A 20 legjobb szakember melegburkoláshoz Törökbálint, 2025
Együttműködés: Józseffel nagyon rugalmas és gördülékeny volt a kommunikáció, az építkezés ütemtervéhez teljesen alkalmazkodott, az előzetes felmérés során hasznos javaslatokkal látott el, amik mind hozzájárultak a magasabb minőséghez. Telefonon mindig elérhető volt, vagy rövid időn belül vissza is hívott. Tervezhetőség: Pontosan tartotta a több héttel előre megbeszélt határidőt, és a tervezett időn belül végeztek a munkával. Kivitelezés: Halszálkás laminált parketta lerakása volt a feladat, amit tökéletesen el is végeztek. Fontos volt számunkra a minta folytonossága, így a diletációkat utólag készítették el. Minden eszközzel készültek. Ahol szülség volt, ott javították a felületet, de mindenről előre tájékoztattak. A felületet előkészítették, majd a végén összetakarítottak és felporszívoztak maguk után. Ár: József már az alapanyagbeszerzés során sok jó tanáccsal és segítséggel látott el minket és házhoz is szállíttatta az alapanyagokat. Munkadíjat tekintve úgy gondolom, verhetetlen ajánlatot kaptam Józseftől. Összegzés: 100%-ban elégedett vagyok József és csapatának munkájával, hozzáállásával. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
A lakás bútorozott volt, és így is ügyesen elvégezték a munkát rövid idő alatt. Meg vagyunk elégedve velük. Ajánljuk másoknak is.
Rólunk:
Kérj árajánlatotNem gondoltam volna, hogy lesz még olyan szakember, akiről kizárólag pozitívan tudok majd véleményt alkotni. Gábor minden tekintetben rácáfol az építőipari munkásokról elterjedt (nem véletlenül) előítéletekre. Köszönöm, nagyon ajánlom őt
Gábor már az nap jelentkezett a munkára ahogy a kérést elküldtem. Minden alkalommal betartotta a megbeszélteket. Nagyon segítőkész volt, rugalmas, gyors , minőségi és szép munkát végzett. A jövőben is Őt fogom hívni, és bátram merem ajánlani másoknak is.
Rólunk:
Kérj árajánlatotMinden rendben volt, elégedett vagyok
Tartotta magát a megbeszéléshez, korrekt volt. Munkája elismerésre méltó.
Rólunk:
Kérj árajánlatotNagyon elégedett vagyok a beltéri festéssel: pontos volt és rugalmas, a munka minősége kifogástalan. Alapos és megbízható, látszik a gondos kivitelezés. A kommunikáció végig világos és gyors volt, a határidőt pedánsan tartotta. Szerintem jo ár-érték arány, bátran ajánlom
Nagyon megbízható, pontos, alapos szakember, minden rendben ment, árban is korrekt volt. Csak ajánlani tudom!
Köszönöm az értékelést
Rólunk:
Kérj árajánlatotNagyon elégedettek vagyunk a minőségi munkájukkal.Pontosak,rugalmasak ,megbízhatóak.Márk kedvessége,munkabírása szervezési képessége kimagasló.Bármit kérhettünk mindenben partner. Összesítve csak pozitívan tudok róluk írni.Tiszta szívvel ajánlom a csapatot,nem fognak csalódni
Nagyon korrektek voltak. Mindig pontosan jöttek, segítőkészek voltak. Az volt a céljuk, hogy mindenki elégedett legyen. Kevés az ilyen megbízható cég, szóval ajánlom őket 🤗
Rólunk:
Kérj árajánlatotPrecíz volt már az előzetes felmérésen is. Nagyon tisztán és mindenre odafigyelve végezték el a munkát. A lakás állapotából adódó, a festés során keletkezett apróbb sérüléseket azonnal javították. "Csak" egy panel lakás három helyiségének tisztasági festését végezték, de a legnagyobb gondossággal jártak el. Mindenkinek ajánlom őket.
Kultúrált hangvétel, olcsó ajánlat.
