Kapucserére volt szükségünk, és nagyon hasznos volt a weboldal, mert több árajánlatot is kaptunk új kapuk beépítésére. A szakemberek, akikkel végül megegyeztünk, gyorsan kijöttek, tökéletes munkát végeztek. A kapu szépen illeszkedik a meglévő kerítéshez, elégedettek vagyunk a végeredménnyel.
5 jó árajánlatot kaptam a Tudjukkitől kertkapura. Sok időt spóroltam vele, nem nekem kellett szakembert találni. A választott kapusok probléma nélkül végezték a telepítést.
Kiváló a weboldal, örülök, hogy rátaláltam, amikor kapuk iránt érdeklődtem! Már másnap több árajánlatot küldtek különböző cégektől, melyeket össze tudtam hasonlítani. Jól választottam, szuperül működik az automatika.
Igen, a Tudjukki.hu-n az ajánlatkérés teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Mi segítünk megtalálni a legjobb szakembereket a feladathoz, hogy árajánlataikat össze tudd hasonlítani, Te pedig szabadon választhatsz közülük.
A kétszárnyú kapu nevéből adódóan középen kettényílik, és a másik két típushoz képest kisebb helyigénye miatt gyakori választás. A tolókapukhoz szükséges egy tolósín felszerelése is, mivel ennek mentén mozdul el a kapu. Az úszókapu a tolókapuhoz hasonló elven működik, viszont ennek a kapunak nincs alátámasztása, hanem a kapu alján lévő görgőkön mozdul el.
Ideális esetben a kapunak kicsit szélesebbnek kell lennie, mint a kocsibehajtónak, így ennek méretéből kell kiindulni.
Két utcafronti bejárati kaput szeretnék lektronikus kapu mozgatóval ellátni, és egy szekcionált garázskapura kérek árajánlatot. Az utcafronton , kerítésen lévő nagykapuk mérete a következő: szélesség Xmagasság X a nyílás méret. Ez jelenleg egy kétfélé nyíló fém keretre szerelt fa nagykapu, un szamárhátas íve van a két szélső pont a cm a közepe , az ív ccc cm. A másiknak a hosszmérete, a kapu nyílás méret, cm a magasága és a kialakítása hasonló, ez jelenleg nem fémvázas, ezért ezt fém vázra kell szerelni A kapu lakatos munkáját meg tudom oldani, miként a telepítést is, de kérem erre is terjedjen ki az ajánlat. A kapuk síkjában a két kapu között van egy kiskapu, onnan . V ot at mindkét kapuhoz el tudjuk vezetni. Oldaltávolság elegendő a kapuk félre csúsztatásához. a földön fekvő sínes, és a függesztett megoldás is érdekel. A garázskapu nyílása X cm a kapunyílás felett van egy szintén szamárhátas ívvel egy felülvilágító cca. 60 cm magasan ez benne van a nyílásban, mivel a fal 40, cm és az ajtó, a külső falsíkon van ennyi a hely a kapu elhelyezéséhez. Fehér színben érdekel.. A garázsajtó kerete 8x8 as zártszelvény . tehát hegeszthető. Szűkíteni nem szeretném.

A nyílás mérete 5m. 2 db 1 m széles 2 m magas fix kerítéselem két oldalra. 1 db 2 széles 2 m magad kapu szárny, 1 db 1 m széles 2 m magas kapuszárny. Mechanikus kapuk későbbi automatizálás lehetőségével. Csak gyártást és beépítést szeretnék. Anyag oszlopokhoz, zártszelvény keretekhez és a borítás meg van. A borítás mindkét oldalon mintás trapézlemez. Zsanér, zárak nincs. A meglévő anyagokból szeretném telepítéssel. Erre kérnék árajánlatot. Köszönöm.
Egy úszókaput szeretnék: Az oszlopok közötti távolság cm, magasság cm + egy "személybejáró" kis ajtót: Az oszlopok közötti távolság 98 cm, magasság cm A keretek elkészítését és a kapu mozgató motorját, illetve annak szerelését kérem. A kapu ill. az ajtó borítását egyénileg megoldom. (tervem szerint vízszintesen, alumínium "lécekkel") A "mikorra szeretnéd...?" kérdésre a válasz értelemszerűen a "minél hamarabb", de természetesen "rugalmasan". (A kőművesmunka készen van.)
