Új házunk építésekor hosszú időre szerettünk volna tervezni, ezért is döntöttünk geotermikus hőszivattyú melett. A kivitelezőkkel folytatott kommunikációról és a hozzáállásukról csak pozitívan tudok nyilatkozni, mindent a legkorrektebb módon intéztek. Köszönöm az árajánlatokat, sokat segítettek a jó döntés meghozatalában!
Amikor úgy döntöttünk, felújítjuk a fűtésünket, nagy kérdés volt, hogy milyen rendszert válasszunk. A föld-víz alapú hőszivattyú a legdrágább opció volt, biztos kezekben szerettük volna tudni a tervezést, a készülék beszerzését, a telepítést és a beüzemelést. A Tudjukki sokat segített ebben, hiszen több árajánlatot is kaptunk különböző cégektől és kivitelezőktől, akik ezzel a speciális fűtéssel foglalkoznak. Az árajánlatok alapján jó döntést tudtunk hozni, és nem csalódtunk, kiváló szakemberekhez volt szerencsénk. Alapos munkát végeztek, rövid határidővel, mindennel elégedett voltam!
5 árajánlatot kaptam geotermikus hőszivattyúra. Bár nem olcsó, de a későbbi megtérülés miatt úgy gondoltam, érdemes belevágni. A döntésemben sokat segítettek az árajánlatok és a szakemberek, akikkel felvehettem a kapcsolatot, minden kérdésemre hasznos válaszokat adtak. Igazán felkészültek voltak, bátran ajánlom őket!
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
A geotermikus fűtési rendszerek a földből származó hőenergiát használják fel a fűtéshez. Ehhez geotermikus hőszivattyúk szükségesek, amelyek a talajban vagy vízben tárolt hőt veszik ki, majd átadják azt az épület fűtési rendszerének.
A geotermikus hőszivattyú telepítése szakértelmet igényel, de a megfelelő telepítés és karbantartás mellett hosszú élettartamú és hatékony rendszerről van szó. A karbantartás általában az alkatrészek rendszeres ellenőrzését és a megfelelő tisztítást foglalja magában.
Bár ez pontos összegben változhat az épület méretétől, a régi fűtési rendszer típusától és az energiaköltségektől függően, általánosságban elmondható, hogy a geotermikus hőszivattyúval rendelkező háztartások akár 30-50%-os megtakarítást is elérhetnek.
Mennyezetfűtő Rehau panelek is vannak. Geotermikus hőszivattyút szeretnénk.
Tisztelt Cím! 70m2-es lakásom fűtését szeretném megoldani geotermikus hőszivattyúval. Jelenleg vegyes/gázkazán fűtés működik gravitációs rendszerben, öntöttvas radiátorokkal. Mennyibe kerülne az átálás kulcsrakész kivitelezéssel (H tarifa ügyintézéssel eggyütt)? Üdv:
+ mennyezet hűtés Geotermikus hőszivattyú is érdekel. Köszönettel!
családi házunkban infrafűtés van napelemmel kiegészítve. Geotermikus hőszivattyú rendszer mennyezeti fan coil kivitelezéshez kérek ajánlatot. Köszönöm
geotermikus hőszivattyú lehetőleg földkosaras megoldással, pályázatosak vagyunk, ra be is kéne fejezni a kivitelezést
Geotermikus hőszivattyút szeretnénk Baranya megyében,a telken két ingatlan van így a m2 a két ház együttes területére vonatkozik.
Az ingatlanban víz-víz hőszivattyú dolgozott (18as építés), ami elvileg "elromlott". Azóta elektromos kazán van bent napelem nélkül. Szeretnénk kikalkulálni, hogy levegős illetve talajszondás geotermikus hőszivattyú esetén melyikre mekkora költséggel kellene számolnunk a meglévő hőleadóra való csatlakozás esetén.
A geotermikus hőszivattyúnak a teljes fűtési - hűtési igényt biztosítani kell a megadott teljesítményekkel (10 KW), és a tartalék 9KW - os elektromos tartalék fűtőbetét be tudjon segíteni a HMV készítésbe és a fűtésbe csúcsterhelés esetén vagy egy esetleges meghibásodáskor. A Stiebel Eltron -Thermia WPE-I 10 H Plus geotermikus hőszivattyú B10 / W35 hőlépcső esetén 12,8 KW teljesítményre képes tehát megfelel az épület teljesítményszükségletének! Az időjárás függő fűtés-passzívhűtés-aktívhűtés szabályozást az érintőképernyős beépített vezérlő végzi. A fűtés -hűtés részére egy darab literes párazáró szigeteléssel ellátott Stiebel Eltron STH Plus puffertartály szükséges. A szonda, a hőszivattyú és a tárolóhoz tartozó csőhálózat Stiebel Eltron MEG 30 rendszer adalékkal lesz feltöltve a kimagasló rendszerhatékonyság eléréséhez és a csőhálózat védelme érdekében! A hőszivattyús rendszer 2 db m talpmélységű KPE 40 szimpla csöves geotermikus talajszondát igényel . A hőszivattyú teljes elektromos rendszerét mi szereljük, a hálózati betáp vezeték bevezetésén kívül. A csőhálózatot a svájci GF, 16 bar-os ipari PVC rendszerével szereljük hidraulikusan optimalizált csőkeresztmetszetekkel az elérhető legmagasabb rendszerhatásfok eléréséhez, az összes szükséges biztonsági szerelvénnyel a megbízható működéshez.
Meglévő geotermikus hőszivattyús fűtés elemeinek felmérése, próbálása ingatlanvásárlás előtt, opcionálisan egyéb épületgépészeti elemek szakértése (villanyóra, elektromos berendezések próbálása). Mivel ingatlanvásárlás előtti felmérés lenne, így az időpontot egyeztetni szükséges, de várhatóan 08.14-én pénteken lenne rá lehetőség.