Kapucserére volt szükségünk, és nagyon hasznos volt a weboldal, mert több árajánlatot is kaptunk új kapuk beépítésére. A szakemberek, akikkel végül megegyeztünk, gyorsan kijöttek, tökéletes munkát végeztek. A kapu szépen illeszkedik a meglévő kerítéshez, elégedettek vagyunk a végeredménnyel.
5 jó árajánlatot kaptam a Tudjukkitől kertkapura. Sok időt spóroltam vele, nem nekem kellett szakembert találni. A választott kapusok probléma nélkül végezték a telepítést.
Kiváló a weboldal, örülök, hogy rátaláltam, amikor kapuk iránt érdeklődtem! Már másnap több árajánlatot küldtek különböző cégektől, melyeket össze tudtam hasonlítani. Jól választottam, szuperül működik az automatika.
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
A kétszárnyú kapu nevéből adódóan középen kettényílik, és a másik két típushoz képest kisebb helyigénye miatt gyakori választás. A tolókapukhoz szükséges egy tolósín felszerelése is, mivel ennek mentén mozdul el a kapu. Az úszókapu a tolókapuhoz hasonló elven működik, viszont ennek a kapunak nincs alátámasztása, hanem a kapu alján lévő görgőkön mozdul el.
Ideális esetben a kapunak kicsit szélesebbnek kell lennie, mint a kocsibehajtónak, így ennek méretéből kell kiindulni.
3 méteres a bejárati kapu szélessége, (úgy gépjármű,mint személy egy magánúton lehet megközelíteni az ingatlant). Egy régi ingatlant újítok fel, tervem a kapu legyen tömött anyag nem átlátható anyagból! További terv: itt lenne kb 32 méter kerítés is amit le szeretnék cserélni, magassága 2 m tömött kerítés. A meglévőt kapu és kerítést is, van aki el tudja bontani, esetleges betonozást is meg tudom oldani, ha szükséges.
Rendelkezem fém tolókapuval amit kézierővel nyitok, zárok. Mérete: x cm. kb . Anyaga fém;20x40 mm zárt szelvény fém lemezekkel borítva. Ezt a kaput szeretném elektromossá tenni és így távirányítóval nyitni, zárni. Áramforrás van, kb. 3 m-re. Földmunka van. ( Fotó és pontosabb méretek később. A tolókapura a fogaslécek viszonylag könnyen felszerelhetőek, mivel úgy lett kialakítva.
A meglévő tolókapumat szeretném elektromos működésűvé tenni. Mérete: x (teljes hossz) cm. A kapu anyaga fém 20x40 mm és 40x40 mm zárt szelvény görgőkön. Áramforrás a motorig 5 méter. (falfúrás 30 cm, földmunka ,beton alatt is 50 cm. A kapu mellett a beton alatt is (2x40 cm) alá kell fúrni a vezetéknek. Áramszünetre figyelni kell ami a motort illeti.
Jó napot ! A következőre lenne szüksegünk: Anyag: kovacsoltvas, vagy alu/fém. Ár kérdése. Helyszin: Balatonszepezd 2d kétszárnyú kapu mérete: cm egy -egy szárny. Az egyik kapu motoros, a másik csak simán nyitható -zárható zárral ,kilinccsel. Valamint 8db cm széles kerítésbetét. Várva visszajelzésüket, Üdvözlettel,
Küldök egy vázlatot a mostani kapuról. Nem ragaszkodok a jelenlegi megoldáshoz mert ez a szerkezet nagyon nehéz alig van motor ami mozgatna egy ekkora dolgot. Bármilyen megoldás érdekel ami ezt ki tudná váltani csak a személy és a teher oldal legyen külön és a személy mozgatása se elektromosan követelmény. A személykapu bal oldalán betonalapra épített drótfonatú kerítés van, a teherkapu jobb oldalán a szomszéd kerítése a nehezítő elem. Az új kapu anyaga valami könnyű anyagból készülhet vékony zártszelvény és valami könnyű akár falécek felhasználásával!
Elektromos kapura szeretném cserélni a kertkapunkat, pár infó: gépkocsi és személybejárót is szeretnék, kb 1 m hosszan a meglévő kőkerítés bontása is szükséges lehet hogy nagyobb legyen a bejárat Már meglévő kaputelefonnal szeretném kombinálni. Áram kivezetése a kapuhoz megtörtént. mindenféleképpen szükség lesz előzetes személyes felmérésre és konzultációra. Garázskapu elektromossá cserélése is tervben van, arra is lehet külön ajánlatot adni.
Tisztelt Kivitelező! Szeretnék árajánlatot kérni családi házunk bejárati úszókapujának kivitelezésére. A tervezett kapu főbb paraméterei az alábbiak: -kb. 3,1 m nyílásméretű úszókapu -kb. 1,6 m magasság -alumínium szerkezet -stabil beton alap (betontuskó) kialakításával - fém keretes kivitel, vízszintes elrendezésű burkolattal -zárható kivitel, 3 db kulccsal A kivitelezés kapcsán az alábbiakra szeretnék ajánlatot kérni: -teljes kivitelezés (alapozás, szerkezet gyártása, telepítés) -felületkezelés - kapu burkolása - helyszíni munkák és szállítás Kérem, hogy az ajánlat térjen ki az alábbiakra is: - a meglévő kapu, illetve bontási törmelék elszállításának lehetősége és költsége - várható kivitelezési idő - garanciális feltételek Kérem, hogy az ajánlatot e-mailben küldjék meg részemre, lehetőleg referenciákkal kiegészítve.
Bejárati kis és nagy kaput szeretnék! Kb cm magasság, 1 méter széles kiskapu és egy 3,5m - 3,8 m széles két szárnyú nagykapu. Zártszelvény váz, horganyzott ha lehetséges, akác deszkákkal, nem teljesen zárt hogy ne legyen vitorla de ne is kukucskáló. Komoly szelek vannak erre hideg időben! Keritéselem oszlophoz rögzithető. Saját kezűleg telepítem! Egyszerű, tartós konstrukciót keresek, esztétika számomra lényegtelen-nem disznek kell, funkcionálisan és ár-érték arányban legyen a toppon!
Kiskapu magassága cm,szélessége cm Kétszáenyú nagykapú nyitó ajtóval magassága cm,szélessége cm. Nekem csak sima keretre lenne szükségem a hozzá való oszlopokkak,illevte kerekekkel..a kiskapunál a merevítés függőlegesen középen,és vízszintesen középen. A kétszárnyú kapunál függőlegesen 2,vízszintesen 1 merevítést kérnék rá .Borítás,léc,semmi nem kell.köszönöm
A csatolt képeken látható kapu szélessége kb. 2,5 m. Ezt szeretném megnövelni, hogy a tervezett építkezéshez beférjenek a munkagépek. Egyelőre olcsó megoldásban gondolkodom, idővel majd kapucsere lesz. Most csak a keskenyebbik szárnyat szeretném egy szélesebbre cserélni, vagy két új szélesebb szárnyat felrakni, és azt gondolom, hogy a földbe rögzített tartóoszlopokat is meg kell majd igazítani, hogy szabályosan, vízszintesen álljon az egész kapu. Ehhez kérek szakmai megoldási javaslatot és árajánlatot.