A 20 legjobb szakember villanyszereléshez Berettyóújfalu, 2025
Percre pontosan érkezett Sándor, és a komplett gyengeáramú hálózatot alaposan felmérte, majd profin kivitelezte. segítőkészsége végig érezhető volt, minden kérdésemre türelmesen válaszolt. A munkája tiszta, megbizhato, már most nyugodtan használhatom az új rendszert, csak ajánlani tudom!
Olcsón dolgozik, idöben ot van ahol kell
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotPontosan érkezet a megbeszélt időre.
Kiszállási díjat kért utólag, nem volt korrekt, 20000-30000 ft mondott.Amikor telefonon hívtam nem mondta hogy van kiszállási díj,ez nem fair..Nem kaptam pontos árajánlatot,csak körülbelülit.Ami túlárazott.Előleget idegennek Én nem adok.
Kedves Molnár Tamás! Sajnálom, hogy így érezte. Minden esetben igyekszem korrekten tájékoztatni az ügyfeleimet a munkamenetről és az esetleges költségekről, beleértve a kiszállási díjat is, amely a meghiúsult megrendelések esetén fedezi az utazással és időráfordítással járó költségeimet. A helyszín az én telephelyemtől 63 km-re található, így az oda-vissza út összesen 126 km, ami jelentős költséget és időt jelentett számomra. A kiszállási díj (20–30 ezer forint) ezt az utat és a helyszíni felmérést hivatott fedezni. Az árajánlat minden esetben a pontos helyszíni felmérés után véglegesíthető. Természetesen elfogadom, ha valaki nem kíván élni a szolgáltatásommal, de az odaút ettől függetlenül megtörtént. További sok sikert kívánok a megfelelő szakember megtalálásához!
Ötleteik voltak,ügyesek,pontosak,precízek,pörgősek!!!Ilyen szakikat kívánok mindenkinek!!!Nagyszerű munkavégzés!!!Világszínvonal!!!!!Ajánlom Őket Maximálisan mindenkinek!!!Ne keressen senki mást,ha Ők a ,,pályán" vannak!!!
Nagyon szépen köszönjük a megtisztelő szavakat és a bizalmat! Örülünk, hogy elégedett volt a munkánkkal — számunkra mindig az a legfontosabb, hogy ügyfeleink maximális elégedettséggel zárják a közös munkát. Hálásak vagyunk az ajánlásért, és örömmel dolgozunk bármikor újra Önnek! 🙏
Rólunk:
Kérj árajánlatotIdőben érkezett, segítőkész volt. Az általa kiküldött Fiatalember udvariasan, tisztelettudóan viselkedett, valamint gyors, tiszta munkát végzett, majd végig ellenőrízte a lakásban lévő dugaljakat, valamint felszerelt a fürdőszobában lévő világítótestet. Maximálisan meg vagyok elégedve a munkájával. Csak ajánlani tudom mindenkinek a már említett Réz Jánost és az általa küldött, a nálam elvégzett munkát végző villanyszerelőt.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon segítőkész volt és rugalmas. Kíválóan végezte a munkàjât.
Meg voltam elégedve velük, korrekt együttműködés. Másoknak is ajánlanám. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotMinden rendben zajlott, precíz szakember!
Nagyon elégedett vagyok. A Tudjukki Kft-nek nagyon örülök mert Budapesti lakos vagyok és Debrecenben minden fajta ismerettség nélkül kellett egy villanyszerelő nem tudtam kihez forduljak. De a Tudjukki-n megoldottam jól is végezte a munkáját. Köszönöm :-)
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon elégedett vagyok a szolgáltatással! A szakértelem kiemelkedő volt, Zoltán precízen és hozzáértéssel kezelte a klíma telepítését. Az ígért határidőket pontosan tartotta, ami számomra nagyon fontos volt. Az ár-érték arány is kedvező volt, messze a legjobbak közé sorolnám a környéken, így mindenképp ajánlom mindenkinek, aki klíma vásárlásán gondolkodik.
Kommunikáció,szakértelem jó ár-érték arány,,megbízható.Csak ajánlanitudom az urakat.