Valószínűleg én nem voltam tisztàban azzal, hogy ők mit értenek tisztasági festésen. Ezért maradt néhány olyan felület, ami nem lett elég " tiszta" úgymond, és átlátszik alatta a korábbi elkoszolódott falrész. Nem nagy felületek, ezért elvártam volna menet közben egy telefont ezzel kapcsolatban, akár annak terhére is, hogy kicsit ráfizetek, ha ez szerintük nem volt alap egy "tisztasági" festésnèl. Így most nekem kell javítófestèkkel áthúznom ezeket a felúleteket. Illetve élfalaknál keletkezett apró ( semmiképp sem vakolatot érintő ) kopásokat simán lefestették javítás nélkül. De mondom, lehet, hogy èn nem voltam tisztában, hogy nekik mit jelent a tisztasági festés. Volt egy 30 ezerrel magasabb ajánlatom, aki kijött, és megnézte, és ezeket a hibákat felsorolta. Ebből gondoltam, hogy ez evidens másoknak is. Tanulságom: hogy látatlanban nem fogadok el ajánlatot a jövőben. Ők ugyanis nem szemrevételeztèk a lakást, ahol ezek az igények kiderülhettek volna. Telefonon kaptam ajánlatot.
Rólunk:
Kérj árajánlatotMaximálisan elégedett voltam, minden a megbeszéltek szerint történt. Rugalmas,pontos, kedves, megbízható, nagyon jó szakember. Nekünk mindenben megfelelt.
Árajánlata, időpontok betartása. Nagyon kedves precíz szakember. Munkavégeztével elpakolt, összetakarított amit megbeszéltünk úgy csinálta. Határidőben precíz volt.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotA beltéri festésnél Géza tényleg pontos volt: minden napra ígért feladatot időben befejezett, sőt a határidőt is tartotta. Rugalmasan igazodott a váratlan változásokhoz közben végig érthetően kommunikált velem. A munka minősége hibátlan, látszik a szakmai rutinja és az, hogy alaposan dolgozik. Külön plusz, hogy segítőkész hozzáállása mellett a díjazás is teljesen korrekt volt. Összességében megbízható festő, remélem legközelebb is ráér.
Ajánlom mindenkinek.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotnagyon elégedett vagyok a parketta felújításával. A szakember végig precíz volt, segítőkészen reagált minden kérdésre és a vállalt határidőt percre pontosan hozta. Az ár-érték arány is szuper, ritkán kapni ilyen korrekt munkát ennyiért.
Mindent úgy csinált és akkor, ahogyan megegyeztünk. Megbízhatósága, szakértelme kiemelkedő.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon elégedett vagyok a hidegburkolással. Pontosan érkezett, felmérte a munkát, aztán rugalmasan igazodott a változtatásaimhoz. minőségi, precíz és alapos munkát kaptam, látszik a szakértelme. Végig segítőkész volt, jól kommunikált, és a megbeszélt határidőt percre tartotta. Mindezt korrekt áron vállalta, szóval bátran ajánlom mindenkinek
Köszönöm szépen Gábor, kedves szavaidat!
Korrekt ajánlom másnak is.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon elégedettük vagyunk , szakmailag , emberileg a hozzállása illetve a munkájának a minőségével egyaránt .Csak ajánlani tudom !
Minden rendben volt elégedett voltam a szakemberrel , ajánlani tudom .
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotGyors, pontos, és megbízható.
Korrekt munkát végzet.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotRendes, pontos, megbízható szakember. Nagyon szépen dolgozott, Bátran ajánlom mindenkinek!
Nagyon köszönöm!
A munkája gyönyörű, nagyon szépen dolgozik.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotElképesztően elégedett vagyok a szolgáltatással! CSÁNYI-TÓTH CSABA DÁVID valóban rendkívül pontos és alkalmazkodó, ami nagyon megkönnyítette a melegburkolás folyamatát. Az ár-érték arány lenyűgözően jónak bizonyult, és még a legapróbb részletek kidolgozásában is segítőkész volt. Igazán ajánlom mindenkinek, aki professzionális burkolási munkákat keres!
