Köszönöm a segítségüket napelem ügyben, azóta sikerült mindent elintézni. Az ajánlott kivitelezőkkel teljesen meg voltunk elégedve, a napelem jól működik. A villanyszámla az utóbbi hónapban minimális volt, reméljük, sokáig így is marad.
Abszolút elégedettek voltunk mind a weboldallal (ezúton is köszönöm az árajánlatokat), mind a választott kivitelezővel. Gyorsan intézték a telepítést, nem volt semmi rejtett költség, és kiválóan működik a rendszer. Azért is döntöttünk a napelem mellett, mert ha egyszer eladjuk a házat, az értékét nagy mértékben fogja növelni, hogy napelemes rendszer is van telepítve. Köszönöm a segítséget!
Bevált a cég, akit választottunk, mindent a megállapodás szerint intéztek. A napelemes rendszer teszi a dolgát, hiszen bár mostanában nem volt olyan napos az idő, mégis majdnem nullás volt az elmű számla.
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
A napelemes rendszer telepítése számos előnnyel jár, beleértve a rezsiköltségek csökkentését és a környezetvédelmet. A napelemes rendszer megtérülési ideje a fenti tényezőktől, valamint az áram árának emelkedésétől függ, de általánosságban elmondható, hogy egy napelemes rendszer 8-10 éven belül megtérül.
A napelemekre általában 10-25 év garancia van, de ez pontosan a panelek típusától és a gyártótól függ.
Általában igen, a napelemek széles körű tetőszerkezetekre felszerelhetők. Fontos azonban figyelembe venni az adott tető típusát, állapotát és terhelhetőségét, valamint a telepítés helyi szabályozásait és előírásait.
A napelemes rendszer által termelt energia mennyisége számos tényezőtől függ, beleértve a panelek méretét és típusát, a tető dőlésszögét és tájolását, a napsütéses órák számát a telepítési helyen, és a napelemek árnyékoltságát. Általánosságban elmondható, hogy egy 1 kWp teljesítményű napelemes rendszer évente 1000-1200 kWh energiát termel.
A döntés attól függ, hogy milyen energiaforrást szeretne használni. A napelemek ideálisak az elektromos áram előállítására, míg a napkollektorok inkább a melegvíz előállítására vagy fűtésre alkalmasak. Mindkét technológia hosszú távon megtérülő befektetés lehet, és csökkentheti az energiafelhasználást.
Havi villanyszámla összege átlagban 25.Ft, a kW teljesítményt nem tudom meghatározni, igény lenne 2 puffer tároló melegítésére, a használati melegvíz és a fűtés melegvíz (padlófűtés, gáz kiváltása) és klímák működtetéséhez 3db beltéri egységgel számolva és a napelemek által termelt energia eltárolásához tároló. A családi ház alapterülete m², ebből az alsó szint (pinceszint) m² (nem élettér, kazánház, mosókonyha, tároló helyiségek, wellness) az alapszint m², 3 szoba, fürdő, télikert, speiz, konyha- étkező-nappali, előtér, és garázs.
Helyszín: . Szigethalom Napelemek elhelyezésére alkalmas felület: ~10 x 3,5 m-es D-NY fekvésű, teraszfedés. A fedés a következő 1 hónapban készül és tervezetten gerenda vázon fekszik. A végső kialakításánál, a panelek esetleges teherelosztási és egyéb igényeit még figyelembe tudjuk venni. Villamos csatlakozás: Tavaly kialakított, teljesen szabványos 3x25A csatlakozási pont Meglévő szaldós jóváhagyás: Huawei SUN-10KTL-M1 típusú inverterrel ellátott 10kW-os rendszer. A jóváhagyás érvényessége: .06.25 + 90 nappal meghosszabbítva Átlagos havi villamosenergia igény: Az ingatlan és a funkciója is teljesen megváltozik, ezért korábbi fogyasztási adatokból nem érdemes kiindulni. Elképzelés: Az ingatlan 55m2 és főként nyaralóként funkcionál, de állandó tartózkodásra (gáz bevezetése nélkül) és villanyautó töltésre is alkalmassá kívánom tenni. Továbbá élni szeretnék a még élő szaldós csatlakozási lehetőségemmel. Az elhelyezésre alkalmas felület fekvése, mérete és részbeni árnyékoltsága (szomszéd telken lévő fák), illetve a tervezett használat alapján úgy gondolom egy 5-6kW-os (esetleg később bővíthető), panelenkénti optimalizálóval rendszer lenne ideális számomra, de természetesen más javaslatot is szívesen meghallgatok. Csatoltam képet az aktuális állapotról.
Üdvözlöm! Havi villanyszámlán ft. Ennek a kiváltására szeretnék napelemet ( 8-9 Kwh ) Tető: normál dőlésű, beton tetőcserép, DNY-i fekvésű.
Kb. W-1KW körüli teljesítményre gondolok. Hűtő, Tv. Mikro, Kávéfőző Telefon tablet stb. töltés. Horgászházra szeretnék szigetüzemű napelemet telepíteni. Hetente 2-3nap 2fő tartózkodik.Hálózati áram nincs.
Napenergia Plusz program keretében szeretnék tárolós rendszerű napelemes rendszert. Havi villanyszámla költsége kb. 80. Ft. Egy 38 kWh-s akkumulátorral rendelkező elektromos autó mindennapos töltése (amely nappal lehetséges).
Budapesti telepítéssel keresek a Barátom részére vállalkozót 12 kw saját finanszírozású napelem telepítésre Budapestre a Farkasréti temetővel szembeni utcába. Az elektromos fogadási feltételek biztosítottak. A napelemeket a földre szeretném telepíteni, úgy a napelemek leg alacsonyabb ponton is minimum 1,5 m magasan legyenek. az optimális dőlésszöget a helyszín ismeretében kellene megvizsgálni.
12-13ezer Ft havi számla, kb.havi - KW a fogyasztásom Napelemek ne legyenek PERC, hanem HPPC (üveg-üveg rendszer).Nem szeretném tárolni, így nincs szükségem hibrid rendszerű inverterre de Huawei vagy Fronius (jó minőségű) legyen.
Üdvözlöm! Szeretnék egy családi háznak a napelemes rendszerének a telepítésére egy árajánlatot kérni. Megvan a 3 fázisom, sima betoncserép a tető és ez Zircen lenne.Egyelőre angol elérhetőségem van csak, a magyar szám amit megadtam egy kedves ismerősömé, mivel Angliában élek június végéig. Kérném az árajánlatot emailben a következő paraméterekkel. -10 kwatt-os hibrid inverter -24db napelemmel ( ennyi fér fel elvileg) - ez egy délnyugati fekvésű oldalára menne a tetőnek, ha mégsem férne ide el akkor mehet a másik oldalra is. Mivel a megadott telefonszámon tud az ismerősöm válaszolni,így kérem legyen szíves a levélben telefonos elérhetőséget is adni amin fel tudom hívni egyeztetés szempontjából. Köszönöm előre is
8 KW-os hőszivattyu áramellátását kellene a napelemes rendszernek akkumulátoros energiatárolás mellett. Jó eséllyel a kivitelezésre sz a vállalkozó rendelkezik, aki már kivitelezett ilyen rendszert.
Jelenleg is van napelemes rendszerünk. Ennek bővítésére szeretnék árajánlatot kérni. A korábbi kivitelező szerint a jelenlegi 9 tábla mellett még 5 db elhelyezhető lennI szabad kapacitása van az inverternek. A rendszer bán lett telepítve.