Rólunk:
Kérj árajánlatotBetartotta igéretét, megbízható szakember.
Elégedett vagyok a munka minőségével.
Még nem lett az MVM-hez lejelentve
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotMegbízható, korrekt, határidőt betartja, minőségi munka, ügyfelekkel jó kapcsolattartás.
Korrekt, segítőkész és minőségi munkájuk van.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotMindennel elégedett voltam
Nagyon elégedett vagyok a beltéri festéssel, amit rendeltem! A csapat rendkívül pontosan és rugalmasan dolgozott, mindig készséggel segítettek a kérdéseimre. A kommunikáció nagyszerű volt, így minden lépésről tájékoztatva éreztem magam. Különösen figyelemre méltó volt, hogy a határidőket pontosan betartották, ami manapság nem sokszor előfordul. Mindenkinek ajánlom őket, ha megbízható festőszolgáltatásra vágyik!
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotTeljesen megvagyok elégedve a szakemberekkel.
Gyors ügyintézés, segítőkész.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon segítőkészek voltak.
Kicsit döcögös a munka egy idősebb villanyszerelőt választottunk. Megbántani nem szeretném.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon elégedett vagyok: pontos felmérés, rugalmas időpontok és minőségi, alapos kivitelezés. Tényleg értik a dolgukat, mindig segítőkészek és megbízhatóak, remek kommunikáció, határidőket pontosan betartották, ár-érték arány kifogástalan
Köszönjük szépen!
Rólunk:
Kérj árajánlatotNagyon ügyesek voltak, szépen dolgoztak, és nem utolsó sorban a nyugdíjas pénztárcámhoz mérten. Csak ajánlani tudom Őket. 2 nap alatt végeztek is.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotVillanyóra bővítést akartunk, Ádám rugalmasan igazodott a szorított határidőhöz. Látszik a profizmusa, tisztán és precízen dolgozott, közben mindent érthetően elmagyarázott. Megbízható volt, amit ígért, tartotta, az ár pedig teljesen baráti a minőséghez képest. külön plusz pont, hogy végig nagyon segítőkész volt, így az egész folyamat stresszmentesen ment.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotLe a kalappal előttük, másoknak is merem ajánlani.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotA megbeszélt időpontokban mindig időben jött a munkát végezni. Nagyon korrekt, és igényes munkát végzett, korrekt áron. Az elképzeléseinket teljesen megvalósította, ötleteivel segítve minket.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotHasonló szolgáltatások Berettyóújfalun
- Berettyóújfalu - Festés
- Berettyóújfalu - Szobafestők
- Berettyóújfalu - Homlokzatfestés
- Berettyóújfalu - Kültéri festés
- Berettyóújfalu - Mázolás
- Berettyóújfalu - Tapétázás
- Berettyóújfalu - Takarítás
- Berettyóújfalu - Takarítók
- Berettyóújfalu - Lakástakarítás
- Berettyóújfalu - Apartmantakarítás
- Berettyóújfalu - Szobafestés
- Berettyóújfalu - Takarítócégek
- Berettyóújfalu - Nagytakarítás
- Berettyóújfalu - Tisztasági festés
- Berettyóújfalu - Burkolás
- Berettyóújfalu - Burkolók
- Berettyóújfalu - Csempézés
- Berettyóújfalu - Hidegburkolás
- Berettyóújfalu - Hidegburkolók
- Berettyóújfalu - Járólapozás
- Berettyóújfalu - Melegburkolás
- Berettyóújfalu - Melegburkolók
- Berettyóújfalu - Parkettázás
- Berettyóújfalu - Fürdőszoba burkolása
- Berettyóújfalu - Szolár rendszerek
- Berettyóújfalu - Napelemes rendszerek
- Berettyóújfalu - Napelemek
- Berettyóújfalu - Napelem telepítése
Gyakori kérdések
-
Ingyenes a Tudjukki.hu szolgáltatása?
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
-
Honnan tudom, hogy ideje felújítani a villamoshálózatot?
