6 árajánlat építészektől Veszprémben

Árbecslés 2 perc alatt

Felhasználói értékelések

    
S. Anna, Érd

Telket örököltünk, és úgy döntöttünk, építkezésbe fogunk. Mivel az új otthonunk kialakításáról volt szó, biztos kezekben akartuk tudni a tervezést. A weboldaluknak köszönhetően szerencsére megtaláltuk számításainkat. A választott építész kiváló munkát végzett, nagyon rugalmas volt, mindig elérhető, és minden elképzelésünket megvalósította. Nagyon köszönjük, hogy segítettek az árajánlatokkal!

    
O. Tamás, Budapest

Lakásfelújításra kerestünk szakembert, elsőként tervezésre volt szükségünk. Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldalukra, mert több részletes árajánlatot is kaptam 2 napon belül. Jóval könnyebb volt így választani, tudtam, mire számíthatok, és beváltak a számításaim. A tervező nem okozott csalódást, igazán ötletes megoldásokat kínált az igényeinkhez. Minden munka terv szerint halad, már alig várjuk, hogy kész legyen a lakás :)

    
C. László, Pécs

Már az első találkozáskor meggyőződtünk róla, hogy kiváló építészt találtunk. Mindent körültekintően, alaposan intézett, a papírmunkát is a legnagyobb pontossággal és rutinnal végezte. Teljesen elégedettek vagyunk a munkájával. Természetesen hálásak vagyunk a részletes árajánlatokért is, ha szükségünk lesz valamire a jövőben, újra itt fogunk először keresni. Szívből ajánlom a weboldalt.



Csak ellenőrzött és megbízható szakemberekkel dolgozunk.
Gyorsan megkapod az árajánlatokat, egyszerre több kivitelezőtől.
Spórolj időt és pénzt! Válaszd a legkedvezőbb ajánlatot!

Szakember vagy?

Szerezz új ügyfeleket vállalkozásodhoz, amilyen gyakran csak szeretnéd!

Regisztrálok

Gyakori kérdések

Nemrég feladott ajánlatkérések építészekért

51 m²-es lakás belsőépítészeti tervezése

  • Tervezési alapterület: 51 m²
  • Ingatlan típusa: Lakás
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 750.000 Ft

Sziasztok! Lenne egy 51m2-es nagypolgári lakás belső udvarra néző ablakokkal amit szeretnék felújítani. A lakás kettébontása után, hosszútávú kiadásra szánnám a lakást. Csatoltam két képet, az egyik a jelenlegi állapot a második kép egy általam elképzelt kiosztás. Mennyibe kerülne az általam elképzelt kiosztásnak az átbeszélése, kijavítása illetve egy belső építészeti dízájn elkészítése?

15 m² terasz bővítés építészeti tervezése

  • Épület típusa: Családi ház
  • Hozzáépítendő alapterület: 15 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 450.000 Ft

Meglévő fedett teraszt szeretnénk bővíteni 15 nm2-rel. A teraszbővítéshez építészeti-műszaki tervdokumentációra van szükségünk. A meglévő alaprajzot csatolom.

120 m²-es családi ház építészeti tervezése

  • Épület típusa: Családi ház
  • Építendő alapterület: 120 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 3.600.000 Ft

A főnököm bízott meg hogy keressek építészeti tervezőt, ő most külföldön van és tervezi, hogy haza költözik. Emailben kérem a megkereséseket és akkor tudom neki továbbítani. Köszönöm!

180 m²-es családi ház belsőépítészeti tervezése fő helyiségekre

  • Tervezési alapterület: 180 m²
  • Ingatlan típusa: Lakás
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 4.500.000 Ft

Tatabánya melletti településen fogunk építkezni. Az építkezést az ősz folyamán tervezzük elkezdeni. A belsőépítészeti tervezést a családi ház főbb helyiségeire (konyha, nappali szobák. előtér, fürdőszoba) szeretnénk. A tervezést kb. négyzetméternyi helyiséget érintően gondoltuk. A legfontosabb, hogy megállapodást követően augusztus elejére legalább nagy vonalakban a tervek elkészüljenek, a szakági tervek véglegesítéséhez.

