Szuper szolgáltatás, pár napon belül megkaptuk az árajánlatokat hőszivattyúra. Egy nagyon profi céget választottunk azok közül, akik visszajeleztek. Tartották magukat a megállapodáshoz, és minden kérdésünkre szakszerű választ adtak. A telepítést is a legnagyobb alapossággal végezték.
Hálásan köszönöm úgy a Tudjukkinek a gyors közvetítést, mint a választott cégnek a telepítést. Szakszerű tanácsadás, az ügyfél kívánságának figyelembe vétele, állandó elérhetőség és készenlét. A telepítést már a megbeszélt határidő előtt befejezték. A hőszivattyú szépen teszi a dolgát, nem bántuk meg, hogy váltottunk!
Örülök, hogy rátaláltam a weboldalra. Az Önök segítségével találtam rá a kereskedőre, aki minden körülményt figyelembe vett, és részletes árajánlatot adott. Mindent a megegyezés szerint intézett, azóta kiválóan működik a hőszivattyú.
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
A hőszivattyú egy olyan eszköz, amely hőt mozgat egy helyről egy másikra, lehetővé téve a fűtést vagy hűtést. A hőszivattyú hűtőközeg segítségével veszi fel a környezeti hőt, majd átviszi azt a rendszer másik részére, ahol ezt hő leadására vagy hűtésre használja. Ez a folyamat hatékony és környezetbarát módja a fűtésnek és a hűtésnek.
A hőszivattyú telepítésének megtérülése függ az otthon méretétől, az energiaáraktól és a hőszivattyú hatékonyságától. Általában azonban a hőszivattyúk hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezhetnek az energiaszámlán.
A hőszivattyúk általában viszonylag csendesen működnek, de az egyes típusok és modellek zajszintje eltérő lehet. Fontos lehet számításba venni ezt a tényezőt a telepítés előtt, különösen ha az eszközök közel kerülnek lakóterületekhez.
A hőszivattyúk általában kevés karbantartást igényelnek, de rendszeres ellenőrzésekre és a szűrők tisztításra lehet szükség.
Jelenlegi gázkazános padló és radiátor fűtést szeretném kiváltani hőszivattyús padlófűtésre és fancoil hűtésre. HMV készítés továbbra is a gázkazánnal tervezett, ahogy a gázkazánt használni tervezem 0 fok alatt kiegészítő fűtésre is. A fentiektől eltérő, esetleg optimálisabb megoldásra is várok javaslatot.
Ez a ház a Vár keleti lejtőjén található, zártsoros beépítés, előtte van szabad közterület, de nem tudom, szabad-e ott fúrni. Van udvar is, de oda lejutni csak a Ponty lépcsőn lehetne. Megterveztem a napelemeket a tetőre, de az Önkormányzat megtiltotta. Érdekelne a hőszivattyú megoldás. Jelenleg Vailant VCW 25 kombi kazánnal fűtök.
Az épület -es építésű, kétréteg üvegges műanyag homlokzati nyílászárókkal. Jelenleg Termotéka-25 es kazán fűti az épület két szintjét a visszatérőből visszakevert vízzel beállítva a padlófűtés előremenő hőfokát. Zárt rendszer tartalék szivattyúval. Műanyag csöves padlófűtés osztóig/gyüjtőig, onnan acél anyagú. Alagsorban lévő kazán. Épület melletti fedett területen elhelyezhető hőszivattyúval szerelhető.
Szeretném kihasználni a nyugdíjas otthonkorszerűsítési pályázat adta anyagi lehetőséget. Ennek keretében a tetőtér (két szoba és egy közlekedő) fűtését-hűtését szeretném megoldani lehetőleg levegő-levegő hőszivattyú(k) által, vagy egyéb (légkondi) módon. Jelenleg 6,4 kW-nyi napelemem van (ezt szeretném bővíteni 8,22 kW-ra) egy 8 kW-os hibrid inverterrel.
2 éves alumínium radiátorok hőlleadàsàval, szénacél press csövezéssel központi fűtésre kell Z osztott hőszivattyút ràkötni.Illetve a Hmv- ràkötés is hideg-meleg osztókra menne a kazànhàzban.Jól szigetelt épület a tégla is(durisol), illetve 3rétegü középtömítéses rendszerüek az ablakok-ajtók. H tarifa rendelkezésre àll,3 fàzis.Szükség szerint amoer bővítéssel.Lakhatàsi engedély
Falusi CSOK felvételéhez használt ingatlan vásárlása esetén korszerűsítés szükséges. Ezt részben a fűtés korszerűsítésével szeretnénk megoldani- elektromos kazán lecserélése hőszivattyúra. Napelem található a házon, padlófűtéssel. A házon 10cm szigetelés van, a födémszigetelés 30 cm vastag, valamint minden helyiség mennyezetében + 5 cm kőzetgyapot szigetelés van. Minden nyílászárója 3 rétegű, hőszigetelt üvegezésű műanyag.
Üdvözlöm! Egy felújítás alatt álló családi házban szeretném megoldani a fűtést hőszivattyús rendszerrel. A padlófűtés csövek már a helyükön, az osztó-gyűjtőbe csatlakoztatva. Innentől viszont hőszivattyú szerelő szakemberrel szeretnék egyeztetni a továbbiakról, elhelyezés, rendszerkialakítás, eszköz választás. A hőszivattyú feladata kizárólag a fűtés, egyszerű rendszert szeretnék. Első sorban a monoblokkos rendszert preferálnám, valamint fontos lenne az alacsony zajszint (lehetőleg ne 70 decibellel szóljon a ház fala mellett.)
Hőszivattyús fűtés kiépitésére keresek vállalkozót Pécsett. A ház kb 25 éve épült jó állapotú, 3 szinten 85nm, alsó két szinten padlófűtéssel, tetőtérben radiátorral. A fűtést és HMV-t jelenleg hagyományos gázkazán - Vaillant- termeli, a gázkazánt megtartanám mellé kérnék hőszivattyút H tarifával. A házon 4-5cm hőszigetelés van de sok ablak emiatt a gázszámla jelenleg kb. 1m forint évente lenne becslésem szerint.
felújított kertes ház ról van szó. Bár kettő szintes és fölül is van még 80 m² de én csak az alsó szintet lakom és abba szeretnék hőszivattyút. A régi tulajdonos elektromos fűtő paneleket használt, de az nekem drága. Szarvaskőben lakok, ott a gáz fűtés kivitelezhetetlen, Nincs és nem is lesz vezetékes gáz.
Pilisszentlászlón lakom, ott is rendelkezem családi házzal. A lakás fűtése 2 db téglakályha fával történik jelenleg (80 m2 a lakószint, 40 m2 a szuterén, jelenleg abban nincs kiépítve a fűtés). A családi ház . évben épült. A külső homlokzati hőszigetelés 5 cm EPS, a nyílászárók jók (két rétegű), a tetőtér nincs beépítve, azon 10 cm vastag kőzetgyapot szigetelés található.A KEHOP Plussz-4.1.7-24 Otthonfelújítási Program keretében szeretnék pályázni. Levegő hőszivattyú telepítésére, illetve a központi fűtés kiépítésére szeretnék pályázni, illetve árajánlatot kérni (lapradiátorok).