
A 19 legjobb szakember lakástakarításhoz Törökbálint, 2025
Pontos, alapos. Udvarias.
A munka megkezdése után is tudtam még extrákat kérni. Relative jól kommunikálnak. Amiért szóltam hogy javítsák az rögtön megtették.
Sajnos sok minden kimaradt amire fel kellett hívnom a figyelmüket - ez munka mellett nem az ideális, inkább olyanoknak ajánlom akik folyton a nyomukban tudnak lenni. A sütő sem lett igazán tiszta pedig azért extrán fizettem. Egy ablak is kimaradt. Sok helyen nem lett jól le öblítve a tisztitószer - köztük a kádban sem ezért majdnem elcsúsztam rajta. Ár-érték arányban igy végül nem jött ki jól.









Rólunk:
Kérj árajánlatotAz elvégzett munka után a hibákat elismerte.
Az elismert hibákat már nem javította ki. Az általa megadott időpontban nem jött, a telefont nem vette fel. A minőségi festéket (dulux) nem szakszerűen használta, nem takart 2x festés után. Nem ajánlom!
Molnár Roland előzetesen a helyszínen felmért, majd azt követően rá egy nappal, Fekete László munkatársával újból jött és a munkát rábízva a kifogástalanul elvégezte.
Köszönöm !

Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával! A megbeszéltek alapján történt minden.
köszönöm szépen a pozitiv értékelést.bátran kereshet a jövőben is.Üdv Anna
Jó munkát végzett, teljes mértékben meg voltam elégedve az eredménnyel. Csak ajánlani tudom!
Kedves Adél!nagyon köszönöm a pozítív értékelést.:)nagyon igyekeztünk.igyekszem mindig maximáális teljesitményt nyújtani.bármikor számithatsz rám ha segítséget igényelsz:)Üdv Anna
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotminden a megbeszéltek szerint ment: pontosan érkeztek, rugalmasan igazodtak az extra kéréseimhez, a hidegburkolás pedig hibátlan lett. Látszik a szakértelem és az alaposság, még a fugákra is külön figyeltek. A kommunikáció végig gördülékeny volt, kedvesen segítettek, az ár-érték viszony pedig tökéletes. Jó döntés volt a GENO választása!
Munkájukra igényes, korrekt, szorgalmas szakemberek. Megbízhatóak, csak ajánlani tudom őket!
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotHihetetlenül elégedett vagyok: pontosan a megbeszélt időben toppantak be, és ha csúsztam volna, simán alkalmazkodtak volna, tényleg rugalmas csapat. Ablak, szőnyeg, minden felület csillog, annyira lelkiismeretesen, alaposan dolgoztak, hogy alig ismertem rá a lakásra. A vállalt határidőt percre betartották, nulla csúszás. legközelebb is őket választom!
Nagyon köszönjük.





Rólunk:
Kérj árajánlatotPontosság, ár, megbízhatóság, jó munka.
Kedves László ! Köszönjük a bizalmat. Üdv: Haga László
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotKözvetlensége, alapossága, segítőkészsége.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotSzuper élmény volt! Zsolt hihetetlenul precíz és alapos, látszik a szakértelme minden metszésen. Mindvégig segítőkész maradt és a megbeszélt határidőt percre pontosan tartotta. Ritka az ilyen minőség, biztos hogy még visszahívom




Rólunk:
Kérj árajánlatotNagyon szépen dolgoznak, maguk után össze is takarítanak, mindig időben megjelentek. Udvariasak, jól felszereltek. Csak jót tudok róluk mondani! Ajánlom Őket mindenkinek!
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotRoland pontosan érkezett, még a percre is figyelt és azonnal nekilátott a takarításnak. Végig rugalmas volt, amikor utólag kértem egy kis plusz feladatot simán beillesztette az idejébe. Türelmesen elmagyarázott mindent, a kommunikáció tényleg hibátlan. Az ár pedig a munka minőségéhez képest nagyon baráti, szóval teljesen megbizhato választás




