A 20 legjobb szakember villanyóra szabványosításához Jászberény, 2026
Még nem zártuk le a projektet.
Elégedett voltam velük, korrekt munkát végeztek.
Nagyon meg vagyok elégedve a munkával: pontosak voltak, minőségi kivitelezés, alapos hozzáállás és tényleg érezhető szakértelem. Megbízható csapat, jól kommunikáltak, minden határidőt betartottak, és az ár-érték arány is nagyon rendben volt.
Gyorsan, pontosan nagyon szép kivitelezéssel megoldotta a problémát. Köszönöm szépen! Csak ajánlani tudom másnak is! 👌
Semmi! Hónapokig nem csinálta meg a munkát! Máshoz fordultam és négy napon belül a bővítés megvalósult!
Villanyóra bővítéshez hívtam a szakembert, és már az első telefonbeszélgetésnél érezni lehetett a profi hozzáállást. A helyszínen mindent végignézett, levette a mérőszekrény fedelét és elmagyarázta miért kell így vagy úgy megoldani, szóval a szaktudás tényleg rendben van. Precíz, megbízható, nem hagyott rendetlenséget maga után. Ráadásul az ár is teljessen baráti volt, igazi jó ár érték arány!
Ő adta a legkorrektebb és egyértelmű árajánlatot. A megtervezett időben végzett a festéssel. Kitartóan végig dolgozta a napot, megállás nélkül, nem tartott szünetet, nem húzta az időt.
Utólag kisebb esztétikai hibákat fedeztem fel a színhatár képzésnél. az oldalfal és a plafon közötti díszlécnél.
Reális ár, korrekt hozzállás, tisztességes, jó minőségű munka.
Az ALL-IN tökéletes munkát végzett, a kiküldött szerelők gyorsan és pontosan dolgoztak, rendkívül segítőkészen reagáltak a menet közben felmerült problémákra.
Gyorsan megoldotta a problémát, elégedett vagyok vele.
Ngyon elégedett vagyok a klíma szervizzel: Csaba végig rugalmasan igazodott az időbeosztásomhoz, és percre pontosan érkezett. A kommunikáció gördülékeny volt, végig segítőkész, minden kérdésemre érthetően válaszolt, ami látszott is a szakértelmén. a munka első osztályú és alapos lett, még a legapróbb részletekre is figyelt. Megbízható szolgáltatás korrekt ár-érték aránnyal, legközelebb is őt hívom.
Meg vagyok elégedve a munkájával. Szépen dolgozott, pontos volt.
Gyorsaság, pontosság, megbízhatóság
Helyszini bejárást követően adtak ajánlatot. A többi ajánlattevő megtekintés nélkül küldte el ajánlatát.
Szakszeű munka, elégedett vagyok a végeredményel.
Precíz, rugalmas szakember. Elégedett voltam vele.
Zölei Zoltán villanyszerelő munkája valóban lenyűgöző volt. A villanyóra szabványosítása és a teljesítmény bővítése gördülékenyen zajlott, és a végeredmény messze felülmúlta az elvárásaimat. A minőségi munkavégzés egyértelműen érezhető volt, így mindenkinek ajánlanám, aki profi villanyszerelőt keres. Ha megbízható villanyszerelési szolgáltatást keresel, Zoltán a legjobb választás!
Tisztelt B.Péter! Nagyon szépen köszönjük a pozitív értékelést.Mindig minden erőnnkel azon vagyunk,hogy a megbízóinknak a legjobb minőségben és a legkorektebbben végezzük a ránk bízott munkát.Örülünk,hogy Ön is az elégedett ügyfeleinkhez tartozik.
Teljesen elégedett vagyok vele, minden rendben volt. Korrekt szakember.
Nagyon korrekt, segítőkész, végig lelkiismeretes. A munkájára panasz nem lehet, precízen dolgozik és jó árban is.
Megbízható, rugalmas szakember. A munkájára nagyon igényes és korrekt árakon dolgozik. Ajánlom őt!
lojális és rendes hozzáállást mutatott.még nem lett elvégezve a munka de megfelelő áralánlattal állt elö.számomra elfogadható.
Nem volt.ez igy oké volt.
Szabolcs egy kiváló szakember, csak pozitívat tudok róla mondani. Nagyon korrekt, lelkiismeretes, segítőkész.
Bővítéskor igazán rugalmasan alkalmazkodott az időpontjaimhoz, és minden kérdésre tényleg segítőkészen válaszolt. Az ajánlata teljesen baráti volt, árban és munkában is jó arányt kaptam, szoval bátran hívom legközelebb is.
Köszönöm szépen.
Gyors, korrekt munkavégzés jó áron. Radics úrral és munkájával minden tekintetben maximálisan meg voltunk elégedve🙂 Köszönjük.
Amint ígérte jött is.
Nagyon jó munkát csinált és gyorsan.
Kosuonom
Szuper munkát végzett, mindennel elégedettek vagyunk, ajánlom mindenkinek.
Pontos, udvarias.
Arra törekedett, hogy minden felmerülő problémát megoldjon. Nagyon tisztán dolgozott.
Megvoltam elégedve a szakemberrel.
