Mérőóra áthelyezéséhez volt szükségünk olyan villanyszerelőre, aki regisztrált az ELMŰ-nél. Nem gondoltam volna, hogy a weboldalon ilyen gyorsan többel is összekötnek, sikerült már aznap megbeszélni az egyik szerelővel, hogy megnézi, mi a teendő. Azóta már megoldotta a problémát, igaz, nem volt olcsó, de legalább gyorsan sikerült mindent elintézni és betartotta az előre megadott árajánlatot. Köszönöm a Tudjukkinek a segítséget!
Miután ajánlatot kértem a weboldalon, már másnap reggel jött az üzenet több villanyszerelő elérhetőségével is. Volt, akit én hívtam, volt, aki maga keresett fel. Bevallom, hogy egy másik oldalon is kértem ajánlatot, de onnan azóta sem jelentkezett senki, úgyhogy ebben valóban jobb volt a Tudjukki.
Teljesítménybővítéshez kerestünk vilanyszerelőt, és végül a Tudjukki segítségével találtuk meg. Az ELMŰ-s ügyintézést is vállalta, az elfogadott árajánlatának megfelelően számlázott. Nem volt vele semmi problémánk, korrekt szakembert ismerhettünk meg benne.
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
Nincs előre meghatározható idő arra vonatkozóan, hogy mikor kell villamoshálózatot felújítani. Önmagában azért, mert a vezetékhálózat régi, az nem feltétlenül nem jelenti azt, hogy új vezetékekre van szükség. Általában azt tanácsolják, hogy 10 évente érdemes időszakos ellenőrzést végezni, amivel kiderülhet, hogy van-e szükség korszerűsítésre.
Számos olyan eset előfordulhat, amikor a lehető leghamarabb szükséges villanyszerelőt hívni. Például ha otthonunkban áramkimaradás van és nem tudjuk azonosítani a hibát, vagy égés szagát érezzük a villanyvezetékek közelében. Ezen kívül előfordulhat, hogy biztonsági berendezéseink meghibásodnak, vagy szikrázást észlelünk a konnektorban. A balesetek megelőzésének érdekében tanácsos minél hamarabb szakembert hívni.
Megállapította a villanyszerelő hogy nincs bejövő áram, EONtól is kijöttek, elosztó elágazik az ikerháznál, szomszédnál van áram, de nálunk nincs. Regisztrált villanyszerelőre van szükség.
Százhalombattai társasházi lakás teljesítménybővítésére keresek regisztrált villanyszerelőt. 16A-ről 32A-re szeretnék bővíteni.
Szabványosítani szeretnénk a mérőóránkat. Ezért regisztrált villanyszerelőre van szükségem.
Elmű által regisztrált villanyszerelőre van szükségem, nemrégiben vásárolt ingatlanom nem rendelkezik mérőhellyel, ennek a kialakítására van szükségem.
Sürgősen keresünk: A jelenlegi 1x16 A helyett 3x20 A -re bővítés teljeskörű intézésére regisztrált villanyszerelőt. A “ szigetelt meglévő és igényelendő szabadvezeték teljes/ nyomvonalhossza: 4,5/4 m. Meglévő keresztmetszet: 2x6 mm2 , igényelendő: 5x10 mm2 Várom mielőbbi visszajelzésüket !
Vásároltam egy igatlant, az előző tulaj, nem,tudta fizetnia hálózati díjjat, ezért lakapcsolták a szolgáltatást, regisztrált villanyszerelőre van szükségem, aki felméri a területet, és meghatározza azt, hogy hogyan lehet visszakötni az áramot.
A helyi áram szolgáltatónál regisztrált villanyszerelőt keresek aki mint új fogyasztó csatlakoztatását lebonyolítaná. Különálló 37 m2-es belső vezetékekkel felszerelt épületről van szó. Későbbiekben legyen lehetőség napelem felszerelésére.
Mérőhely szabványosításra van szükségem, regisztrált villanyszerelőt keresek.
Üres telek teljeskörü bekötés papírozással. Regisztrált villanyszerelőt keresek
Szükségem van egy regisztrált villanyszerelő segítségére. Mérőhely szerelése, árhelyezése miatt.