6 árajánlat fali gázkazánokra helyi szakemberektől

Árbecslés 2 perc alatt

Felhasználói értékelések

    
K. László, Sopron

Fali gázkazánt kerestem, de nem tudtam, milyet és mekkora teljesítményűt kell vennem, valamint a beszerelést is szerettem volna gyorsan elintézni. Ebben volt nagy segítségemre az Önök honlapja, ahol több árajánlatot is kaptam a szakemberektől, és rögtön sikerült felvenni a kapcsolatot az egyikkel, aki hasznos tanácsokat adott, és vállalta a beszerelést is. Hálásan köszönöm!

    
L. Dávid, Budapest

Új fali gázkazánra volt szükségem, így találtam rá a weboldalra. Az árajánlatoknak köszönhetően sikerült megtalálnom a céget, ahol végül megvettem a gázkazánt, és akik a beszerelést intézték. Mindennel elégedett voltam, csak ajánlani tudom.

    
N. Dóra, Eger

A lakásomban le kellett cserélni a fali gázkazánt, és mivel már hallottam korábban a Tudjukkiről, gondoltam, kipróbálom. Nem csalódtam, tényleg hamar megkaptam az árajánlatokat, és fel is vettem a kapcsolatot az egyik szakemberrel. Együtt megtaláltuk az ideális készüléket, és a héten a beszerelést is elintézték. Nagyon köszönöm a segítséget!



Csak ellenőrzött és megbízható szakemberekkel dolgozunk.
Gyorsan megkapod az árajánlatokat, egyszerre több kivitelezőtől.
Spórolj időt és pénzt! Válaszd a legkedvezőbb ajánlatot!

Szakember vagy?

Szerezz új ügyfeleket vállalkozásodhoz, amilyen gyakran csak szeretnéd!

Regisztrálok

Gyakori kérdések

Szakemberek fali gázkazánokhoz országosan

Főoldal
Fali gázkazánok

Nemrég feladott ajánlatkérések fali gázkazánokért

100 m²-es elektromos kazán beszerelése padlófűtéssel.

  • Fűtött alapterület: 100 m²
  • Hőleadó felület: Padlófűtés
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 550.000 Ft

4.5 KW-os kazánt szeretnék kiegészítő fűtésnek. 6 kw-os a napelemem.

Vegyes tüzelésű kazán beszerelése 164 m²-re.

  • Fűtött alapterület: 164 m²
  • Hőleadó felület: Padlófűtés, Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.500.000 Ft

Jövőre szeretnénk meglévő fűtés rendszerünket átalakítani vegyes tüzelésű kazánra.

Elektromos kazán beszerelése 65 m²-re.

  • Fűtött alapterület: 65 m²
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.200.000 Ft

Egyenlőre csak èrdeklődök az elektromos fűtési rendszerek be èpítèsről ár, illetve szakember kapacitásról. Egyenlőre mèg a központi fűtès rendszer sincs kièpítve. Heves megyèben van e szakember ilyen rendszer ki èpítèsèhez? Válaszukat előre is köszönöm.

8-10 kW-os elektromos falikazán beszerelése 200 m²-re.

  • Fűtött alapterület: 200 m²
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 850.000 Ft

3fázisú 8-10 kw-os falikazánra lenne szükségem. Napelem telepítést tervezek, a meglévő gázkazán mellett kiegészítésként használnám.

120 m²-es gázkazán beszerelése radiátorral.

  • Fűtött alapterület: 120 m²
  • Gázkazán funkciója: Fűtő (csak fűtés)
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 1.200.000 Ft

90 m²-es vegyes tüzelésű kazán beszerelése radiátorral.

  • Fűtött alapterület: 90 m²
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 900.000 Ft

140 m²-es elektromos kazán beszerelése radiátorral.

  • Fűtött alapterület: 140 m²
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 850.000 Ft

80 m²-es elektromos kazán beszerelése radiátorral.

  • Fűtött alapterület: 80 m²
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 650.000 Ft

80 m²-es elektromos kazán beszerelése radiátorral.

  • Fűtött alapterület: 80 m²
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Igen
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 1.200.000 Ft

Vegyes tüzelésű kazán 80 m²-re, 3 radiátor csere.

  • Fűtött alapterület: 80 m²
  • Hőleadó felület: Radiátor
  • Szükséged lesz a kazán beszerelésére?: Nem
  • Mikorra lenne szükséged a kazánra?: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 450.000 Ft

3 db radiátort kellene lecserélni a rendszert átnézni