150 m²-es családi ház belsőépítészeti tervezése

  • Tervezési alapterület: 150 m²
  • Ingatlan típusa: Lakás
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.500.000 Ft

Tisztelt Cím, Családi ház belsőépítészeti tervezésre szeretnék ajánlatot kérni, kb 1 hónap múlva kezdődik az építkezés. Az ártól függően fogjuk eldönteni, hogy kb hány négyzetméter tervezését kérjük. Konyha, ebédlő, nappali, fürdők és folyosók tervezését biztosan kérjük. Küldöm az alaprajzot, illetve néhány fotót nagyjából a stílusról ami tetszik nekünk, de alapjában véve rugalmasak vagyunk, mindent meghallgatunk. Köszönöm

2 m²-es cégér hozzáépítési tervezés

  • Épület típusa: Egyéb
  • Hozzáépítendő alapterület: 2 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 450.000 Ft

Üdvözlöm Önöket! Budapest II. kerületben a margit köruton van az üzletem. Cégért szeretnék, és a kerületben a szabály az, hogy: A településképi bejelentési eljáráshoz a kérelmező az 1 példány kérelmet és 1 példány - megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített - nyomtatott építészeti-műszaki tervdokumentációt. Gyakorlatilag a tervdokumentációát kéne megcsinálni a cégérnek!

12 m²-es hozzáépítés tervezési dokumentációja

  • Épület típusa: Családi ház
  • Hozzáépítendő alapterület: 12 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 450.000 Ft

Településképi bejelentési eljáráshoz szükséges doksik a. műszaki leírást, a telepítésről és az építészeti kialakításról, b. helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével, c. alaprajzot, d. homlokzatot, e. utcaképi vázlatot, színtervet, látványtervet.

27 m²-es üzlet átépítési tervezése és dokumentációja

  • Épület típusa: Egyéb
  • Átalakítási alapterület: 27 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 450.000 Ft

Szeretnénk egy üzletet nyitni, mellyel kapcsolatban az alábbi kérést támasztja velünk szemben a helyi Önkormányzat: Fentiek alapján a földszinti üzlethelyiség felújítása (tisztasági festés), valamint üzlethelyiséghez tartozóan tervezett cégfelirat és cégér elhelyezés esetében a településképi bejelentéshez az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges: - kérelem nyomtatvány (mellékelve) - megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező (építészmérnök) által készített építészeti-műszaki dokumentáció az alábbi tartalommal: · meglévő homlokzatot bemutató tervlap · tervezett homlokzatot bemutató tervlap · külső homlokzati fal metszetét bemutató tervlap (a cégér kinyúlása és alsó síkjának magassági bemutatása) · építész műszaki leírás, mely tartalmazza a felújítási munkákat is · tervezői nyilatkozat a tervezett tevékenység hatályos jogszabályoknak való megfelelőségéről, különös tekintettel az OTÉK és az 5/ Ök.r. előírásaira · fotódokumentáció (utcakép fotó is szükséges a szomszédos üzletek cégér elhelyezésének bemutatására) · tervezett cégért és cégfeliratot nagyobb léptékben bemutató méretezett tervlap · esetlegesen látványterv Nem tudom ennek kivitelezésében ud-e segíteni valaki.

62 m²-es lakás belsőépítészeti tervezése

  • Tervezési alapterület: 62 m²
  • Ingatlan típusa: Lakás
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 620.000 Ft

62m2 lakás belsőépítészet és látványtervre keresek szakembert aki fiatalos , modern tervet tud készíteni .

70 m²-es családi ház teljes tervezési csomagja

  • Épület típusa: Családi ház
  • Építendő alapterület: 70 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 3.500.000 Ft

Családi ház építéséhez keresek tervezőt. Bruttó 70 m2. Az elképzelés egy 7x10 m téglalap alap , a felosztás 2 szoba , amerikai konyhás nappali, fürdőszoba (WC, fürdőkád, mosdó, zuhanyzó). Ytong falazat , szeglemezes tető cseréppel. Ajánlatokat várok, határidők megjelölésével a komplett terv csomagra és tételes költségvetésre. (Építészeti terv, Gépészterv, Statikai terv, Energetika , Épületvillamosság)