Rólunk:
Kérj árajánlatotGyors, rugalmas, udvarias, szavahihető alapos mestere a szakmájának!
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon meg vagyok elégedve, másoknak is fogom ajánlani. Kedves, szép munkát végez
Nagyon elégedett voltam a lakástakarítással. Rugalmasan igazodott az időpontjaimhoz, és minden kérdésemre azonnal reagált. Látszik a szakértelme, precizen dolgozott. Közben végig baratsagos, segítőkész volt, a kommunikáció pedig szuper, sosem éreztem, hogy magyaráznom kelljen bármit.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon precíz volt a szakember keresés.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotMegbeszéltek szerint, időben jött ki és szép, alapos munkája volt. Elégedett voltam vele, másnak is ajánlanám.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotTeljesen meg vagyok elégedve a lakástakarítással! A csapat rendkívül pontosan érkezett, és azonnal elkezdtek dolgozni. A munkájuk minőségi volt, minden részletre odafigyeltek, így a lakásom csillog-villog. Ami különösen tetszett, hogy a határidőket pontosan betartották, nem kellett aggódnom a késések miatt. Nagyon ajánlom ezt a szolgáltatást mindenkinek, aki alapos és megbízható takarítóra vágyik!
Nagyon szépen köszönjük az értékelést!
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotKedves volt, jó munkát végzett.
Nem vitték el a sittet, és néhol esik ki a fuga.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotHasonló szolgáltatások Törökbálinton
- Törökbálint - Festés
- Törökbálint - Szobafestők
- Törökbálint - Tapétázás
- Törökbálint - Irodatakarítás
- Törökbálint - Lépcsőház-takarítás
- Törökbálint - Ablakpucolás, függöny- és szőnyegtisztítás
- Törökbálint - Céges takarítás
- Törökbálint - Társasház takarítása
- Törökbálint - Szobafestés
- Törökbálint - Tisztasági festés
Gyakori kérdések
-
Ingyenes a Tudjukki.hu szolgáltatása?
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
-
Mik nem tartoznak bele egy általános takarításba?
Ha szeretnénk speciális területek takarítását kérni, például az ablakok, szőnyegek, szekrények tisztítását, akkor azt külön kell egyeztetnünk, mivel ezek az általános felületi takarításon kívül lehetnek.
-
Személyesen ott kell lennem a takarítás során?
Nem, miután egyeztettük a kulcsátadást és megbeszéltük a részleteket, nem szükséges személyesen jelen lennünk.
-
Hogyan kell előkészülnöm a takarító érkezésére?
Érdemes nagyjából rendet tenni otthonunkban, hogy ne legyenek útban a dolgaink a takarítás során.
Tájékoztató árak lakástakarításra, 2025
Szakemberek lakástakarításhoz országosan
- Balassagyarmat - Lakástakarítás
- Budakeszi - Lakástakarítás
- Budapest - Lakástakarítás
- Budaörs - Lakástakarítás
- Cegléd - Lakástakarítás
- Dabas - Lakástakarítás
- Dunaharaszti - Lakástakarítás
- Dunakeszi - Lakástakarítás
- Dunaújváros - Lakástakarítás
- Esztergom - Lakástakarítás
- Fót - Lakástakarítás
- Gyál - Lakástakarítás
- Gyömrő - Lakástakarítás
- Gyöngyös - Lakástakarítás
- Göd - Lakástakarítás
- Gödöllő - Lakástakarítás
- Hatvan - Lakástakarítás
- Jászberény - Lakástakarítás
- Komárom - Lakástakarítás
- Monor - Lakástakarítás
- Mór - Lakástakarítás
- Nagykőrös - Lakástakarítás
- Oroszlány - Lakástakarítás
- Pilisvörösvár - Lakástakarítás
- Pomáz - Lakástakarítás
- Pécel - Lakástakarítás
- Siófok - Lakástakarítás
- Szentendre - Lakástakarítás
- Szigethalom - Lakástakarítás
- Szigetszentmiklós - Lakástakarítás
- Százhalombatta - Lakástakarítás
- Székesfehérvár - Lakástakarítás
- Tata - Lakástakarítás
- Tatabánya - Lakástakarítás
- Vecsés - Lakástakarítás
- Veresegyház - Lakástakarítás
- Veszprém - Lakástakarítás
- Vác - Lakástakarítás
- Várpalota - Lakástakarítás
- Érd - Lakástakarítás
Lakástakarítás - Kapcsolódó cikkek


Hogyan készüljek elő a takarító érkezésére?

Mi tartozik a takarítási szolgáltatásba?
Nemrég feladott ajánlatkérések lakástakarításért, Törökbálint
Takarítás cégeknek
2x60 nm-es, irodaként funkcionáló családi ház. Földszint: kb 3 nm-es konyha és hozzá egy 10 nm étkező előtér, kb 10 nm, itt egy recepció pult wc+kézmosó. kb 2 nm 30 nm iroda, 6 db íróasztal lépcső az emeletre Emeleten: 1 iroda (1 asztal, 2 fotel, kb ~12 nm) 1 tárgyaló (1 tárgyalóasztal, 8 fő számára ~14nm) 1 kiskonyha (max. 2 nm) előtér (kb 7-8 nm) zuhany+wc (5nm) Alapvetően heti 1x-i takarítás elegendő lenne. De 3 havonta szeretnénk kérni ablakpucolást is. 9 db normál méretű ablak van.
Kiegészítő takarítás (ablak, szőnyeg stb)
3 havonta
Lakástakarítás
Teljesen üres a ház most lett kész a felújítás. Műanyag ablakokat kellene pucolni kerettel együtt kívül belül 8db ablak, 2db erkély ajtó. Új a konyha így ott minden bútort át kell porszívózni törölni. Két hűtőt kell kimosni. 2 fürdőszobát kell kitakarítani, csempét lemosni mindenhol. Itt lehet hogy kell néhol festék foltot felszedni. Ezen kívül porszívózás felmosás. A munkát ezen a héten 03.19 - 22 között meg szeretném csinálni, mivel szombaton költöznénk az ingatlanba. A munkára, magyar felmenőkkel rendelkező munkatársakat keresek .. :)