6 árajánlat napkollektoros rendszerre helyi szakemberektől

Árbecslés 2 perc alatt

Felhasználói értékelések

    
N. Éva, Kaposvár

A Tudjukkin kértünk ajánlatot napkollektorra, és legnagyobb meglepetésünkre már másnap több cég is jelentkezett, akik ilyen rendszerek kiépítésével foglalkoznak. A cég, akit végül választottunk, előnyös árajánlatot küldött, és mindent a megegyezés szerint végeztek a kivitelezők. A kommunikáció is gördülékeny volt, úgyhogy tényleg mindennel elégedettek vagyunk.

    
I. Klára, Budaörs

Fűtéshez és melegvíz készítéséhez szerettünk volna rásegíteni a napkollektorral, és a weboldalnak köszönhetően több árajánlatot is kaptunk mind a napkollektorra, mind a telepítésre különböző cégektől. Hasznos volt a szolgáltatás, mert láttuk az árak közti különbségeket, és tudtuk, mire számítsunk. Azt kell, hogy mondjam, mindennel elégedettek voltunk, a kiérkező csapat a legnagyobb szakértelemmel telepítette a rendszert. Köszönjük nekik is, és a Tudjukkinek is!

    
V. Csaba, Pilisvörösvár

Nem találtunk problémát, gyorsan megkaptuk az árajánlatokat, a választott cég korrekten intézte a dolgot, úgyhogy mindent rendben találtunk. Mind a napkollektor, mind a puffertartály kiválóan működik együtt a meglévő kazánnal.



Csak ellenőrzött és megbízható szakemberekkel dolgozunk.
Gyorsan megkapod az árajánlatokat, egyszerre több kivitelezőtől.
Spórolj időt és pénzt! Válaszd a legkedvezőbb ajánlatot!

Szakember vagy?

Szerezz új ügyfeleket vállalkozásodhoz, amilyen gyakran csak szeretnéd!

Regisztrálok

Gyakori kérdések

Szakemberek napkollektoros rendszerhez országosan

Kezdőlap
•
Napkollektoros rendszerek

Nemrég feladott ajánlatkérések napkollektoros rendszerért

Napkollektoros rendszer telepítése két szállodába

  • Épület típusa: Egyéb
  • Felhasználási mód: HMV készítés, Fűtésrásegítés, Medencefűtés
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 15.000.000 Ft

Kedves Mindenki, Napkollektoros rendszereket keresünk két budapesti szállodai projekthez. várjuk válaszukat Üdvözlettel Rajab

3 fázisú napelemes rendszer telepítése tetőre

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 4.500.000 Ft

5 kW-os napelemes rendszer telepítése földre

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Földre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.500.000 Ft

5 kw rá lenne szükségem

3 fázisú napelemes rendszer telepítése tetőre

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 4.500.000 Ft

Villanyszámla: kb Ft

3 fázisú napelemes rendszer telepítése tetőre

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 2.500.000 Ft

2OOOO Ft.

5 kW teljesítményű napelemes rendszer telepítése tetőre

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 4.500.000 Ft

5 kw

1 fázisú napelemes rendszer telepítése tetőre

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 1 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 2.500.000 Ft

Havi villanyszámla Ft,gáz kombikazán,1,klíma,villanytűzhely.

6 kW-os napelemes rendszer tetőre telepítése

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 2.400.000 Ft

6 kW

Napelemes rendszer telepítése 500-550 kW teljesítménnyel

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 2.500.000 Ft

30. forint - KW

3 fázisú napelem rendszer telepítése tetőre

  • Épület típusa: Családi ház
  • Telepítési mód: Tetőre
  • Hány fázisú a hálózat?: 3 fázis
  • Mikorra lenne szükséged a rendszerre?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 2.000.000 Ft

Havi Ft.