A 19 legjobb szakember fémkerítéshez Zalaegerszeg, 2025
Nagyon elégedett voltam: pontosan érkeztek, rugalmasan alkalmazkodtak az időponthoz, alapos munkát végeztek és végig segítőkészek voltak — megbízhatónak tűntek, bátran ajánlom másoknak
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotPontossagukra számíthattam: időben érkeztek és tartották a megbeszélt határidőt, így a táblás kerítés felszerelése gördülékenyen zajlott. A munka precíz volt, összességében elégedett voltam.
Az új kerítést precízen felállították, a kivitelezés jó minőségű. A vállalkozó megbízható, mindig elérhető és segítőkész. Udvariasan kommunikált, kéréseinket teljesítette.
Elhúzódott a munka, a kivitelező a határidőt nem tudta tartani. Naponta csak 5-6 órát dolgoztak. Minden probléma az utolsó napon adódott: Az előzetes megbeszélésről valószínűleg nem készült feljegyzés, a kaput máshová kezdték felállítani. Vissza kellett bontani, emiatt kb. fél órát csúsztak. Mivel siettek haza, más napon pedig már nem akartak visszajönni, a kapu rögzítése nem az elvárásunk szerint történt. A régi (szomszéd tulajdonában lévő) kerítésre belátásgátlót rakattunk, melynek rögzítése hiányos és nem is esztétikus. Az utolsó napra esett a munka, ez volt a befejező rész. Ezt már összecsapták, nem értek rá (kb. fél órát) tovább maradni, hogy precízen elvégezzék a feladatot.
Rólunk:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzolgáltatások:
Kérj árajánlatotHasonló szolgáltatások Zalaegerszegen
- Zalaegerszeg - Homlokzatfestés
- Zalaegerszeg - Kültéri festés
- Zalaegerszeg - Mázolás
- Zalaegerszeg - Fali kapaszkodók
- Zalaegerszeg - Sodronykorlátok
- Zalaegerszeg - Rozsdamentes korlátok
- Zalaegerszeg - Inoxkorlátok
- Zalaegerszeg - Alumíniumkorlátok
- Zalaegerszeg - Kertkapuk
- Zalaegerszeg - Úszókapuk
- Zalaegerszeg - Tolókapuk
- Zalaegerszeg - Kapuk
- Zalaegerszeg - Kétszárnyú kapuk
- Zalaegerszeg - Előtetők
- Zalaegerszeg - Kocsibeállók
- Zalaegerszeg - Terasztetők
- Zalaegerszeg - Polikarbonát előtetők
- Zalaegerszeg - Kocsibeálló építése
- Zalaegerszeg - Előtető építése
- Zalaegerszeg - Terasztető építése
- Zalaegerszeg - Fa előtetők
- Zalaegerszeg - Műanyag előtetők
- Zalaegerszeg - Fa kocsibeálló
Gyakori kérdések
-
Ingyenes a Tudjukki.hu szolgáltatása?
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
-
Miből készül a "gondozásmentes kerítés"?
Az elnevezés árulkodó, hiszen ezek a kerítések nem igényelnek különösebb karbantartást. A gondozásmentes kerítések fémből készülnek, általában acélból vagy alumíniumból, és kapnak egy bevonatot, ami segít ellenállóbbá tenni őket az időjárással szemben.
-
Milyen előnyökkel jár a fém kerítés?
Az alumínium kerítés nemcsak hosszú élettartamú, de karbantartási igénye is alacsony. A jó minőségű fém az időjárásnak is jól ellenáll, így hosszú távon költséghatékony befektetés lehet.
-
Szükséges-e engedély a kerítésépítéshez?
Általában a kerítés építése nem engedélyköteles. Azonban a kerítés magasságára és típusára vonatkoznak bizonyos szabályok, így ezekre oda kell figyelnünk. Tömör kerítés legfeljebb 2,5 méter magasságában létesíthető, támfal szükségessége esetén pedig a támfal és a kerítés együttesen nem haladhatja meg a 3 métert.