Nincs előre meghatározható idő arra vonatkozóan, hogy mikor kell villamoshálózatot felújítani. Önmagában azért, mert a vezetékhálózat régi, az nem feltétlenül nem jelenti azt, hogy új vezetékekre van szükség. Általában azt tanácsolják, hogy 10 évente érdemes időszakos ellenőrzést végezni, amivel kiderülhet, hogy van-e szükség korszerűsítésre.
-
Milyen esetekben van szükség sürgős villanyszerelésre?
Számos olyan eset előfordulhat, amikor a lehető leghamarabb szükséges villanyszerelőt hívni. Például ha otthonunkban áramkimaradás van és nem tudjuk azonosítani a hibát, vagy égés szagát érezzük a villanyvezetékek közelében. Ezen kívül előfordulhat, hogy biztonsági berendezéseink meghibásodnak, vagy szikrázást észlelünk a konnektorban. A balesetek megelőzésének érdekében tanácsos minél hamarabb szakembert hívni.
Tájékoztató árak villanyszerelésre, 2025
Szakemberek villanyszereléshez országosan
- Abony - Villanyszerelés
- Balmazújváros - Villanyszerelés
- Békés - Villanyszerelés
- Békéscsaba - Villanyszerelés
- Cegléd - Villanyszerelés
- Csongrád - Villanyszerelés
- Debrecen - Villanyszerelés
- Eger - Villanyszerelés
- Gyomaendrőd - Villanyszerelés
- Gyula - Villanyszerelés
- Gyöngyös - Villanyszerelés
- Hajdúböszörmény - Villanyszerelés
- Hajdúnánás - Villanyszerelés
- Hajdúszoboszló - Villanyszerelés
- Hatvan - Villanyszerelés
- Hódmezővásárhely - Villanyszerelés
- Jászberény - Villanyszerelés
- Karcag - Villanyszerelés
- Kazincbarcika - Villanyszerelés
- Kecskemét - Villanyszerelés
- Kiskunfélegyháza - Villanyszerelés
- Kisvárda - Villanyszerelés
- Makó - Villanyszerelés
- Mezőkövesd - Villanyszerelés
- Mezőtúr - Villanyszerelés
- Miskolc - Villanyszerelés
- Monor - Villanyszerelés
- Mátészalka - Villanyszerelés
- Nagykőrös - Villanyszerelés
- Nyíregyháza - Villanyszerelés
- Orosháza - Villanyszerelés
- Püspökladány - Villanyszerelés
- Szarvas - Villanyszerelés
- Szeged - Villanyszerelés
- Szentes - Villanyszerelés
- Szolnok - Villanyszerelés
- Sátoraljaújhely - Villanyszerelés
- Tiszaújváros - Villanyszerelés
- Törökszentmiklós - Villanyszerelés
- Ózd - Villanyszerelés
Villanyszerelés - Kapcsolódó cikkek
Konnektor leolvadás okai és megoldások – Mi állhat a túlmelegedés mögött?
6 jel, hogy ideje lecserélni a villanyvezetékeket
Nemrég feladott ajánlatkérések villanyszerelésért, Berettyóújfalu
Új elektromos eszköz bekötése
Villanyóra-szabványosítás és teljesítménybővítés
Elektromos hibaelhárítás és javítás
Villanyóra-szabványosítás és teljesítménybővítés
Villanyóra-szabványosítás és teljesítménybővítés
Mérőhelyet kellene szerelni (a plexi üveg annyira homályos hogy nem lehet leolvani az órát) ennek a cseréjében kérnék segítséget
Új elektromos eszköz bekötése
Vilany bekotes
Villanyóra-szabványosítás és teljesítménybővítés
Kártyás villanyórára van szükségem,védendő Fogyasztó státuszát.
Villanyóra-szabványosítás és teljesítménybővítés
A 17 . ker ben vásárolt házban lévő villanyórát megkárosították Az Eon-nak jeleztem de nem mozdulnak rá.Azt halottam .hogy Önök kapják a munkát .Szeretném ha minnél hamarabb segitenének .hogy a ház felújítást intézzem. Köszönöm megértésüket .Tisztelettel Zotánné A ház nem lakott én vidéken lakom .de ha értesítenek én időpontra megyek a házhoz.