6 árajánlat házbővítési tervezésre helyi szakemberektől

Árbecslés 2 perc alatt

Felhasználói értékelések

    
S. Gábor, Vác

Nagyon elégedettek vagyunk mind a Tudjukkitől kapott árajánlatokkal, mind az építész munkájával. Családi házunkhoz szerettünk volna egy külön lakrészt hozzáépíteni, és minden elképzelésünket sikerült megvalósítani. Nagyon köszönjük a segítséget!

    
H. Márton, Eger

Négy új szobát szerettünk volna hozzáépíteni házunkhoz, de nem tudtuk pontosan, milyen előkészületek és tervek szükségesek. A Tudjukki weboldalán több árajánlatot is kaptunk, így találtunk rá egy nagyon kedves építészre, aki minden kérdésünkre tudott válaszolni. Igazán elégedett vagyok a tervekkel, melyeket készített, azóta elkezdődött és ütemszerűen halad az építkezés. Köszönöm az ajánlatokat!

    
K. Helga, Sóskút

Nagyon hasznos volt, hogy ingyenesen hozzájutottam több árajánlathoz is, valóban gyorsan megkaptam őket. Az egyik építésznek nagyon szimpatikus volt az ajánlata, és már az első találkozáskor láttuk, hogy jól döntünk, ha őt választjuk. Egyáltalán nem bántuk meg, kiváló munkát végzett korrekt áron és végig elérhető és segítőkész volt, amikor kerestük. Ez volt az első alkalom, hogy használtam a weboldalukat, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó :)



Csak ellenőrzött és megbízható szakemberekkel dolgozunk.
Gyorsan megkapod az árajánlatokat, egyszerre több kivitelezőtől.
Spórolj időt és pénzt! Válaszd a legkedvezőbb ajánlatot!

Szakember vagy?

Szerezz új ügyfeleket vállalkozásodhoz, amilyen gyakran csak szeretnéd!

Regisztrálok

Gyakori kérdések

Szakemberek házbővítési tervezéshez országosan

Főoldal
Házbővítési tervezés

Nemrég feladott ajánlatkérések házbővítési tervezésért

30 m²-es családi ház átépítési tervezése új tetővel.

  • Épület típusa: Családi ház
  • Átalakítási alapterület: 30 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.500.000 Ft

Új tető építése, melléképület ellenjegyzése.

1 m² betonfödém bontás tervezése statikusi véleménnyel.

  • Épület típusa: Családi ház
  • Átalakítási alapterület: 1 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 150.000 Ft

Beton födém bontás lépcsőhöz, 60x90 cm lyuk. Statikusi véleményhez ragaszkodik a kőműves. Nem szeretnék erre sokat költeni.

40 m²-es hozzáépítési tervezés családi házhoz.

  • Épület típusa: Családi ház
  • Hozzáépítendő alapterület: 40 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 800.000 Ft

30nm² lesz 2 szoba, folyasó,kis pájz,wc 10nm² előtér

15 m²-es hozzáépítés és tetőtér-megemelés tervezése.

  • Épület típusa: Családi ház
  • Hozzáépítendő alapterület: 15 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 450.000 Ft

Tetőtér megemelése+hozzáépítés a meglévő házhoz.

Új épület tervezése 96 m² alapterületen.

  • Épület típusa: Egyéb
  • Építendő alapterület: 96 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 2.400.000 Ft

Egy fészert szeretnék

3 m² hozzáépítés tervezése családi házhoz.

  • Épület típusa: Családi ház
  • Hozzáépítendő alapterület: 3 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 120.000 Ft

Adás-vétel miatt kellene egy tervrajz hozzárajzolásához,hitel igénylése miatt.Már meglévő előszoba de a tervrajzon nem szerepel,valószínű már több mint 30 éve ide építették.

19 m²-es hozzáépítés tervezése családi házhoz.

  • Épület típusa: Családi ház
  • Hozzáépítendő alapterület: 19 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 570.000 Ft

130 m²-es családi ház építészeti tervezése

  • Épület típusa: Családi ház
  • Építendő alapterület: 130 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 3.900.000 Ft

Egy 3 hálószobás, 11x12m kocka ház az elképzelés

Új épület tervezése 40 m² alapterületen.

  • Épület típusa: Egyéb
  • Építendő alapterület: 40 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Rugalmas vagyok
  • Árbecslés: 1.200.000 Ft

30 m²-es hozzáépítés tervezése családi házhoz.

  • Épület típusa: Családi ház
  • Hozzáépítendő alapterület: 30 m²
  • Projekt kezdési időpontja: Minél hamarabb
  • Árbecslés: 750.000 Ft