Szakemberek fémkerítéshez országosan
- Ajka - Fémkerítések
- Baja - Fémkerítések
- Bonyhád - Fémkerítések
- Budakeszi - Fémkerítések
- Budaörs - Fémkerítések
- Dombóvár - Fémkerítések
- Dunaharaszti - Fémkerítések
- Dunaújváros - Fémkerítések
- Esztergom - Fémkerítések
- Győr - Fémkerítések
- Kalocsa - Fémkerítések
- Kaposvár - Fémkerítések
- Keszthely - Fémkerítések
- Komló - Fémkerítések
- Komárom - Fémkerítések
- Mohács - Fémkerítések
- Mosonmagyaróvár - Fémkerítések
- Mór - Fémkerítések
- Nagykanizsa - Fémkerítések
- Oroszlány - Fémkerítések
- Paks - Fémkerítések
- Pilisvörösvár - Fémkerítések
- Pápa - Fémkerítések
- Pécs - Fémkerítések
- Siófok - Fémkerítések
- Sopron - Fémkerítések
- Szekszárd - Fémkerítések
- Szigethalom - Fémkerítések
- Szigetszentmiklós - Fémkerítések
- Szombathely - Fémkerítések
- Százhalombatta - Fémkerítések
- Székesfehérvár - Fémkerítések
- Sárvár - Fémkerítések
- Tapolca - Fémkerítések
- Tata - Fémkerítések
- Tatabánya - Fémkerítések
- Törökbálint - Fémkerítések
- Veszprém - Fémkerítések
- Várpalota - Fémkerítések
- Érd - Fémkerítések
Fémkerítések - Kapcsolódó cikkek
3 tanács a kerítés kiválasztásához
Mi a különbség az alumínium- és az acélkerítés között?
A WPC kerítés 5 legfontosabb előnye a fa kerítésekkel szemben
Nemrég feladott ajánlatkérések fémkerítésért, Zalaegerszeg
19 méter WPC kerítés bontással és beépítéssel
Társasház hátsó kertjében L-alakban lenne a mintegy 14,5 hosszú kerítés. Jelenleg itt tuja sövény van és drótkerítés. Ezt szeretnénk kiváltani részlegesen. A mintegy 4,7 m hosszú kerítésrész a ház előtti részben a szomszédos területtel határos részen lenne. Jelenleg drótkerítés van itt, ezt szeretnénk kiváltani.
19 méter WPC kerítés bontással és beépítéssel.
Társasház hátsó kertjében L-alakban lenne a mintegy 14,5 hosszú kerítés. Jelenleg itt tuja sövény van és drótkerítés. Ezt szeretnénk kiváltani részlegesen. A mintegy 4,7 m hosszú kerítésrész a ház előtti részben a szomszédos területtel határos részen lenne. Jelenleg drótkerítés van itt, ezt szeretnénk kiváltani.
15 méter táblás kerítés beépítése kiskapussal.
15 méter WPC kerítés telepítése nagykapussal.
WPC kerítés beépítése 10 méteren.
Erkély burkolatát szeretném kicserélni , felújítani aluminium , vagy wpc elemekkel. 1,5 - 1,5 méter a két kiugró rész és közel 7,3 méter hosszú az erkély. A meglévő profilra kellene rögzíteni , ha lehetséges.
4 m fémkerítés beépítése kiskapuvval.
cm magas fémlemez csíkokból készült kerítést / , kisajtót szeretnék készítetni. Az oszlopok le vannak helyezve. Az oszlopok közötti lábazati betonelem szintén az oszlopok közé lett téve.
20 méter WPC kerítés beépítése kapukkal.
15 méter táblás kerítés beépítése kiskapussal.
7 méteres fémkerítés építése kiskapussal.
Társas házi kert végébe szeretnék fémkerítést (ezért csak 7 méterre van szükség).
70 méter drótkerítés beépítése nagykapussal.
Csak munkadíjra kérek ajánlatot.
