-a jelenlegi tető bontása - betonkoszorú építése - új tető építése, szarufa feletti szigeteléssel (szendvics panel vagy hasonló) - cserepes lemez fedéssel, horganyzott eresz csatornával - a födém gerendák felett hajópadlóval (19 mm vastag, egyik felén pózolt, másik felén járó profillal. Itt nincs szükség szigetelésre
Árajánlatot szeretnék kérni kerítés alap készítéséhez. Elképzeléseink szerint egy betonalapot szeretnénk készíteni, majd 3 sorban zsalukövet a tetejére. Ez igazából a talajmozgás megállítása miatt is szükséges. A betont az egyik oldalt 42 m hosszan, 0,5 m széles és 1 m magas, a másik oldalt pedig 38 m hosszan, 0,5 m széles és 1 m magasan szeretnénk. Erre jönne rá még 3 sorban a zsalukő.
L alakú a tető egyik vége az L-nek 3 szög 45 fokban döntött másik vége függőleges. A függőleges végén a tetőt ormot lemez szegélyezni kérném 2x 5 méter.Tető felülete naggyából nm cserepeslemezz borítást,fóliát,lecezést, 1x6 méter vápa és kb 50 méter gerincre való kúp. Ezekről szeretnék 1 hozzávetőleges ár ajánlatot.Ereszt nem tervezem cserélni.
Kisebb munkák többszöri alkalommal csak helybéli szakmunkással akivel máskor is dolgoztathatunk. Első lépésben félbehagyott fürdöszobai épitett zuhanyzókabin befejezése mivel az előző szaki lebetegedett és jó lenne 2 héten belül befejezni ezt. Nem sok munka, pár darab csempe és fugázás a vége, esetleg törölközőtartó felszerelése, kb 1 napos meló.
Alumínium korcolt lemez fedést szeretnék későbbi napelem elhelyezés kialakítással. Ehhez kapcsolódó normál rétegrend kialakítással, a meglévő rejtett eresz helyett normális, hagyományos esővízelvezetés kialakítással. A homlokzat szigetelés miatt elképzelhető, hogy a ma meglevő tetőfedésnél pár centiméterrel nagyobb fedés lesz szükséges.
Budapest, 16. kerületi családi ház mellék épületének (garázs) az ereszcsatornáit szeretném lecseréltetni. A tetőn cserepes lemez van, ez alatt vannak a csatorna tartó vasak, a cserepes lemezen napelem táblák helyezkednek el, így az ereszcsatorna tartó vasakat kicserélni nem lehet. Fontos lenne még a lambériázat és a cserepes lemez közötti rés elfedése szellőzős megoldással, hogy a nyest ne tudjon többé bejutni a cserepes lemez alá.
A "Dobó hom2.pdf" és "Dobó hom1.pdf" fájlokon a középső épületről van szó. A munka fő paraméterei: Tető típusa: nyeregtető Terület: kb. 70 m2 Szarufák hossza: kb. 2,57 fm Fedőanyag betoncserép: Bramac Római Novo (barna) A teljes szerkezet építését kérem. Ereszcsatorna is érdekel (hossz oldalanként 13,63 m). Az ereszcsatorna mind két oldalon a következő épület ereszcsatornájában folytatódik. Bontandó: A teljes jelenlegi tetőszerkezet (A terveken szerepelnek a méretek.), illetve a meglévő födém (sár és deszka). Egy db kéménykibúvót, hófogót kérek, illetve új fődém készítését deszkából. Kérem az árat anyag, díj megosztásban.
Egy raktári telephelyen lenne a munka Szd.Palánkon. Leírás: cm hosszú 40cm széles beltéri átjárónak a betonozott alja feltöredezett, ez jelenleg egy fém lemezzel van lecsavarozva. Ennek kiváltására kellene teljesen síkba betonozni/kiegyenlíteni.Ha nem a betonozás a legmegfelelőbb opció, fontos tudni ,hogy olyan megoldás kell ami kibírja hosszú távon a napi szintű nagy terhelést, 1-2 T elbírását. Köszönöm szépen
5 m hosszú 3 m széles garázs jelenleg hullám pala fedése van. szeretném trapéz lemezre cserélni.A munka amit el kellene végezni 1 hullámpala bontása 2 tető szerkezet meg erősítése lécezés 3 fóliázás 4 új trapéz lemez feltétele 5 szegélyezés (A madarak és a bogarak ellen) A garázs beton elemekből készült szabadon álló. Munka végzés helye Dorog
Újépítésú ház lábazati szigetelését föld felett megcsinálták, de a föld alatt kb 20-30 cm szigetelés hiányzik. Így hőhidas a ház és eső esetén vizet is felszív, nedvesedik. Szakembert keresek aki javítja a víz és hőszigetelést. Javítani a ház körül kb 20m-en kellene a házat. A földfelszín alatt kb 30 cm-el újra található XPS szigetelés, és dörken lemez is kb 1.5 m mélységig, az javításra nem szorul. A házról építés közben készültek képek, azokról ez pontosan látható