futó mintakiosztás (egy mintát csatoltam) Alap: meglévő betonalj, jó állapotú Nem igényel jelentős aládolgozást, csak szükséges valamennyi szintkiegyenlítés Időzítés: a legkorábbi szabad időpont érdekel
Tisztelt Kivitelező / Szállító! Árajánlatot szeretnék kérni egy összesen kb 61.5 m²-es terület térkövezésére, amely már meglévő, beton alapra kerülne. A terület megoszlik funkció szerint: Gyalogos forgalmú rész (kb. 50m²): Ide 4 cm vastag térkövet tervezek . Gépkocsibeálló rész (kb. 11.5 m²): Erre a részre a terhelés miatt minimum 6 cm vastag térkövet szeretnék. Műszaki igények: A beton alap adott, így a rétegrendet (ágyazóréteg) ehhez mérten kell kialakítani. Kérem a munkadíj mellett a segédanyagok (ágyazóhomok/zúzalék, szegélykövek, fugahomok) kalkulációját is. Kérem jelezni, ha a beton alap vízelvezetése (fúrás vagy lejtéskorrekció) külön költséget jelent.
Szeretnék árajanlatot kérni a kapum előtt található, utcakapcsolattal rendelkező kocsifelhajtó térkövezésére. A munka során szükséges a régi burkolatot eltávolítani és az abból származó sittet elszállítani. A terület nagysága nagyjából 6m2. Tervezett kivitelezési idő: április Kivitelezés helye: Budapest 14.ker Mellékelve csatoltam a tervezőm által elképzelt rétegrendet és kívánt formát.