Tisztelt Cím, a kapu mérete x cm. Ez egy Tolókapú, amit szeretnénk automatikával felszerelni (motor, szenzorok, egyéb kiegészítő) Az elektromos kiállás ki van alakítva, lehetőleg minimális átalakítással szeretnénk kialakítani az automatikát. Jelenleg külföldön tartózkodom, telefonon nem vagyok elérhető, emailben tudok a felmerülő kérdésekre válaszolni. Előre is köszönöm!
A meglévő vízszintes deszka burkolatot cserélném 15-18 cm széles alu vagy acél borításra. 4 mező van, 1 kiskapu, 1 kétszárnyú kapu, amire szeretnék motorizációt is. A 3 nagyobbik mező mérete: h cm x 85cm, a két kapu közti mező mérete: cm x 85cm, 1 normál kiskapu , 1 kétszárnyú kapu. A kapuk zártszelvényből vannak, pántok jók.
x-es meglévő kétoldalú kapú helyére szeretnék úszókaput, a jelenlegi kapun lévő fa lécek megtartásával, tehát a kérés egy új keret és az úszókapu telepítése, gépesítve. Amennyiben van lehetőség a jelenlegi kapu megtartására, úszókapuvá alakítására, nem kizáró ok a súlya, akkor ilyen megoldásra is nyitott vagyok. A gázcső és a kapu között 14cm van, amibe a falból alul 5,5cm-re nyúlik be beton elem, így marad 8,5cm rés, ha ez lenne az egyetlen kizáró ok akkor a beton vágásával orvosolható.
A kb. 3,6 m széles meglévő kapu egy kis és egy nagykapuból áll. A bontandó kapuk között lévő zsalutéglából épült oszlopot szeretnénk elbontani, és a teljes nyílás méretében egy úszókaput építeni. Nem feltétlenül ragaszkodunk az úszókapuhoz, van hely egy kétszárnyú kapu nyílásához is. Villamos előkészítés megtörtént, ami a bontandó oszlopban van, így azt kétszárnyú kapu esetében át kellene helyezni a megmaradó szélső oszlopba.
KÉTSZÁRNYÚ KAPU /CSAK KERET ,SÍKHÁLÓ BETÉTTEL MÉRETEK SZÁRNYANKÉNT: MM MAGAS, MM SZÉLES Kapuszárnyak függőlegesen 50x50 mm 2mm-es falu zártszelvényből,vízszintes áthidalások 60x40 es méretű 2mm falvastagságú zártszelvényekből.Kapuszárnyak belső betétje,szintén 60x40mm es zártszelvényből,motorizálás miatt.Ezt az áthidalót mm re kell elhelyezni az alsó 60x40mm es áthidaló belső élétől.60x40 es zártszelvények a függőleges 50x50mm es zártszelvénybe ugy csatlakoznak,hogy szemből nézve a 60mm a magasság,40 mm a szélesség ugy hogy a kapusík kétoldalán 5 mm körbehegeszthető legyen az 50x50 es függőleges oszlop csatlakozásánál.Kapukeretek közepébe síkháló kerül,50xmm es 5 mm huzalvastagságú,csatlakozási pontjain hegesztéssel,az 50x50mm es zártszelvénynél szélektől számítva középen kell behegeszteni a kapubetéteket. Kapuszárnyak zsanérjai ,hegeszthető forgóalátétes M20as kapuzsanér,alulról -felülről számolva,- mm a függőleges zártszelvénybe hegesztve. Kapuszárnyak magassága eltérhet,- cm közötti tartományba,ahogy jobb a síkhálót elosztani,hegesztéshez.Beépíteni a kaput nem kell!
Vízszintes elrendezésű panellel, 2 db nagykapu, és 1 db kiskapura kérek szépen árajánlatot. Alumíniumot nem tudjuk vállalni az ára miatt, az kiesik. Fém panel, vagy műanyag lehet. Tönkrement kapuk helyére szeretnénk másikat. Lehetőleg rések nélkül tervezve. Minőség kedvező áron érdekelne. magasság cm - kétszárnyú, összesen cm széles kapu motoros nyitással - kétszárnyú, összesen cm széles kapu, nem motoros - kiskapu cm széles