Eloszor dolgoztam vele, és már az első telefonban is precíz volt. A teljes villamoshálózatot alaposan felmérte, mindent érthetően elmagyarázott, tisztán dolgozott. Határidőt percre pontosan tartotta, bármilyen kérdésre azonnal reagált, tényleg nagyon segítőkész. Szakmailag kifogástalan, megbízható ember, bátran ajánlom bárkinek.
Köszönöm az érzékelést.
Nagyszerű csapat! Magas szakértelem, rugalmasság, korrekt árak, gyors kivitelezés, garancia! Remek embereket ismertünk meg. Nagyon szépen köszönjük! Mindenkinek szívből ajánlom :)
Hasonló szolgáltatások Jászberényben
Gyakori kérdések
-
Ingyenes a Tudjukki.hu szolgáltatása?
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
-
Mi az a villanyóra-szabványosítás?
Az áramszolgáltató előírja a villanyóra szabványos kialakítását, aminek biztonsági szempontok miatt meg kell felelni. Szabványosításról akkor beszélünk, amikor ezen előírások mentén, új igényeinkhez mérten vagy az elavultság miatt cserélünk le és szerelünk fel villanyórát.
-
Mennyi ideig tart a villanyóra-szabványosítás?
A munkálatok általában gyorsan, mindössze 1-2 órán belül elvégezhetők.
Szakemberek villanyóra szabványosításához országosan
- Abony - Villanyóra szabványosítása
- Balassagyarmat - Villanyóra szabványosítása
- Budakeszi - Villanyóra szabványosítása
- Budapest - Villanyóra szabványosítása
- Budaörs - Villanyóra szabványosítása
- Cegléd - Villanyóra szabványosítása
- Dabas - Villanyóra szabványosítása
- Dunaharaszti - Villanyóra szabványosítása
- Dunakeszi - Villanyóra szabványosítása
- Eger - Villanyóra szabványosítása
- Fót - Villanyóra szabványosítása
- Gyál - Villanyóra szabványosítása
- Gyömrő - Villanyóra szabványosítása
- Gyöngyös - Villanyóra szabványosítása
- Göd - Villanyóra szabványosítása
- Gödöllő - Villanyóra szabványosítása
- Hatvan - Villanyóra szabványosítása
- Karcag - Villanyóra szabványosítása
- Kecskemét - Villanyóra szabványosítása
- Kiskunfélegyháza - Villanyóra szabványosítása
- Mezőkövesd - Villanyóra szabványosítása
- Mezőtúr - Villanyóra szabványosítása
- Monor - Villanyóra szabványosítása
- Nagykőrös - Villanyóra szabványosítása
- Pilisvörösvár - Villanyóra szabványosítása
- Pomáz - Villanyóra szabványosítása
- Pécel - Villanyóra szabványosítása
- Salgótarján - Villanyóra szabványosítása
- Szentendre - Villanyóra szabványosítása
- Szigethalom - Villanyóra szabványosítása
- Szigetszentmiklós - Villanyóra szabványosítása
- Szolnok - Villanyóra szabványosítása
- Százhalombatta - Villanyóra szabványosítása
- Törökbálint - Villanyóra szabványosítása
- Törökszentmiklós - Villanyóra szabványosítása
- Vecsés - Villanyóra szabványosítása
- Veresegyház - Villanyóra szabványosítása
- Vác - Villanyóra szabványosítása
- Érd - Villanyóra szabványosítása
- Ózd - Villanyóra szabványosítása
Villanyóra szabványosítása - Kapcsolódó cikkek
Konnektor leolvadás okai és megoldások – Mi állhat a túlmelegedés mögött?
6 jel, hogy ideje lecserélni a villanyvezetékeket
Nemrég feladott ajánlatkérések villanyóra szabványosításáért, Jászberény
Villanyóra-szabványosítás és teljesítménybővítés külterületen
Csak telekre szeretném lehozni az áramot. Külterületen
Elektromos hibaelhárítás lakóépületben
Új konyhai eszköz bekötése és régi kiszerelése
A régi készülék kiszerelése és az új készülék beszerelése
Mérőhely szabványosítása és teljesítménybővítése
Kérem, telefonon keressenek. Köszönöm szépen. üdv, András.
Bojler elektromos hibaelhárítása és javítása
Villany bojler nem kapcsol be
140 m²-es ház teljes villamos hálózat felújítása
Komplett ház újra kábelezés ès új szerelvények kièpítès.
Villanybojler bekötése a hálózatra
Villany bojler bekötés a hálózatra kellene csak rá kötni.
Elektromos fűtőberendezés bekötése
58 m²-es lakás villamos hálózatának teljes felújítása
2 szobás jászberényi ingatlan vezetékeinek cseréje
160 m²-es családi ház teljes villamos hálózatának felújítása
Tisztelt Címzett! Kb. körül épült Jászberényben lévő 2 szintes családi ház kb.- m2 vezeték hálózatának egyes részeinél korszerűsítésére lenne szükség. Bizonyos vonalakon több készülék használata esetén kiveri a biztosítékot...Előzetes felmérésre lenne szükség. Üdvözlettel:
