VAJDA FERENC BALÁZS

Újlengyel
Burkolás, Festés, Gipszkartonozás, Klímák, Kőművesmunka, Lakásfelújítás, Parkettázás, Villanyszerelés, Vízvezeték-szerelés
Ellenőrzött szakember
3,5
    
2 értékelés

2 ajánlatkérő már értékelte: VAJDA FERENC BALÁZS

Ügyfelek véleménye

    
B. Brigitta, 2 hónapja

Stílusa kifogásolható. Nyomatékosan megkértem, hogy a munkálatokat a vizes helyiségek festésével kezdjék, mivel a burkoló már előre egyeztetett, fix időpontra érkezett. Ezt azonban többszöri kérésem ellenére sem vették figyelembe. Ma reggel megérkeztek a burkolók, viszont a vizes helyiség nem volt készen. A festési munkákat csak most, vasárnap kezdték el, az előző héten megbeszéltek helyett. Jeleztem, hogy ez nem az előzetes megállapodásunk szerint történt. Erre rendkívül modortalan hangnemben reagált, és azt állította, hogy csak azért teszem szóvá a problémát, mert nem akarok fizetni ezt határozottan kikérem magamnak.Ennek ellenére 200 000 forint előleget elvárt volna. Két fiatalember dolgozott még vele, velük semmilyen problémám nem volt: udvariasak, kedvesek és korrekt viselkedésűek voltak. Az ő munkájukkal elégedett voltam, azonban őt nem ajánlom senkinek.

Köszönjük szépen a visszajelzést. A lakásban 5 fok alatti hőmérséklet van. Sajnos a száradási folyamatoknak köszönhetően a munkavégzés elhúzódott. A helységek fűtése nem volt érthetetlen okok miatt megengedve (gondolom a magas villanyszámla elkerülése végett). Kedves hölgy kiabálva, nem megfelelő hangnemben jelezte nemtetszését. Pár napja jelezte, hogy 9.-én elutaznak és addig ha nem lesz kész a festés, akkor sajnos várni kell a munka kifizetésére heteket. Az elszámolás első része a kartonos munkálatok után történt meg. A megbeszélés alapján minden munkafolyamat végeztével az elszámolás megtörténik. Az első elszámoláskor elkészült a lakás takarása, gipszkartonozása és élvédőzése, bandázsolás. Az elszámoláskor csak a gipszkartonozás lett kifizetve. A megrendelőt azonnal otthagytuk. Nem ajánlom senkinek!

    
I. Németh, 1 hónapja

A házunk kültéri festését kiválóan és gyorsan elvégezte. Határozottan ajánlom minden megrendelőnek.

Rólunk: Cégünk villanyszerelés,gipszkartonozás, festés,vízvezeték szerelés és klíma szereléssel foglalkozik. Teljes generálkivitelést is vállalunk.

Még több ilyen szakember Újlengyel közeléből

Más szolgáltatás Monoron és környékén

Legújabb ajánlatkérések

29 m² hidegburkolás padló- és falcsempével

  • Mivel kell burkolni?: Padlólap/járólap, Fali csempe/mozaik
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 29 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 450.000 Ft

előtér+ WC padozat, és fürdő padozat +csempézés

Két beltéri klíma vásárlása és telepítése 80 m²-re

  • Hűtendő-fűtendő alapterület: 80 m²
  • Kívánt beltéri egységek száma: 2 db
  • Mikorra lenne szükséged a telepítésre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.200.000 Ft

Elektromos hibaelhárítás és javítás lakóépületben

  • Épület típusa: Lakóépület
  • Árbecslés: 45.000 Ft

Àram alatt van a víz, ràz a csaptelep. Lekapcsoltam minden biztositèkot, ugyanúgy àram alatt van a csaptelep...

150-400 m² homlokzat színes újrafestése

  • Mit kell festeni vagy mázolni?: Homlokzat
  • Kb. mekkora felületet érint a munka?: 150-400 m²
  • Mikorra lenne szükséged a festőre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 750.000 Ft

Színes,újrefestés,állagmegóvás céljából.

Kiesett kapcsoló visszaszerelése

  • Épület típusa: Lakóépület
  • Árbecslés: 25.000 Ft

Kiesett kapcsoló visszaszerelése.

Új villamos hálózat kiépítése 70 m²-en

  • Mire lenne szükséged?: Új villamos hálózat kiépítése (új épületben)
  • Épület típusa: Lakóépület
  • Kb. mekkora területen kell szerelni?: 70 m²
  • Mikor lenne szükséged a villanyszerelőre?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 350.000 Ft

Elektromos kötéshiba javítása elosztószekrényben

  • Épület típusa: Lakóépület
  • Árbecslés: 45.000 Ft

Társasházi elosztószekrényben kötéshiba

75 m² hidegburkolás padlólappal és fali csempével

  • Mivel kell burkolni?: Padlólap/járólap, Fali csempe/mozaik
  • Kb. mekkora felületet kell burkolni?: 75 m²
  • Mikorra lenne szükséged a burkolásra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 750.000 Ft

Fürdő, wc, nappali+konyha+előszoba egybe

50-150 m² színes tisztasági falfestés

  • Mi lenne a feladat?: Falfestés
  • Kb. mekkora felületet érint a munka?: 50-150 m²
  • Mikorra lenne szükséged a festőre?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 450.000 Ft

Színes tisztasági festés

50 m²-es panel lakás teljes villamos hálózat felújítása

  • Mire lenne szükséged?: Meglévő villamos hálózat komplett felújítása
  • Épület típusa: Lakóépület
  • Kb. mekkora területen kell szerelni?: 50 m²
  • Mikor lenne szükséged a villanyszerelőre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 600.000 Ft

Panel lakás teljes villamos hálózat felujitasa.