Köszönöm az árajánlatokat, igazán sokat segítettek velük. Így találtam rá a cégre, amelytől beszereztem az elektromos kazánt, és amelyik a bekötést intézte. Nem volt eddig semmi probléma vele, működik, ahogy kell.
A Tudjukkinél kértem árajánlatokat elektromos kazánra, és a beszerelést is sikerült egyszerre elintézni. Hálásan köszönöm a segítséget!
Elektromos kazánt szerettünk volna a nyaralónkba, ekkor jött szembe a weboldal, és örülök, hogy ajánlatot kértem, mert rövidesen több szakember is maga keresett fel. Részletes tanácsokat kaptam, hogy milyen készüléket érdemes beszereznem, és a kazánt is gyorsan bekötötték. Mindennel elégedett voltam.
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
Kazántípus kiválasztásakor fontos figyelembe venni a helyi körülményeket, az energiahatékonyságot, a költségeket és az igényeket. A legtöbb háztartásban gázkazán található, de környezetbarát működése miatt az elektromos kazán is egyre elterjedtebb. Sokan azonban a hibrid rendszerek mellett döntenek, ami számos előnyt kombinál.
Az elektromos kazán egy korszerű és költséghatékony megoldás a fűtésre. Környezetbarát, hiszen nem keletkezik égési termék a fűtés során, valamint gáz- és a robbanásveszély sem áll fenn. Nem szükségesek a rendszeres hatósági ellenőrzések, és engedélyhez sem kötött, így ennek költségét is megspórolhatjuk.
Igen! Az elektromos padlófűtés egy környezet- és pénztárcabarát megoldás, aminek telepítése is egyszerűbb és olcsóbb, mint más fűtési rendszereké.
4.5 KW-os kazánt szeretnék kiegészítő fűtésnek. 6 kw-os a napelemem.
Jövőre szeretnénk meglévő fűtés rendszerünket átalakítani vegyes tüzelésű kazánra.
Egyenlőre csak èrdeklődök az elektromos fűtési rendszerek be èpítèsről ár, illetve szakember kapacitásról. Egyenlőre mèg a központi fűtès rendszer sincs kièpítve. Heves megyèben van e szakember ilyen rendszer ki èpítèsèhez? Válaszukat előre is köszönöm.
3fázisú 8-10 kw-os falikazánra lenne szükségem. Napelem telepítést tervezek, a meglévő gázkazán mellett kiegészítésként használnám.
3 db radiátort kellene lecserélni a rendszert átnézni