Pontos, precíz munka. Mindenkinek ajánlom.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotNagyon precíz volt, szép munkát csinált.
Igényes munkát végzett, nagyon elégedett vagyok.
Rólunk:
Kérj árajánlatotKedves, udvarias, szépen dolgozott. Én is szívesen kérném fel a jövőben burkolásra és másnak is jó szívvel ajánlanám.
Meg vagyok velük elégedve, nagyon keményen dolgoztak. Jó szakemberek.
Nagyon szépen köszönöm a megbízást,nagyon remek embert ismertem meg.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotTökéletes munka precíz kivitelezéssel és minőségi anyagokkal!
Ingyenes felmérés. Megbízható szakemberek. Minőségi munkát végeztek, megbeszélt határidőn belül.
Rólunk:
Kérj árajánlatotMinden a megbeszélt időben elkészült, a srácok teljesen rugalmasak voltak, még akkor is, amikor menet közben kitaláltam egy plusz mintát. A kivitelezés láthatóan minosegi, minden fuga tűpontos. Érezhető a komoly szakértelem, és végig rendben volt a komunikáció, nem kellett őket hajtani. Szívből ajánlom bárkinek, aki hidegburkolót keres.
Kedves Csaba! Nagyon örülünk hogy, elégedett a munkákkal.Köszönjük az értékelést. Üdvözlettel: László
Rólunk:
Kérj árajánlatotCsodálatos! Nagyszerú mester, több szakmája is van, a megbeszélt időpont előtt jöttek, egész nap futólépésben dolgoztak, segítőkészek voltak, mindent úgy csináltak ahogy kértem. Bátran ajánlom, megbízható, profi szakemberek!
Bárkinek ajánlom! Nagyon, nagyon elégedett vagyok vele.
Rólunk:
Kérj árajánlatotIgényes, segítőkész, pontos, betartja a megbeszélteket. Mindenkinek ajánlom!
Tisztességes, megbízható, pontos és szép munkát végez. És ami fontos, jó ember.
Szolgáltatások:
Kérj árajánlatotHasonló szolgáltatások Törökbálinton
- Törökbálint - Burkolás
- Törökbálint - Burkolók
- Törökbálint - Csempézés
- Törökbálint - Hidegburkolás
- Törökbálint - Hidegburkolók
- Törökbálint - Járólapozás
- Törökbálint - Padlófűtés
- Törökbálint - Melegvizes padlófűtés
- Törökbálint - Elektromos padlófűtés
- Törökbálint - Padlófűtés kiépítése
- Törökbálint - Fürdőszoba burkolása
Gyakori kérdések
-
Ingyenes a Tudjukki.hu szolgáltatása?
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
-
Mi a különbség a hidegburkolat és a melegburkolat között?
Az elnevezések árulkodók, hiszen hidegburkolat alatt azokat a felületeket értjük, melyek tapintásra hidegek. Kemény anyagból készülnek, ide tartozik például a csempe, a járólap, a kőburkolat, vagy a térkő. Ezzel szemben a melegburkolatok alapjaként lágyabb anyagok szolgálnak, és a hő visszasugárzása miatt tapintásra is kellemesebbek. Ide sorolható többek között a parketta, a laminált padló, és a vinyl.
-
Hogyan válasszam ki a megfelelő melegburkolatot?
Az esztétikai szempont előtt figyelembe kell vennünk, hogy mire használjuk az adott helyiséget, hiszen nem minden típusú melegburkolat egyformán igénybevehető és tisztítható. Amennyiben kisállatot tartunk, érdemes lehet olyan burkolat mellett döntenünk, ami ellenálló a karcoknak, például a laminált padló, a vinyl padló, vagy a járólap. Az árak nagyban eltérnek a különböző típusok között, így ettől is függ a választás, hiszen a parkettázás jóval nagyobb költségű, mint a laminált padló.
-
Mik a melegburkolatok előnyei?
A melegburkolatok komfortosabbá teremtenek egy helyiséget, valamint hőszigetelő tulajdonságuk miatt melegebbé is teszik otthonunkat. Egy másik előny lehet hangszigetelő vonásuk is, hiszen jelentős mértékben csökkenthetik a zajt.
Tájékoztató árak melegburkolásra, 2025
Szakemberek melegburkoláshoz országosan
- Balassagyarmat - Melegburkolás
- Budakeszi - Melegburkolás
- Budapest - Melegburkolás
- Budaörs - Melegburkolás
- Cegléd - Melegburkolás
- Dabas - Melegburkolás
- Dunaharaszti - Melegburkolás
- Dunakeszi - Melegburkolás
- Dunaújváros - Melegburkolás
- Esztergom - Melegburkolás
- Fót - Melegburkolás
- Gyál - Melegburkolás
- Gyömrő - Melegburkolás
- Gyöngyös - Melegburkolás
- Göd - Melegburkolás
- Gödöllő - Melegburkolás
- Hatvan - Melegburkolás
- Jászberény - Melegburkolás
- Komárom - Melegburkolás
- Monor - Melegburkolás
- Mór - Melegburkolás
- Nagykőrös - Melegburkolás
- Oroszlány - Melegburkolás
- Pilisvörösvár - Melegburkolás
- Pomáz - Melegburkolás
- Pécel - Melegburkolás
- Siófok - Melegburkolás
- Szentendre - Melegburkolás
- Szigethalom - Melegburkolás
- Szigetszentmiklós - Melegburkolás
- Százhalombatta - Melegburkolás
- Székesfehérvár - Melegburkolás
- Tata - Melegburkolás
- Tatabánya - Melegburkolás
- Vecsés - Melegburkolás
- Veresegyház - Melegburkolás
- Veszprém - Melegburkolás
- Vác - Melegburkolás
- Várpalota - Melegburkolás
- Érd - Melegburkolás
Melegburkolás - Kapcsolódó cikkek
Miért alakulnak ki hézagok a parkettán, és hogyan javíthatók?
Hogyan válasszunk megfelelő hidegburkolatot teraszhoz?
Hogyan javítsd ki hatékonyan a repedt csempét?
Nemrég feladott ajánlatkérések melegburkolásért, Törökbálint
25 m²-es terasz hidegburkolása padlólappal.
Törökbálinton egy 25m2-es terasz burkolását kellene elvégezni, a régi burkolat fel lett szedve.
30 m² parketta hezagtömítése
2 db 4x3 méteres szobában festés előtt le lettek szedve a parketta díszlécei, és azok helyett kellene új, lakkozott léceket visszahelyezni. A parkettával nincs teendő.
43 m² kültéri terasz burkolása padlólappal.
kültéri terasz
45 m² kültéri terasz burkolása padlólappal.
kültéri terasz nincs pince alatta
20 m² laminált padló melegburkolása.
6 m² hidegburkolás lépcsőn és teraszon.
Lépcső, terasz
80 m² PVC padló burkolás két szinten.
2 szint, lenne benne 36m2 padlófűtésre burkolás, illetvr ha kell, akkor aljzatkiegyenlites
80 m² hidegburkolás és 34 lépcső burkolása.
34 db kültéri lépcső, régi leszedésével ami nagyon rossz minőségben volt és nagy valószínűséggel jól elő is kell készíteni a terepet. A lépcső 2,8 m széles Lábazat is szükséges , a két lépcsősor közt van egy pihenő plusz a lépcsők tetején ez összesen 16 nm 13 éve csináltattuk akkor 78 nm csempét vásároltunk ehhez. Részletes árajánlatot szeretnék: Bontás nm árral sitt elszállítás konténerrel Burkoló anyagot ( csempe) mi vásárolnánk Milyen szigetelő/ vízszigetelő, alapozó és egyéb minden lehetséges segédanyag szükséges. beszerzését mi a társasház intéznénk. Lépcső burkolásának ára lépcsőre illetve a 2 db kb 8 nm placcra lebontva Lábazat nm ára